Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.” Lk 12,35-40

Elmélkedés

Általában nem szeretünk várakozni, s minden várakozást felesleges tétlenségnek tekintünk. Ha várakozásra vagyunk kényszerítve vagy váratlanul olyan helyzetbe kerülünk, amikor várnunk kell, könnyen elveszítjük türelmünket. Ha pedig valaki hibája miatt kell várakoznunk, bizony megneheztelünk rá.

A mai evangéliumban Jézus szolgákról, az úr érkezéséről és éberségről beszél, de ez másféle várakozás. A Krisztust váró ember szíve előre tekint, az érkezés pillanatára gondol, a találkozás bekövetkező eseményére, arra a személyre, aki hozzá érkezik. Lelki ráhangolódás ez, hogy valóban létrejöjjön a két személy találkozása. Jézus érkezésére szüntelenül készen kell állnom!

Jézus arra figyelmeztet minket, hogy legyünk éberek, mert nem tudjuk, hogy mikor jön el a mi Urunk. A ma ünnepelt Szent Imre herceg, akit fiatalon és váratlanul ért a halál, éber volt s tudta, hogy bármikor találkozhat az Úrral. Minden bizonnyal annak köszönhető ez, hogy nagy gondot fordítottak nevelésére. A trónörököshöz méltó királyi erények és a tudományok elsajátítása mellett nagy figyelmet szentelt a hitre és a lelki életre való nevelésre is az ő tanítója, Szent Gellért. Imádkozzunk azért, hogy a szülők, valamint a gyermekek és fiatalok tanításával foglalkozók szenteljenek nagy figyelmet a rájuk bízottak lelki fejlődésére!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Csodálatos képességekkel áldottad meg az embereket és bizalmad jeleként arra kérsz bennünket, hogy embertársaink szolgálatára álljunk. Segíts minket, hogy minden adottságunkkal önmagunk és mások üdvösségét segítsük, s ezáltal dicsőséget szerezzünk neked. Hűséges szolgáid akarunk lenni, akik szolgálatunk jutalmaként eljuthatunk az örök életre.

Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában”. Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: „Egy ember nagy lakomát rendezett. Sokakat meghívott. Amikor eljött a lakoma ideje, elküldte szolgáját, és ezt üzente a meghívottaknak: „Jöjjetek! Minden készen van.” De azok sorra mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente: „Földet vettem. El kell mennem, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem!” A másik azt mondta: „Öt iga ökröt vettem, ki kell próbálnom. Kérlek, ments ki engem!” Egy további így szólt: „Most nősültem, nem mehetek.” A szolga hazatért, jelentette mindezt urának. A házigazda haragra lobbant. Meghagyta szolgájának: „Menj ki azonnal a város tereire és utcáira, és vezesd be ide a szegényeket, bénákat, vakokat, sántákat!” A szolga jelentette: „Uram, parancsodat teljesítettem, de még mindig van hely.” Az úr akkor megparancsolta a szolgának: Menj ki az országutakra és a sövények mentére, és kényszeríts be mindenkit, hogy megteljék a házam! Mondom nektek: Senki sem ízleli meg lakomámat azok közül, akik hivatalosak voltak.” Lk 14,15-24

Elmélkedés

Jézus továbbra is a lakodalom témájánál marad. A mai példabeszéd szerint sokan kifogásokat keresnek, hogy ne kelljen részt venniük az ünnepségen. Egyesek egészen nevetséges dolgokat találnak ki, hogy távolmaradásukat igazolják. Valójában azonban nincs mentségük, hiszen a legnagyobb jóból zárják ki magukat. A vendéglátó végül a méltatlannak bizonyuló személyek helyett a társadalom kitaszítottait, a szegényeket és a betegeket hívja meg. E példabeszéd az üdvösségre vonatkozik. Isten mindannyiunkat meghív az ő örök országába. Felelőtlenség volna részünkről visszautasítani ezt a szeretetteljes hívást, hiszen tudjuk, hogy mit veszíthetünk: az örök üdvösségünket tennénk kockára. A földi javakért felcserélni az örökké tartó tökéletes boldogságot olyan rossz döntés volna, amelyet talán sosem tudnánk megváltoztatni. Szabad akarattal dönthetünk örök sorsunkról.

