Amikor Jeruzsálemhez közeledve az Olajfák-hegyére, Betfagéba értek, Jézus elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek előre a szemközti faluba. Ott mindjárt találni fogtok egy szamarat megkötve, és vele a csikóját. Oldjátok el és vezessétek hozzám! Ha valaki szólna valamit, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége, és mindjárt elengedi őket.” Ez azért történt, hogy beteljesedjék, amit a próféta jövendölt: Mondjátok meg Sion lányának: Íme, a királyod érkezik hozzád, Szelíden, szamárháton ülve, Egy teherhordó állat csikóján. A tanítványok elmentek s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik. Elhozták a szamarat és a csikóját, letakarták ruháikkal, ő pedig felült rá. A tömegből nagyon sokan az útra terítették ruháikat, mások ágakat tördeltek a fákról és az útra szórták. Az előtte járó és az utána vonuló tömeg így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! Amikor beért Jeruzsálembe, megmozdult az egész város, és kérdezgették: „Ki ez?” A tömeg pedig ezt felelte: „Ő a Próféta, Jézus, a galileai Názáretből.” Mt 21,1-11

Elmélkedés

Nem elég a lelkesedés

A virágvasárnapi szentmise sajátossága, hogy a szertartás ünnepélyes bevonulással és körmenettel kezdődik. Ennek során történik a barkaágak megáldása és ekkor olvassuk fel Jézus jeruzsálemi bevonulását. Ezt követően az igeliturgiában az evangélium helyén Jézus szenvedéstörténete, a passió hangzik el énekelt vagy olvasott formában, az idei évben Szent Máté evangélista művéből (vö. Mt 26,14 – 27,66).

A zsidó szokásoknak megfelelően Jézus minden esztendőben legalább egy alkalommal elzarándokolt Jeruzsálembe, hogy részt vegyen az ünnepen. Egy ilyen zarándoklaton vett részt például 12 éves korában, amikor az ünnep után a városban maradt, Mária és József napokig aggódva keresték, amíg meg nem találták a templomban az írástudók és tanítók között (vö. Lk 2,41-52). Nem először érkezik tehát a városba, de mostani érkezése más, mint a korábbiak, hiszen ő tudja, hogy ez az utolsó bevonulása, kifelé már úgy jön, hogy keresztjét hordozza. A mostani érkezéskor a város közelében található Olajfák hegyénél megbízza két tanítványát, hogy a szomszédos faluból hozzanak egy szamarat, majd arra felülve érkezik Jeruzsálembe. E jelképes cselekedetben Máté evangélista a prófétai jövendölések beteljesedését látja, amelyek a Messiás eljövetelére vonatkoznak.

Az emberek felismerik a messiási idők jelét, ezért Jézust királyoknak járó tisztelettel fogadják, faágakkal integetnek, ruháikat terítik elé a föld porába és Dávid fiaként, azaz Messiásként köszöntik őt. Nehéz megítélnünk, hogy mennyire őszinte ez a lelkesedés. Az ünnepre készülve a felfokozott várakozást a tömeghangulat könnyen a lelkesedés felé segíti. Nem feledkezhetünk el ugyanis arról, hogy ugyanezt az ünnepre érkező tömeget néhány nappal később a vallási vezetők könnyen szembefordítják Jézussal, akinek halálát még a mostani hozsannánál is hangosabban követelik majd Pilátustól. A nép, a tömeg könnyen befolyásolható. Pillanatok alatt képes tűzbe jönni és lelkesedni egy jó ügyért, de ugyanilyen hamar ébred benne a gyűlölet, a harag is.

Krisztus követéséhez nem elég a pillanatnyi lelkesedés! Mert amikor jönnek a próbatételek, és jön a szenvedés vagy az üldözés, az ember könnyen meginog. Aki csak felszínesen ismeri Jézust, az nem fog mellette kitartani. Aki csak a szép és ünnepi pillanatokban akar Jézus mellett lenni, az rossz úton jár. Ha hűségesen ki akarunk tartani mellette, akkor el kell mélyítenünk hitünket. Fel kell vennünk és hordoznunk kell mindennapi keresztünket.

Kísérjük el utolsó napjaiban a mi Urunkat! Vegyünk részt a nagyheti szertartásokon, amelyek lehetőséget adnak nekünk arra, hogy ne csupán kívülállóként szemléljük az eseményeket, hanem csatlakozzunk Jézushoz, akinek követői vagyunk. Az utolsó vacsora estéjén szeretetének jeleként nekünk adja testét és vérét a kenyérben és a borban. Fogadjuk el szeretetét és ne mulasszuk el a szentáldozást ezen a szentmisén! A nagypénteki szertartáson a passió segítségével újra átgondoljuk Jézus értünk vállalt szenvedésének és megváltó halálának eseményeit, majd pedig kifejezzük hódolatunkat a szent kereszt előtt. Szombaton este, húsvét vigíliáján, megünnepeljük Jézus halálon aratott győzelmét, feltámadását.

Jézus arra hív minket, hogy kísérjük el őt utolsó napjaiban. Ha kitartunk mellette és részesedünk halálában, a feltámadás örömében is részesíteni fog minket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A szent városba, Jeruzsálembe érkezve te már tudtad, hogy küldetésed hamarosan befejeződik. Tudtad, hogy szenvedés vár rád, hiszen erről többször is beszéltél tanítványaidnak. Mégsem menekültél el a szenvedések elől, mert teljesíteni akartad azt a feladatot, amit a mennyei Atya bízott rád. Így mutattad meg az engedelmesség végső jelét. Bár az eseményeket látszólag az emberi szándékok, a rosszindulat, a harag, a gyűlölet irányítják, mi mégis mindezek mögött észrevesszük az Atya akaratát, aki életed feláldozását kérte. Urunk, elkísérünk szenvedésed útján, hogy kereszthordozásod és a kereszthalálod megértesse velünk Isten megváltó szándékát.

Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett. Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és népünket.” Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!” Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt, nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit. Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efraim nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt. Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?” A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt. Jn 11,45-57

Elmélkedés

A mai evangéliumban arról a fontos eseményről számol be János evangélista, hogy a főtanács elhatározza Jézus halálát. Látnunk kell, hogy nem csupán arról van szó, hogy maguk elé idézve ki akarják vizsgálni az esetet, hanem döntésükkel megelőlegezik a halálos ítéletet. Ha sikerül elfogniuk és a főtanács elé állítaniuk a nép előtt nagy tekintélynek örvendő Jézust, akkor ennek a vizsgálatnak előzetes szándékuk szerint egyetlen kimenetele lehet: Jézusnak meg kell halnia.