Napjainkban sokan vannak, akik visszautasítják Isten meghívását az üdvösségre. Talán mert nem ismerik fel a nagyszerű lehetőséget. Vagy nem ismerik a meghívó személyét és szándékait. Esetleg nem tudják, hogy milyen alkalomra szól a meghívás. Vagy nem érzik, hogy most nem lehet büntetlenül és következmények nélkül kifogásokat keresni.

Boldog vagyok, ha felismerem a meghívásban rejlő lehetőséget, elfogadom a hívást és helyet kapok Isten örök országában.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te jól ismered szívünk szándékait és lelkünk érzéseit. Tudod, hogy vagyonunkban, földi kincseinkben vagy tebenned bízunk. Hisszük, hogy ez az irántad való bizalom és a te gondviselésedre való ráhagyatkozás tesz értékessé minden adományt. Hisszük, hogy te nem maradsz adósa senkinek és nem maradsz hálátlan egyetlen ember iránt sem. Hisszük, hogy ha nem is jutalmazol azonnal, az nem marad el. Adj nekünk bátorságot, hogy rád bízzuk életünket! Taníts minket nagylelkűségre!

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Étkezés közben a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.” Lk 14,12-14

Elmélkedés

Mit adhatunk Isten jóságáért cserébe? Tudjuk-e viszonozni a szeretetet, amellyel Jézus a kereszten megváltott minket? Mit tudunk viszonzásként adni Istennek mindazért a kegyelemért, amellyel segít minket az üdvösség felé? S amikor eljutunk az örök boldogságra, ugyan mivel fejezhetjük ki hálánkat Istennek? Ha őszinték akarunk lenni, akkor belátjuk, hogy mindig adósai maradunk Istennek, aki mindenkor többet ad nekünk, mint amit megérdemlünk.

Jézus azt kéri tőlünk a mai evangéliumban, hogy utánozzuk Istennek ezt a nagyobb szeretetét emberi kapcsolatainkban. Embertársainkkal ne azért tegyünk jót, hogy majd egyszer ők is segítsenek minket, azaz viszonozzák jóságunkat, hanem legyünk önzetlenek. A szeretetnek egy új távlata nyílik meg előttünk, amely nem emberektől vár jutalmat, hanem Istentől. A viszonzást nem váróknak, az önzetlenül adakozóknak ezt mondja a mi Urunk: „Boldog leszel, mert nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”

Az isteni jutalmazásba vetett remény nem ábrándozás az ember számára, nem olyan ígéret, amely nem fog teljesülni. Azért reméljük a jutalmazást, mert Isten nem hálátlan. Az emberek könnyen elfelejtik a jócselekedeteket, megfeledkeznek jótevőjükről. Isten viszont nem. Ő nem marad hálátlan és a legkisebb jócselekedetekért is számíthatunk a mennyei jutalomra, ha azt tiszta szívből tettük.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az örök élet tanításának jó magját veted el szívünkbe. Segíts, hogy jó, termékeny talajra hulljon lelkemben az isteni üzenet! Segíts, hogy a megértés szándékával hallgassam, olvassam Isten szavát! Segíts, hogy értelmemmel és akaratommal befogadjam Isten országát, mint lelki valóságot! Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezet. Segíts törekvésemben, hogy megéljem, megvalósítsam mindazt, amit közölsz velem! Add, hogy küldetésemnek tekintsem az örömhír hirdetését!

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Mert ahogyan az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak.” Jn 5,24-29

Elmélkedés

Üdvösség vagy kárhozat?

Életünk során napról napra szembesülünk az idő múlásával. Az óramutatók járása, a naptár forgatása szembesít minket a megállíthatatlan idővel. Ha megáll az óránk vagy elfelejtünk lapozni a naptárban, attól még nem áll meg az idő. Az idő múlását a bennünk és a körülöttünk, környezetünkben lévő változásokban tapasztaljuk meg. Ha évek múltán visszatérünk valahová és ott szinte semmi változást nem látunk, akkor azt mondjuk, hogy ezen a helyen „megállt az idő.” A valóságban persze nem állt meg, és ha fejlődést nem is látunk, a pusztulás, az elmúlás nyomait észrevehetjük. Ha önmagunkban nem tapasztalunk semmiféle változást az idő múltával, akkor valami hiba történt, elmulasztottuk a lelki építkezést.