A beszámolóból úgy tűnik, hogy a Jézussal szemben ellenséges érzelmeket tápláló farizeusok számára Lázár feltámasztása az utolsó csepp volt a pohárban. Máskor is rosszallásukat fejezték ki a csodatettek alkalmával, főként, ha szombaton tette azokat Jézus, hiszen e csodák nem csupán a meggyógyítottakban eredményeztek hitet, hanem a szem- és fültanúk is hinni kezdtek Jézusban. A halott Lázár visszaszólítása az életre szintén olyan esemény, olyan erős cselekedet volt, amely Jézus isteni hatalmát igazolta és hitet ébresztett sokakban. Jézus megölésének szándéka ekkor már kimondottan is megfogalmazódik.

Miközben tehát az egyik oldalon a megváltásban megnyilvánuló isteni jóság a betetőzéséhez közeledik, a másik oldalon egyre inkább elhatalmasodik az emberi gonoszság és gyűlölet. A kettő a kereszten találkozik. Az Úr kereszthalála egyaránt feltárja Isten jóságát és az ember gonoszságát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az Atyától jöttél a világba, őt dicsőítetted meg életeddel. Mindenkor az ő akaratát teljesítetted, neki engedelmeskedtél. Vállaltad, hogy emberré legyél, emberként élj és vállaltad a halált is. Segíts minket, hogy észrevegyük közelségedet, jelenlétedet, szeretetedet! Segíts minket, hogy megtaláljunk téged, s vezess minket az Atyához! Maradj örökké köztünk, hogy szereteted állandóan bennünk legyen! Add meg nekünk az újjászületést, hogy egészen Istennek élhessünk!

Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jócselekedetért akartok megkövezni engem?” A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jócselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: Káromkodol! – mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből. Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban. Jn 10,31-42

Elmélkedés

Az előző napok gondolatait folytatva Jézus világosan kijelenti, hogy cselekedeteit az Atya nevében teszi. Csodáira és csodás gyógyításaira kell itt elsősorban gondolnunk. E cselekedetek korábban sokak érdeklődését felkeltették, és többször megfogalmazódott a kérdés, hogy milyen erővel, milyen hatalommal képes ilyen dolgokat véghezvinni. Egy alkalommal az a vád fogalmazódott meg ellenfeleiben, hogy a gonosz lelkek fejedelmével szövetkezve képes a csodákra, például az ördögök kiűzésére a megszállottakból. Jézus akkor is kijelentette, hogy az Atya cselekszik általa, s rendkívüli tetteiben az Isten országa jeleit kell észrevenni. A zsidók elismerték ugyan jócselekedeteit, de nem ismerték el azt, hogy Jézus az Atya Fia, s az Atya cselekszik általa.

Korunkban sok ember kerül lelki válságba az önismeret hiánya és életcéljának elvesztése miatt. Ha szívünk mélyéig meg akarjuk ismerni önmagunkat és meg akarjuk találni élethivatásunkat, akkor Krisztushoz kell mérnünk magunkat! E megismerési folyamatban benne van minden emberi erőnk és gyengeségünk, hitünk és kételkedésünk, bizalmunk és aggodalmunk, életszentségre való törekvésünk és bűnösségünk. Krisztusba kell öltöznünk, mert így válunk a megtestesülés és a megváltás részesévé. Ez egy benső, lelki folyamat, ez az Istenben való újjászületés.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Segíts, hogy helyesen tudjam beosztani az időmet! Add, hogy biztosan érezzem, mely ügyem nem tűr halasztást! Segíts, hogy mindig időt találjak a szellemi, lelki feltöltődésre is! Kérlek, segíts, hogy minden esetben a lehető legjobban készülhessek föl az éppen előttem álló feladatra! Add meg, Uram, a kegyelmet, hogy akivel csak találkozom, arra úgy tudjak odafigyelni, és úgy tudjak neki segíteni, mintha téged hallgatnálak és neked segítenék!

Egy alkalommal Jézus így beszélt a zsidókhoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.” A zsidók azt felelték: „Most már tudjuk, hogy valóban ördögtől megszállott vagy. Ábrahám meghalt, és a próféták is meghaltak. Te meg azt mondod: „Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre”. Nagyobb vagy talán Ábrahám atyánknál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed magadat?” Jézus így válaszolt: „Ha önmagamat dicsőíteném, az semmit nem érne. Az én Atyám az, aki megdicsőít engem. Ti Isteneteknek mondjátok őt, de nem ismeritek. Én ismerem őt, és ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonló, hazug lennék. De én ismerem az Atyát, és megteszem, amit mond. Ősatyátok, Ábrahám ujjongott, hogy megláthatja eljövetelem napját. Látta, és örvendezett.” A zsidók erre felháborodtak: „Még ötvenesztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.” A zsidók erre köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azonban eltűnt előlük, és kiment a templomból. Jn 8,51-59

Elmélkedés

A mai evangéliumi rész szerint Krisztus tanítása az örök életet jelenti azok számára, akik hisznek benne. Az Úr tanítása tehát túlmutat a földi életen, átlépi az evilági élet végső határpontját, a halált, és felszabadít bennünket az örök életre. Ez a feltámadás. Miként az igazi szabadságot egyedül Krisztus személyében és általa ismerhetjük meg, ugyanúgy a feltámadásunk is csak Krisztusban lehetséges. Amilyen a halálunk, olyan lesz utána az örök életünk. Ha Krisztussal élünk ebben a világban és Krisztussal halunk meg, akkor vele együtt támadunk fel az örök életre.

Bár Jézus érzékeli az ellenszenv fokozódását, mégsem hallgat, hanem még részletesebben beszél az Atyával való kapcsolatáról. Azt reméli, hogy ez talán hitre ébreszti az embereket. Ábrahám példáját és az ő hitét említi, akit jól ismerhettek hallgatói. Ábrahám idős kora miatt emberileg már nem remélhette, hogy gyermeke szülessen, mégis hitt az isteni ígéret beteljesedésében. Ezért Ábrahámot a hit atyjaként emlegetjük. Ámbár sokszor hihetetlennek tűnik, amit Jézus tanít, mégis azt szeretné, hogy higgyenek benne, ahogyan Ábrahám is hitt Istenben.

Ha megtartom Krisztus tanítását, azaz hittel elfogadom azt, elnyerem az örök életet. A nagyböjt, amelynek végéhez közeledünk, a hit útját jelenti számomra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! A bűnöktől való szabadulás és a lelki megtisztulás lehetőségét te mindenkinek felkínálod és örömmel bocsátasz meg nekünk. Küldötteid által figyelmeztetsz, ha letérünk az igaz élet útjáról. Az idők teljességében pedig elküldted Fiadat, aki önfeláldozásával, szenvedésével és halálával megszerezte számunkra a megváltást, a veled való kiengesztelődést. Az Úr mennybemenetele után kiárasztottad a Szentlelket a bűnök bocsánatára. Önmagunkat nem tudjuk felmenteni a bűn alól, hanem te törlöd el azokat. Add meg nekünk bűneink bocsánatát és a lelki megtisztulást!

Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: „Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: Szabadok lesztek?” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ott marad mindvégig. Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.” Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek: „Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.” Jézus azonban megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.” Jn 8,31-42

Elmélkedés

A zsidók vallási és nemzeti öntudatból az Ábrahámtól való származásukra hivatkoznak, de Jézus arra irányítja figyelmüket, hogy a választott nép és Isten közötti kapcsolat sem csupán e vérségi köteléken nyugszik, hanem azon a lelki háttéren, amelyet a szövetségkötés jelképez. Az Egyház, az újszövetség népe Krisztust követi. Az ő megváltó halála törli el a bűnt és tesz bennünket Isten gyermekeivé. Tehát nem vérségi kapcsolatról van szó, amikor Istennel való viszonyunk alapjait keressük, hiszen e lelki kapcsolatot Krisztus biztosítja, akiben megtaláljuk az igazságot.

Mivel az evangéliumban szó esik az „igazságról”, fontos tisztázni, hogy János apostol teológiájában kulcsfontosságú az igazság fogalma, amely elsősorban nem magát Istent jelöli, hanem Isten kinyilatkoztatott Igéjét, Jézus Krisztust. Jézus egyrészt hirdeti az embereknek azt az igazságot, amelyet az Atyától hallott, s amelynek közvetítése az emberek felé küldetésének eleme, másrészt, ő maga az igazság. János szerint éppen abban rejlik az ószövetség és az újszövetség különbsége, hogy az előbbi a mózesi törvényt közvetítette az embereknek, az utóbbi pedig a kegyelmet és az igazságot Krisztusban és Krisztus által. Jézus azért nevezte magát igazságnak, mert a kinyilatkoztatás teljességét hordja magában. Általa, a teljes igazság által ismerhetjük meg az Atyát és azt az utat, amely az Atyához vezet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy magamra hagytál, nem törődsz velem, nem gondoskodsz rólam. Bukásaim és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak hozzád és segítségedet kérjem. Segíts, hogy a legnehezebb kísértések idején is a te arcodra tekintsek, a te tekinteted keressem, a te kezed után nyúljak, s a te szívedre hajoljak.

A Sátoros-ünnep alkalmával Jézus így beszélt a farizeusokhoz: „Én elmegyek, és ti hiába kerestek, mert meghaltok bűneitekben. Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek.” A zsidók erre tanakodni kezdtek: „Csak nem akarja megölni magát, hogy ezt mondja: Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek”? Jézus így folytatta: „Ti innen alulról vagytok, én felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok bűneitekben.” Erre megkérdezték: „De hát ki vagy te?” Jézus azt válaszolta: „Kezdettől fogva az vagyok, amit mondok is nektek. Sokat kellene még beszélnem rólatok, és ítéletet mondanom felettetek, mert aki engem küldött, igazmondó; én pedig azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.” De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszél nekik. Végül Jézus azt mondta nekik: „Ha majd felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól tanultam. Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.” E szavak után sokan hittek Jézusban. Jn 8,21-30

Elmélkedés

A mai evangéliumi részletben Jézus arról beszél, hogy Isten küldte őt a világba. Az igazmondó Isten küldöttének tekinti magát, aki mindig azt mondja, azt hirdeti, amit Istentől hall, s utalást tesz arra, hogy küldetése befejeztével Istenhez fog visszatérni. János evangélista kissé kesernyésen jegyzi meg, hogy a hallgatóság nem értette meg, hogy valójában az Atyáról beszél nekik. Vagy talán helyesebb azt mondanunk, hogy nem hitték el, nem fogadták el, hogy Jézus a mennyei Atya Fia, és ez a hitetlenség, ez az elutasítás vezetett megöléséhez.

Az előző napokban már olvastunk arról, hogy Jézust elutasították, mint messiást. Ez bizonyos szempontból talán érthető, hiszen egészen más volt a korabeli elképzelés az eljövendő messiásról. Olvastunk arról is, hogy elutasították, mint prófétát. Ez talán amiatt érthető, hogy a korábbi idők prófétáit szintén elutasították. Jézusnak, mint Isten Fiának elutasítása viszont egy új elem. Ha Jézus csak messiásnak vagy a messiási idők nagy prófétájának tartja magát, valószínűleg nem lettek volna vele ennyire ellenségesek. Az igazi haragot és gyűlöletet az váltotta ki, hogy Isten Fiának tartotta magát, ami a vallásos zsidó emberek számára elfogadhatatlan volt.

Ha szeretettel és a hit vágyával közeledek Jézushoz, akkor lassan megértem, hogy ő valóban Isten Fia, ő a Megváltó, aki üdvösséget hozott számomra is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely telve van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm a munkakedvet és hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más emberekkel. Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az alkonyt, a nyílt horizontot. Itt állok, kezeim telve vannak ajándékaiddal, segíts nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal!

Abban az időben: Jézus kiment az Olajfák hegyére. Kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” Jn 8,1-11

Elmélkedés

A mai evangéliumi történet azt mutatja be, hogy Jézus hogyan találkozik a bűnös emberrel és hogyan ad számára új lehetőséget az élethez. Jelen esetben a bűnös ember, a házasságtörő asszony nem kezdeményezi ezt a találkozást, de a törvénytudók olyan helyzetbe kényszerítik őt, hogy Jézus elé kerül. Jézus sem kezdeményezte ezt a találkozást, de alkalom számára, hogy kimutassa irgalmát és tanúságot tegyen arról, hogy Isten valóban irgalmas az emberhez. Az írástudók, az asszony vádlói röviden ismertetik Jézussal a tényállást, elmondják, hogy ilyen esetekben mi a teendő a törvény szerint és várják Jézus ítéletét. Az asszony ezalatt csendben van, nem hagyják védekezni, talán nem is akar, ő is várja az ítéletet, amely a törvény szerint halál. Jézus viszont nem ítélkezik az asszony felett, hanem bölcsességével elnémítja a vádlókat.