Minden elmúlást fájdalmasan élünk meg. Nem tudjuk visszahozni azt, ami örömöt jelentett, boldogságot adott. Szeretteink elvesztését fájdalmasan éljük meg, mert nem tudunk visszamenni az időben, nem tudjuk visszahozni a boldogság napjait, nem tudjuk visszahozni az életből eltávozott személyt. Fájdalmunkban, az elvesztés fájdalmában az ad vigasztalást, hogy feltámadunk és újra együtt lehetünk majd az örök életben azokkal, akiket a földi életben szerettünk. Akkor majd megszűnik minden fájdalmunk és örökké örvendezhetünk, mert együtt élünk Istennel.

Ma, amikor elhunyt szeretteinkre emlékezünk és értük imádkozunk, az evangélium üzenete az örök életre irányítja figyelmünket. „Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van” – mondja az Úr. Jézus szava bátorítást tartalmaz és azt a reményt ébreszti bennünk, hogy érdemes földi életünk idején Isten mellett döntenünk, mert akkor a túlvilágon is vele fogunk örökké élni.

A szövegrészlet kulcsszava a hallás, a hallgatás. Ez a szó köti össze a földi életre és a túlvilági életre vonatkozó kijelentéseket. Az az ember, aki a földi élete során hallgat Jézus tanítására, az el fogja nyerni az örök életet. De nem csak az élők, hanem a halottak is hallani fogják az Úr szavát, s akik képesek lesznek azt meghallani, azok fel fognak támadni az új életre, az örök életre. A szöveg egyértelműen sugallja, hogy azok fogják meghallani ezt az életre keltő szót, akik korábban is meghallották azt. Akik ellenben evilági életükben bezárták fülüket és szívüket, és nem követték az örök életre vezető krisztusi tanítást, azok az üdvösség helyett a kárhozatra jutnak.

Az élet nem csak jó dolgokat hoz számunkra, hanem rosszakat is. Az egyik nap jót, a másik rosszat. Az egyik nap egészséget, a másik nap betegséget. Az egyik nevetést, a másik sírást. Az egyik örömöt, a másik szomorúságot. Az egyik boldogságot, a másik fájdalmat és csalódást. Lelki alkatunktól függően könnyebben vagy nehezebben tanuljuk meg, hogyan nézzünk szembe a rosszal, hogyan viselkedjünk olyan helyzetekben, amelyek nyomasztóak, és hogyan felejtsük el idővel a rossz emlékeket. Amíg fiatalok vagyunk, reménnyel és bátorsággal tekintünk a jövőbe, aztán mire megöregszünk, már szinte csak a múltunkból, az emlékeinkből élünk. De miért ne tekinthetnénk előre idős korunkban is? Miért ne fordulhatnánk reménnyel a jövő felé? Miért ne gondolhatnánk örömmel arra a napra, amikor a földi életből átlépünk majd az örök életbe? Vajon mit fog hozni számunkra az a nap? Jót vagy rosszat? Üdvösséget vagy kárhozatot? Örökké tartó boldogságot Istennel vagy örökké tartó szenvedést Isten nélkül?

Az örök élet, az üdvösség nem elérhetetlen az ember számára. A tegnapi ünnep, mindenszentek napja azokat állította elénk, akik hitünk szerint már üdvözültek. Példájukat követve és Krisztus tanítására hallgatva mi is az örök életre juthatunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Teremtő, megváltó és az embert az üdvösségre meghívó Istenünk! Töröld el elhunyt szeretteink minden bűnét és vétkét. Tekints esdeklő könyörgésünkre szent Fiad, Jézus Krisztus keresztáldozata miatt. Add meg nekik és nekünk is a bűneink bocsánatát. Vezess bennünket az igazak útján, hogy kegyelmed segítségével elérjük az élet teljességét és viszontláthassuk azokat, akikről ma szeretettel, hálával és megbocsátással emlékezünk meg. Add szívünkbe a vágyat, hogy életünkben téged keressünk, halálunkban pedig megtaláljunk!