A történetben nincs szó az asszony bűnbánatáról, mert az evangélista számára itt fontosabb az Isten részéről megmutatkozó irgalom, amely felemeli és új úton indítja el az embert. A nagyböjt a bűnbánat ideje. Nem más személyek rángatnak az Isten elé, hanem az Isten iránti szeretet, bűneim őszinte megbánása indít el a gyóntatószék felé, ahol az irgalmas Istennel találkozok. Ő nem elítél, hanem kiemel bűneimből és elindít egy új úton.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

Abban az időben Lázár testvérei megüzenték Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.” Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, aztán így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Judeába!” Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni.” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!” Jézus a lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: „Hova temettétek?” Azok így szóltak: „Jöjj, Uram, és lásd!” Ekkor Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette őt!” Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadta a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?” Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!” Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki: „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, és így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldöttét engem!” E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok föl, hogy járni tudjon!” A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett. Jn 11,3–7. 17. 20–27. 33b–45

Elmélkedés

A hit és a szeretet útján

A múlt vasárnapi evangéliumi történet, a vakon született meggyógyítása azt bizonyította, hogy Jézusnak hatalma van a betegségek felett és rámutatott arra, hogy ő a világ világossága. Lázár feltámasztásának története, amelyet ma olvasunk, még ennél is jelentősebb, hiszen azt bizonyítja, hogy az Atya hatalmat adott Jézusnak az élet és a halál felett.

Amikor Jézus megtudja, hogy a barátja, Lázár beteg, nem indul el azonnal, hanem csak annyit mond, hogy a betegség „Isten dicsőségére fog szolgálni.” Valójában azonban nem Lázár betegsége, hanem halála és feltámasztása szolgál Isten dicsőségére. A csodának ugyanis sok szemtanúja volt, akik a történteket látva hittek Jézusban. Azonban nem mindenkiben ébresztett hitet az esemény. A főtanács tagjai éppen e csoda után határozzák el, hogy Jézusnak meg kell halnia. A farizeusok és írástudók sokszor hitetlenül hallgatták Jézus szavait. A szavaknál többet vártak Jézustól és csodát követeltek. Most megkapták a csodát, de ahogyan az igaz tanítás hallgatása nem ébresztett bennük hitet, ugyanúgy ez a csoda sem.

Sokak számára megfoghatatlan a hit és túlságosan elvont fogalomnak tűnik. Pedig egészen egyszerű és gyakorlati dolgokról van szó. A Jézusban való hit azt jelenti számunkra, hogy hiszünk az életben. Értéknek tekintjük az emberi életet annak minden szakaszában a fogantatástól a halálig. A Krisztusban való hit azt jelenti továbbá, hogy hiszünk a feltámadásban, az ő feltámadásában, amit húsvétkor ünneplünk, és hiszünk a mi feltámadásunkban. Hittel valljuk, hogy ő valóban az élet Ura és Úr a halál felett is. Hisszük, hogy van újjászületés és van örök élet. Hitünk szerint életünk igazi értelme, hogy keressük és megtaláljuk Istent. Akkor válik értelmessé és boldoggá az életünk, ha rátalálunk Istenre, megismerjük velünk kapcsolatos akaratát és engedelmesen megtesszük azt, amit kér tőlünk. Isten velünk kapcsolatos szándéka azonban ezzel nem ér véget. Ő többet akar nekünk adni: az örök életet, az örökké tartó boldogságot. Ehhez a halálon és a feltámadáson át vezet az út.

Lázár feltámasztásának történetében Szent János evangélista rávilágít arra a titokzatos erőre, amely Jézust vezeti cselekvésében. Igen, Jézusban egy titokzatos erő dolgozik, tehát nem válik gyengévé, mint az ember, amikor tehetetlenül állunk a halállal találkozva. Ez az erő nem a gyászoló családtagok iránti részvét. Nem is Lázár iránti barátság. Nem is a sajnálkozás vagy az együttérzés indítja őt cselekvésre, hanem a szeretet. Tudják ezt azok, akik megviszik Jézusnak a hírt, hogy barátja, akit szeret, beteg. Jézus szeretetéről tudnak azok is, akik a sír előtt könnyező Jézust látják, s ezt mondják: „Nézzétek, mennyire szerette őt!”

Nagyböjt 5. vasárnapján ezt a felénk áradó isteni szeretetet szeretnénk megtapasztalni. A szeretetet, amely nagypénteken az önfeláldozásban éri el tetőpontját. A szeretetet, amely vállalja a szenvedést, a megaláztatást és a halált az emberért, az ember üdvössége érdekében. A hit nagyböjti útját járva először a szamariai asszonnyal találkoztunk, akiben egy beszélgetés után megszületett a hit. Aztán találkoztunk a vakon született emberrel, akinek Jézus meggyógyította a testét és a lelkét, azaz megajándékozta őt a látással és a hittel. Ma pedig találkoztunk Lázárral, akit Jézus feltámasztott. Mindhárom találkozás segít minket, hogy megszülessen bennünk a hit. A hit, amelynek forrása Jézus irántunk való szeretete. Jézus szeretetének megtapasztalása nélkül nem tudnánk hinni. A hit nagyböjti útja így válik számunkra a szeretet útjává.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te kinyilatkoztattad, hogy aki benned hisz, örökké élni fog. Szavaidat megerősítetted azzal, hogy Lázárt visszaszólítottad az életbe, feltámasztottad őt a halálból. Te felébresztetted az ő testvérében a hitet, és megerősítetted, hogy kimondja, kifejezze a feltámadásba vetett hitét. Urunk, mi is hittel valljuk, hogy te vagy az élet forrása, te vagy az élet Ura, te vagy az Üdvözítő. Nem földi életünket akarod a végtelenségig meghosszabbítani, hanem az örök élettel akarsz minket megajándékozni. Vezess minket a feltámadás által az Atyához, akinek szeretetében örökké élhetünk a mennyben.

Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!” Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott. Lk 1,26-38

Elmélkedés

Jézus születése hírüladását tárja elénk az evangélium. Ezen az ünnepen arra az eseményre emlékezünk, hogy a mindenható Isten közölte Szűz Máriával szándékát, miszerint ő legyen a Megváltó Anyja. Isten égi küldötte, Gábor angyal megjelenik a názáreti lánynak, s elmondja neki az isteni tervet. A mai ünnep evangéliuma Gábor angyal és Mária párbeszédét írja le. Mária először csodálkozva fogadja a hírt, aztán kimondja beleegyezését.

A szavak mögé nézve felfedezhetjük, hogy Gábor angyal és Mária beszélgetésében Lukács evangélista csodálatos tanítást ad a születendő gyermek, Jézus, valamint az ő édesanyja, Mária Isten tervében betöltött szerepéről, illetve azokról a tulajdonságokról, amelyek alkalmassá teszik mindkettőjüket sajátos hivatásuk teljesítésére. A mennyei Atya terve az, hogy elküldi Fiát a földre, aki majd megváltja az embereket. Máriával pedig az a terve, hogy ő legyen a Fiúisten Anyja. Az isteni terv megvalósulása az ő feltétlen engedelmességüknek köszönhető. A Fiú, Jézus mindenben azt teszi, amit az Atya kíván tőle, s ugyanígy Mária is. Mindketten egész életüket Isten szolgálatába állítják.

Kész vagyok-e engedelmeskedni Istennek? Készen állok-e arra, hogy akaratát teljesítsem, ha meghív valamilyen feladatra? Kész vagyok-e Istennek szentelni életemet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek. Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem titokban. Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való. A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való.” Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája. Jn 7,1-2.10.25-30

Elmélkedés

Jézus személyével kapcsolatban az a kérdés merül fel a mai evangéliumban, hogy őt nevezhetjük-e a Messiásnak? A nép már jó ideje hiszi ezt Jézusról, akinek cselekedetei megfelelnek annak, ami a prófétai jövendölésekben a messiási időkről szerepel. A vallási vezetők azonban nem ismerik fel a messiási jeleket csodáiban, s tulajdonképpen vakságuk, hitetlenségük vezet Jézus elutasításához.

Mintegy két évezred távlatából mi úgy tekintünk Jézusra, mint aki az idők teljességében Messiásként, Megváltóként, szabadítóként jött el a világba. Jövetele ugyanakkor folyamatos, állandó. Napjainkban is eljön, mert az emberekben, bennünk az a vágy él, hogy megszabaduljunk a bűntől és elnyerjük lelkünk gyógyulását, megtisztulását. Ebben az értelemben úgy tekintünk Jézusra, mint eljövendő Messiásra, aki újra és újra elhozza számunkra az irgalmasság üzenetét és a megbocsátást a mennyei Atyától. A nagyböjti időszakban ezt az üzenetet szeretnénk meghallani és ezt a megbocsátást szeretnénk megtapasztalni. Az üzenetet, amely válasz Isten részéről arra az emberi kérdésre és vágyakozásra, hogy miként szabadulhatunk meg bűneink terhétől, és magát a megbocsátást, a könyörületet Isten részéről, amely megváltoztatja, új irányba fordítja életünket.

Hiszem-e, hogy most jött el számomra a megváltás ideje, az üdvösség ideje?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus, világosságunk! Te nem azért jöttél, hogy elítéld ezt a világot, hanem hogy föltámadásod által minden embernek elhozd az üdvösséget és a kiengesztelődés örömhírét. Amikor bensőnkben felizzik a megbocsátó szeretet, szívünk minden megpróbáltatás ellenére új életre kel. Gyógyítsd, Urunk, a mi lelkünket!

Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak: „Ha én tanúskodom önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, (az Atya), és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amelyet rólam tesz. Ti (Keresztelő) Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt János, de ti csak ideig-óráig akartatok az ő fényében gyönyörködni. Mellettem nagyobb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amelyeket az Atya akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem. Tehát maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot mellettem. Ti viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok. De még igéje sem marad bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött. Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet! Éppen az írások tanúskodnak mellettem. Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet. Emberektől nem fogadok el dicsőítést. Ismerlek titeket. Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, de nem fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját nevében jön, azt elfogadjátok. Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik? Ne gondoljátok, hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál. A ti vádlótok Mózes lesz, akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én tanításomnak?” Jn 5,31-47

Elmélkedés

A mennyei Atya tanúságtétele az evangéliumokban többször előfordul. Amikor a Jordán folyónál tartózkodó Keresztelő Jánoshoz járul Jézus, hogy megkeresztelkedjék, az égből a mennyei Atya tanúskodása hangzott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” (Mt 4,17). A színeváltozás hegyén a három kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János abban az élményben részesül, hogy az Atya tanúságot tesz Jézus istenségéről (vö. Mt 17,5). A mennyei Atya tanúságtételei Jézusról igazak.

Az emberi tanúskodás nem minden esetben igaz. Isten megengedi, hogy a hamis emberi tanúskodás Jézus halálra ítéléséhez vezessen. A hamis tanúskodás időleges eredménye csak addig tarthat, amíg az Atya fel nem támasztja Fiát a halálból. Ez az Atya legmeggyőzőbb tanúságtétele arról, hogy Jézus valóban az Isten Fia.

A csodák, amelyeket Jézus az Atya nevében tesz, megerősítik mindazt, amit mond, s azt bizonyítják az emberek számára, hogy tanítása igaz. A csodákat, mint isteni jeleket azonban nem fogadják el egyesek, ahogyan korábban nem fogadták el sem Keresztelő János tanúságtételét, sem az Írások tanúbizonyságát. Jézus szava elítéli a hitetleneket és kételkedőket. Aki azonban hittel elfogadja tanítását, az örök üdvösségre jut. Az örök boldogság utáni vágy Krisztus megismerésének vágyával kezdődik. A nagyböjt kiváló alkalom arra, hogy felébresszem magamban a vágyat, hogy egyre jobban megismerjem és kövessem Jézust.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! A bűnöktől való szabadulás és a lelki megtisztulás lehetőségét te mindenkinek felkínálod és örömmel bocsátasz meg nekünk. Küldötteid által figyelmeztetsz, ha letérünk az igaz élet útjáról. Az idők teljességében pedig elküldted Fiadat, aki önfeláldozásával, szenvedésével és halálával megszerezte számunkra a megváltást, a veled való kiengesztelődést. Az Úr mennybemenetele után kiárasztottad a Szentlelket a bűnök bocsánatára. Önmagunkat nem tudjuk felmenteni a bűn alól, hanem te törlöd el azokat. Add meg nekünk bűneink bocsánatát és a lelki megtisztulást!

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra. Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.” Jn 5,17-30

Elmélkedés

Szent János evangéliumának az a részlete, amit ma olvasunk, bepillantást enged az Atya és a Fiú kapcsolatába és egységébe. Azzal, hogy az örökké élő Fiú a megtestesüléskor időbeli létezést vállalva emberi testet vesz fel és belép emberi világunkba, nem szakad el az Atyától és nem szűnik meg vele a kapcsolata. Egységük egymással és a Szentlélekkel sosem bomlik fel, s szeretetük szüntelenül kiárad az emberek felé.

Istent és a Szentháromság belső életét Krisztus által ismerjük meg. Tőle tudjuk, hogy az isteni szeretet megnyílik az emberek felé. Isten nem zárkózik önmagába, hanem meghívja az embert, meghív minket, hogy lépjünk az ő életébe, s fogadjuk el szeretetét. A felkínált szeretetet az ember – kiszakítva önmagát az Istennel való életből – bűneivel megsérti és visszautasítja, ám ekkor megnyílik felé Isten irgalma, amely újra visszahívja az Istennel való boldog szeretetközösségbe. Bűneink megvallása részünkről és azok megbocsátása Isten részéről helyreállítja a vele való kapcsolatunkat.