Abban az időben: Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek. Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent. Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni. Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben!” Mt 5,1-12a

Elmélkedés

A boldogság útja

Ma, Mindenszentek ünnepén a megdicsőült szentek és boldogok azt üzenik nekünk, hogy törekedjünk a menny felé! Az evangéliumi boldogságok útja vezet a menny felé. Ahogyan a szentek végigjárták ezt az utat, azaz életüket a Jézus által hirdetett boldogságok szerint alakították, ugyanígy minden embernek ezen az úton kell előrehaladnia.

Az ünnepen a nyolc boldogságot olvassuk az evangéliumban. Bármennyire is furcsának találjuk e mondásokat, mert talán másképpen képzeljük el a boldogságot, mégis azt kell mondanunk, hogy ez a boldogság igazi útja, ez a boldogság egyetlen útja, ez a menny örök boldogságába vezető út. A Jézus által hirdetett boldogságok megvalósítása az ember számára őszinte és tiszta gyermeki lelkületet és Isten felé való nyitottságot eredményez. Aki ezek szerint alakítja életét, függetlenné válva a földi dolgoktól nem azokban keresi boldogulását, hanem képessé válik az Isten által adott igazi boldogság befogadására.

Könnyen azt gondolhatjuk, hogy Jézus más-más emberekre gondol, amikor a szegényeket, a sírókat, a szelídeket, az éhezőket, az irgalmasokat, a tiszta szívűeket, a békességszerzőket és az üldözötteket boldogoknak nevezi. Egyes emberek a szegények közé tartoznak, mások a sírók vagy a szelídek közé, és így tovább. Ha jól megnézzük, hogy az ígéretek mind a mennyországban teljesednek be, akkor láthatjuk, hogy egy ember valamennyit elnyeri. Éppen ezért lehetséges, hogy Jézus nem azt akarja, hogy válasszunk egyet a felsoroltak közül, és nem azt szeretné, hogy találjuk meg a boldogságnak azt az útját, amelyik nekünk a legszimpatikusabb, hanem talán azt, hogy úgy törekedjünk a boldogságra, hogy valamennyi felsorolt tulajdonság meglegyen bennünk. Legyünk szegények és merjünk sírni, de ne féljünk a földi nélkülözéstől. Ugyanakkor legyünk irgalmasok, tiszta szívűek, békességszerzők, és ne féljünk az üldözésektől. Így törekedjünk a tökéletes boldogságra, s akkor miénk lesz a mennyország jutalma.

Milyen jó volna újra felfedezni a szentek világát! Milyen jó volna megvizsgálni életútjukat, amely a földi létből a mennyei dicsőségbe vezetett! Milyen jó volna életpéldájukból erőt merítve elindulni az életszentség útján! A szenteket nem valamiféle emberi kiválóság jellemzi, hanem abban az értelemben rendkívüliek, hogy Isten emeli ki őket az emberek sorából. Isten bízza meg őket egy sajátos feladattal és ők felismerve koruk kihívását, problémáját, amit a társadalom nem tud kezelni, egész életüket a felismert hivatásuknak szentelik. Kivételes jellemek ők, akiket Isten kiválasztott egy sajátos feladatra. A szent vallásos ember, és éppen vallásosságában emelkedik ki a többiek közül. Ragadjon minket magával az ő nagyszerű példájuk, hogy az ég felé törekedjünk, ne álljunk meg a lelki tökéletesedés útján, amíg el nem jutunk Istenhez, aki az örök boldogságot ígéri és adja nekünk.