Egyetlen erő, a szeretet határozza meg a mennyei Atya és a Fiú közös cselekvését, mindazt, amit a mi üdvösségünk érdekében tesznek. E szeretet legszebb megnyilvánulása Jézus keresztáldozata, amely az Atya iránti engedelmességből fakad. Készen állok-e, hogy belépjek e szeretetközösségbe?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Látni szeretnénk téged. Hallgatni szeretnénk tanításod, amely az örök életre vezet. Követni szeretnénk téged, mert egyedül az általad mutatott úton juthatunk el a mennyei Atyához. A nagyböjti idő lehetőséget ad számunkra, hogy melléd állva felvegyük mi is a keresztet. A keresztet, amely az isteni szeretet jele. Ez az időszak alkalom arra, hogy megismerjük Isten szeretetét és alakítsuk látásmódunkat. Urunk, segíts, hogy felismerjünk téged minden embertársunkban, különösen a szenvedőkben!

A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg. Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen. Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte. Jn 5,1-16

Elmélkedés

Harmincnyolc év hosszú idő. Betegségben eltöltött harmincnyolc év rettenetesen hosszú idő. Harmincnyolc éven át várni a csodára, várni a segítségre, várni a gyógyulásra kitartást kíván. A várakozás során hamar elveszti az ember a türelmét. De harmincnyolc év elég ahhoz, hogy valaki megtanulja a türelmet.

A mozgásképtelen béna évtizedeken át hiába vár emberi segítségre. Hiába várja, hogy valaki megszánja és törődjön vele. Harmincnyolc év elég volt ahhoz is, hogy környezete megtanuljon úgy elmenni mellette, mintha észre sem vennék. A helyszín a Beteszda-fürdő, a szó jelentése: az irgalom háza. Az irgalom házában harmincnyolc éven át senkinek sem jut eszébe irgalmasságot gyakorolni a beteggel.

Jézus belép a béna életébe és szavával meggyógyítja. Irgalmat gyakorol vele az Isten, járni tud. Ahol nem segítenek az emberek, ott segít az Isten. A béna nem erre várt. Ő azt várta, hogy jöjjön végre valaki, aki leviszi a vízhez a megfelelő időben. Ettől várta gyógyulását, ebben reménykedett. Éveken át másra várt, mint ami végül történt vele. Elképzelte, hogy mi a betegségére a megoldás, ez járt éveken keresztül minden nap a fejében, de egészen más történt vele. Természetesen nem volt csalódott amiatt, hogy nem teljesült a kérése, hanem boldogan távozott a saját lábán. Harmincnyolc év után.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! A hit szilárd alap, kiindulópont, amelyre egész életemet felépíthetem. Az első lépés a hit útján valóban az ismeretlenbe, a bizonytalanba való belépés. A bizonytalan lépések után megérkezek hozzád, Uram, aki csodát tehetsz velem, s ettől kezdve megszűnik bennem mindenféle bizonytalanság. Segíts engem, hogy ki tudjak lépni bűnös életem sötétségéből, kételkedéseim és aggodalmaim homályából és eljussak a te kegyelmed világosságára. Adj nekem bátorságot elindulni a hit útján, Isten titkainak útján!

Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Mt 1,16.18-21.24a

Elmélkedés

Szent Józsefnek, a názáreti ácsnak, Mária jegyesének és Jézus nevelőapjának mai ünnepén az ő látomásáról olvasunk az evangéliumban. Március 19-én volna az ünnep, de a nagyböjti vasárnap miatt idén egy nappal később tartjuk.

József emberi módon gondolkodik, amikor jegyeséről, Máriáról kiderül, hogy áldott állapotban van, gyermeket vár, s emiatt meg akarja szakítani a jegyességet. Talán a csalódottság készteti őt erre vagy azt hiszi, hogy Mária hűtlenséget követett el. József nem szeretné Máriát nyilvánosan szégyenbe hozni, mert tudja, hogy a zsidó törvények szerint biztos halál, megkövezés vár jegyesére, mint házasságtörőre.

Ekkor történik József látomása. Egy angyal jelenik meg neki, hogy beavassa őt a titokba, a megváltás tervébe, a hamarosan bekövetkező eseményekbe. József szándékát megváltoztatja ez a jelenés, ez az isteni közbeavatkozás, és az álmában kapott utasításnak megfelelően magához veszi jegyesét és később saját családja tagjaként neveli fel Jézust.

József hisz és engedelmeskedik az isteni útmutatásnak, s ezáltal megváltásunk csendes szolgája lesz. Vállalja, hogy a születendő gyermeknek nevelője legyen. Isten akaratának elfogadásával és engedelmességemmel én is a hit útján indulok el.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.

Abban az időben Jézus útközben látott egy vakon született embert. A földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak szemeire kente, és így szólt hozzá: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Siloe annyit jelent, mint Küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott. A szomszédok, és akik azelőtt koldusként ismerték, így szóltak: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Egyesek azt mondták, hogy: „Ez az!” Mások pedig: „Nem, csak hasonlít rá.” Ő azonban kijelentette: „Én vagyok az.” Erre az embert, aki nemrég még vak volt, odavitték a farizeusokhoz. Aznap ugyanis, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a vak szemét, szombat volt. Ezért a farizeusok is megkérdezték tőle, hogy hogyan kezdett látni. Ezt válaszolta: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és most látok.” A farizeusok közül egyesek megjegyezték: „Nem Istentől való az az ember, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azonban így szóltak: „Bűnös ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?” És szakadás támadt köztük. Azután újból faggatni kezdték a vakot: „Te mit gondolsz arról, aki megnyitotta szemeidet?” Ő azt felelte: „Hogy próféta!” A zsidók ezt felelték neki: „Te oktatsz minket, aki mindenestül bűnben születtél?” És kitaszították őt. Jézus meghallotta, hogy kitaszították. Amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled beszél: ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” És leborult előtte. Azután Jézus ezt mondta: „Ítélkezni jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak.” Meghallotta ezt néhány körülötte álló farizeus, és megkérdezte: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jézus így felelt: „Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.” Jn 9,1. 6-9. 13-17. 34-38

Elmélkedés

Lélektisztító csoda

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus csodás módon meggyógyít egy vak koldust. A gyógyulás azután következik be, hogy Jézus sarat tesz a vak szemére. Egészen furcsa cselekedet ez a mi Urunk részéről. Más gyógyításoknál egyszerűen csak az Atyához fohászkodik, ismét máskor elegendő kezének érintése, s máris meggyógyul a beteg. Még az is előfordul, hogy Jézus nincs is a beteg közelében, s mégis megtörténik a gyógyulás, gondoljunk csak például a Kafarnaum városában élő pogány százados szolgájának esetére (vö. Mt 8,5-13). De most furcsa, legalábbis nekünk kissé furcsának tűnő dolgot tesz. Sárral keni meg a vak szemét. Ezt, illetve a vízzel való megmosdást követően történik meg a gyógyulás. Nem mondhatnánk, hogy a sárral való érintésnek köszönhetően vagy annak eredményeként, hiszen mindez bizonyára nem elengedhetetlen feltétele a csodának, hiszen más esetekben sem volt szükség hasonlóra. Jézus cselekedete furcsa és meghökkentő jel. Váratlan jel, amelyre talán azért volt szükség, hogy a vak lemossa magáról a sarat, s ez a mosakodás jelzi számára a test és a lélek megtisztulását. A beteg testrésznek, a szemnek szüksége van a tisztulásra, de a beteg léleknek ugyanúgy szüksége van a tisztulásra, a bűntől való megtisztulásra.

A jelenet figyelemreméltó mozzanata, hogy Jézus a vakhoz érve megáll és nem megy tovább. A tanítványok is megállnak vele együtt és ők is nézik a vakot, de más szemmel látják őt. A tanítványok a bűnöst látják benne, és azt kérdezik, hogy vajon a vak vagy a szülei vétkeztek-e, hogy ezt a nyomorúságos sorsot kapta? Jézus idejében a közfelfogás ugyanis a betegséget és a testi nyomorúságot a bűn következményének és Isten büntetésének tartotta. A Mester túllép ezen a felfogáson: sem ő, sem a szülei nem vétkeztek – mondja, hiszen ő azért jött, hogy a bűntető, a vétkeket megtorló Isten-képet kitörölje az emberek fejéből, hogy inkább a megbocsátó és irgalmas Atyában higgyenek. Jézus nem a bűnöst, hanem a segítségre szoruló embert látja a vakban, megáll és szemevilágát visszaadva, meggyógyítja őt. Az Úr ugyanígy lép sokszor hozzánk is, megáll előttünk, meglátja bennünk a világosságra vágyó és a megváltásra szoruló embert. Nem megy tovább, hanem segít rajtunk, csodát tesz velünk. Megváltásunk, megszabadulásunk a bűntől igazi csoda, hiszen Krisztus nélkül a kárhozatra jutnánk, és soha nem nyerhetnénk el az üdvösséget.

A vak ember, miután visszanyerte látását és megtudja, hogy Jézus az Emberfia, azaz a Messiás, az evangélium szavai szerint „leborul Jézus előtt és hisz.” Mennyire csodálatos az ő hite, és milyen egyszerű hitének kifejezése, a leborulás! Szavak sem kellenek hozzá, csak odahull Jézus lábaihoz, akiben meglátta és felismerte a Megváltót. Nekünk is ugyanezt kellene tennünk!

A nagyböjti időszak a tisztulás ideje számunkra. A bűntől való megtisztulás ideje, hogy tiszta lélekkel várhassuk a feltámadás húsvéti ünnepét. Bűneinkkel saját magunkat sározzuk be, elfedve ezzel az istengyermekség tiszta arcát önmagunkon. A szentgyónásban Isten megtisztítja arcunkat, szívünket és lelkünket. És itt is váratlan dolog történik. Isten ugyanis nem megbüntet minket, amikor beismerjük előtte vétkeinket, hanem megbocsát. Szeretetét és irgalmát mutatja felénk, amely örömöt ébreszt bennünk. A megtisztult ember igazi öröme ez. Az isteni szeretet által megérintett ember öröme. A szabad ember öröme, aki megérzi, hogy mindennél többet ér Isten megbocsátó és megtisztító kegyelme.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! A hit szilárd alap, kiindulópont, amelyre egész életemet felépíthetem. Az első lépés a hit útján valóban az ismeretlenbe, a bizonytalanba való belépés. A bizonytalan lépések után megérkezek hozzád, Uram, aki csodát tehetsz velem, s ettől kezdve megszűnik bennem mindenféle bizonytalanság. Segíts engem, hogy ki tudjak lépni bűnös életem sötétségéből, kételkedéseim és aggodalmaim homályából és eljussak a te kegyelmed világosságára. Adj nekem bátorságot elindulni a hit útján, Isten titkainak útján!

Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.” Lk 18,9-14

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus példabeszédet mond két emberről, akik a templomba mennek, hogy imádkozzanak. Talán nem is csupán példabeszédről van itt szó, hanem egy megtörtént esetről, amely nap mint nap előfordulhatott a jeruzsálemi templomban. A két szereplő között az a különbség, hogy a farizeus öntelten, a vámos alázatosan imádkozik. A farizeus a maga igaznak vélt vallásosságával dicsekszik Isten előtt, a vámos pedig megvallja bűnösségét Isten házában.

Képzeljük magunkat az egykori hallgatóság helyébe! Az akkori zsidó emberek úgy tekintettek a farizeusokra, mint a vallásosság példaképeire. Az ő szemükben az volt az igazi vallásosság, amit a farizeusok tettek. Ezzel szemben a vámosokat, az idegen hatalom kiszolgálóit megvetették, bűnösnek tartották. Jézus tanítása viszont ennek a közvélekedésnek az ellentéte. E példával rávilágít a farizeusok hamis vallásosságára, magamutogatására, kétszínűségére, miközben helyesli a vámos bűnbánatát.

Ebből a szempontból a történet figyelmeztet minket arra, hogy a külső cselekedetekből ne ítéljünk meg másokat! Ugyanakkor felszólít, hogy törekednem kell az alázatosságra, amely nem csupán az imádság, hanem a vallásos élet egyik legfontosabb jellemzője. Ha alázattal, bűneim megbánásával lépek Isten elé, biztosan számíthatok irgalmára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!

Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.” Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni. Mk 12,28b-34

Elmélkedés

Jézus korában több száz törvény szabályozta a vallási és társadalmi életet. Az írástudói iskolák tagjai között mindennaposak lehettek a beszélgetések a törvényekről és azok értelmezéséről, s ez akár vitákat is eredményezhetett. Vajon melyik a legfontosabb törvény a szabályok rengetegében?

Nehéz eldönteni, hogy egy éppen zajló vitába akarják bevonni Jézust vagy egészen jószándékú az írástudó kérdése. Ezt a részt Szent Márk evangéliumában valódi viták előzik meg, amelyek Jézus hatalmáról, az adófizetési kötelezettségről, valamint a feltámadásról szólnak, s ezekben a kérdezők más állásponton vannak, mint Jézus. A törvénnyel kapcsolatos kérdésnél kissé más a helyzet, hiszen a kérdező elfogadja Jézus feleletét. Az írástudót tehát nem a vitatkozás vágya vezetheti, hanem az a nemes szándék, hogy valóban megértse a törvények lényegét és útmutatást kapjon, hogy mire érdemes a leginkább odafigyelni.

Jézus feleletének újdonsága abban áll, hogy összekapcsolja az Isten iránti és az emberek iránti szeretetet, azaz egységet alkot ez a két parancs. Isten szeretete nélkül nincs igazi emberszeretet sem, és a felebaráti szeretet is elveszíti alapját, forrását Isten felé megnyilvánuló szeretet nélkül. E kettős irányú szeretet nem törvénykönyvek lapjaira, hanem a szívünkbe van írva.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Súlyos teherként nehezedik ránk a tudat, hogy felelősek vagyunk tetteinkért, és bűneinkért vállalnunk kell a következményeket. Bűntudatra ébredve jogosan tartunk az isteni ítélettől. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mennyei Atyánk irgalmas és kész a megbocsátásra. Urunk, a te tekintetedből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb az én bűneimnél. Irgalmazz nekem, Istenem!

Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór.” Lk 11,14-23

Elmélkedés

A gonosz lelkek kiűzésének csodája az elmúlt napok gondolataihoz kapcsolódik. Amikor Jézus kiűzi a néma emberből az őt fogva tartó gonoszt, akkor megajándékozza őt a szabadsággal. Nincs már többé a gonosz befolyása alatt, nem kell többé neki engedelmeskednie, nem kényszerítheti őt többé semmi rosszra, nincs korlátok közé szorítva az élete. Lukács evangélista leírásából nem derül ki pontosan, hogy mi is történt. Csak annyit tudhatunk, hogy az Úr parancsára a gonosz eltávozik az emberből. A gyógyulás eredményét az jelzi, hogy az eddig néma ember most megszólal. Eddig egy elzárt, külön világban, a maga némaságában, a szótlanság börtönében élt, s most Jézusnak köszönhetően belép egy új világba, ahol megszólalhat, beszélhet másokkal és dicsőítheti Istent.

Érdemes odafigyelnünk az esetnek egy érdekes mozzanatára. A néma a maga erejéből képtelen a változtatásra. A saját képességei nem elegendőek ahhoz, hogy kitörjön nyomorult élethelyzetéből. Ehhez külső segítség kell, mégpedig olyannak a segítsége, akinek hatalma van a gonosz lélek felett, tehát aki erősebb a gonosznál. A bűnök rabságában élő ember nem képes a maga erejéből a felemelkedésre. Ehhez Isten segítségére, megbocsátására van szükség.

Akarom-e, hogy Isten felemeljen, megajándékozzon a szabadsággal és megbocsásson?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez, az Atyához vezető utat. Bátran indultál utolsó utadon, a keresztúton. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, te követésedre hívsz engem és minden embert. Társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az örök életre vezet!

A hegyi beszédben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.” Mt 5,17-19

Elmélkedés

Az Isten országába jutás feltételeként beszél Jézus a mai evangéliumban a parancsok megtartásáról és azok tanításáról. A mózesi törvény az ószövetségi választott nép és Isten kapcsolatát szabályozta. Értelemszerű, hogy Jézus nem akarja ezt a biztos alapot eltörölni, hanem tökéletessé szeretné tenni. Új törvényt ad az újszövetség népének, az Egyháznak, hogy e tökéletesebb törvény, a szeretet legfőbb parancsa határozza meg a kapcsolatot az ember és az Isten, valamint az emberek között.

A legtöbb embernek nincs gondja Isten törvényeinek ismeretével, a megtartásukkal azonban igen. Könnyen adunk magunknak felmentéseket vagy találunk olyan okot, ami miatt valamit nem tartunk bűnnek. Ez a gondolkodásmód igencsak felelőtlen és az üdvösség szempontjából kockázatos. Ha belátjuk, hogy Isten törvényei valóban az üdvösség felé segítenek minket, akkor talán könnyebbé válik azok megtartása. Az az érvelés szintén hiábavaló volna részünkről, hogy Isten törvényei túl nehezek számunkra és megtartásuk lehetetlen. Isten parancsai szerint élni sokszor valóban nehéz, de nem lehetetlen. Örök sorsunk függ attól, hogy készek vagyunk-e engedelmeskedni Istenünknek. Ha a szeretet törvénye szerint élek és azt tanítom másoknak, az üdvösségre jutok.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, vezess engem a te utadon. Ne engedjem el soha a te kezedet. A te kegyelmed éltessen engem. A te szereteted lakjék bennem. A te tisztaságod költözzék belém. Ne a test legyen a szemem előtt, hanem a lélek. Ne a jelen, hanem az örök élet. Ne csak másoknak, de magamnak is szívből megbocsássak. Mindig és mindenért, neked hálát adni tudjak, és ha választanom kell kettőnk között Jézusom, mindig csak te és sohasem én legyek az első!

Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer! A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását. Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.” Mt 18,21-35

Elmélkedés

Péter apostol a megbocsátás határait feszegeti kérdésével: „Hányszor kell megbocsátanom embertársamnak? Talán hétszer?” A kérdésből úgy tűnik, mintha a megbocsátásnak volna valamiféle határa, azaz bizonyos számú sértés után már nem volna kötelesség. Válaszában Jézus ezzel az emberi méricskéléssel, szűkkeblűséggel állítja szembe Isten végtelen irgalmát. „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!” – feleli Péternek. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy 490 alkalommal kell megbocsátanom és utána már nem. Jézus azért mondja sokszorosát annak a számnak, mint amit Péter említett, hogy senki ne álljon neki számolgatni, hogy hány alkalommal bocsátott meg felebarátjának.

A kicsinyesség és a nagylelkűség szembeállítása a példabeszédben is folytatódik. A király végtelenül irgalmas, nagylelkű, ezzel szemben a szolga végtelenül kicsinyes. A rendkívül nagy összegű tartozást (tízezer talentumot), a király bármiféle feltétel nélkül elengedte, pedig a szolga nem is ezt kérte tőle, hanem csupán annyit, hogy később fizethessen. Ezt követően ugyanez a szolga egy jelentéktelen összeget (száz dénárt) követel társától, és mivel nem tud fizetni, börtönbe vetteti. A király hamar értesül az esetről és megbünteti azt, aki ilyen kegyetlenül viselkedett.

Isten végtelenül irgalmas, eltörli bűnömet, ha őszinte bűnbánatot tartok.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán úgy rendelted, hogy életed folytatódjon tanítványaid, követőid életében, a mi életünkben. Szent tested az Atyának szóló áldozat és nekünk adott ajándék, amely által áldozatod naponta megújul és életed bennünk folytatódik. Az általad adott csodálatos kenyér keresztény életünk forrása. Élj bennünk! Táplálj minket! Segíts, hogy áldozatodhoz kapcsolódva mi is felajánljuk életünket a mennyei Atyának!