A mennybe az az ember vágyakozik, aki minden evilági nyomorúság és szenvedés közepette is hisz abban, hogy Isten meg fogja őt jutalmazni, s ettől a hittől semmiféle veszedelem nem tudja őt eltántorítani. A szentek hitték, hogy ha rálépnek a Krisztus által ajánlott, különleges és olykor érthetetlennek tűnő boldogságok útjára, akkor teljes lesz az életük, beteljesül legfőbb vágyuk. Mi pedig hisszük, hogy ők valóban eljutottak a mennybe és hisszük, hogy követhetjük őket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Gyújtsd fel szívünkben a szeretet tüzét, hogy szereteted által szentté legyünk! Add nekünk az irántad való szeretetet és az emberek felé forduló önfeláldozó szeretetet! Megdicsőült szentjeid csodálatos élete adjon erőt, hogy felismerjük hivatásunkat és magunk is jellé, szereteted, jóságod jelévé váljunk a világban! A szentek és boldogok életpéldája újítson meg minket a vallásosságban, hitünk gyakorlásában és az evangélium megélésében! Segíts minket, Istenünk, hogy úrrá tudjunk lenni emberi gyengeségeinken, legyőzzük bűneinket és szentek legyünk!

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Az ott tartózkodók figyelték őt. Akkor eléje állt egy vízkóros ember. Jézus megkérdezte a törvénytudókat és farizeusokat: „Szabad-e szombaton gyógyítani? De azok nem válaszoltak. Erre ő megérintette a beteget, meggyógyította és elbocsátotta. Azután a jelenlevőkhöz fordult: „Ha valamelyiktek szamara vagy ökre szombaton kútba esik, nem húzza-e ki azonnal?” Azok semmit sem tudtak felelni neki. Lk 14,1-6

Elmélkedés

Ismét egy szombati napon tett jézusi csodáról olvasunk a mai evangéliumban. A helyszín egy farizeus háza, ahová vendégségbe érkezik Jézus. Annak ellenére végez gyógyítást, hogy előre látja, hogy farizeus vendéglátói rosszallásukat fogják emiatt kifejezni. A leírás szerint Jézus elébe megy a vitának, előre megmagyarázza tettét, s ellenfelei szóhoz sem jutnak. Sem a csodatétel előtt, sem utána nem tudnak indokot mondani, amiért ne lehetne megtenni a gyógyítást. Szívük mélyén bizonyára ők is érzik, hogy a törvényekhez való végletes ragaszkodás könyörtelenségre vezeti az embert.

A csoda ebben az esetben is azt tanúsítja, hogy egy irgalmas cselekedet megtételét nem akadályozhatja meg egy törvényi előírás. Az irgalmasság gyakorlása ugyanis olyan törvény, amely felette áll a nyugalomra vonatkozó szabályoknak. Az irgalmas cselekedet ugyanakkor Isten jelenlétéről tanúskodik a világban. Jézusnak éppen az a célja, hogy ezt az isteni irgalmasságot ne csak szavaival hirdesse, hanem tetteivel is tanúsítsa. Jézus bűnbánatra szóló szava felhívás, hogy visszatérjünk az irgalmas Atyához. Isten segít a bajban lévő vagy betegségtől szenvedő emberen. Az isteni irgalmasságnak pedig nincs határa, nem korlátozhatja semmiféle törvény. Ezt az irgalmas jóságot kellene nekünk is szüntelenül gyakorolnunk ahhoz, hogy Isten tetszését elnyerjük.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk és Mesterünk, Jézus Krisztus! Akaratodat, mondanivalódat, üzenetedet szelíden közlöd velünk. Nem kényszerítesz minket semmire, hanem azt kéred, hogy szabadon elfogadjuk törvényeidet, amelyek földi boldogságunkat és örök üdvösségünket egyaránt szolgálják. Mennyi jóság, barátság, rokonszenv fedezhető fel szavaidban. Mennyi megértést, elfogadást tanúsítasz a bűnösök, a gyengék iránt. Milyen türelemmel várod, hogy megértsünk téged. Segíts minket, hogy egyre jobban megismerjük és megértsük tanításodat, és amit megértettünk, azt meg is valósítsuk.

Abban az időben néhány farizeus jött Jézushoz, és figyelmeztették: „Sietve távozzál innen! Heródes meg akar ölni.” De ő ezt válaszolta: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ördögöket űzök, és gyógyítok ma és holnap; csak harmadnapra fejezem be. De ma, holnap és holnapután tovább kell járnom utamat, mert nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül. Jeruzsálem, Jeruzsálem, te megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek. Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de te nem akartad. Meglátjátok, elhagyott lesz házatok. Mondom nektek: Nem láttok engem mindaddig, amíg el nem jön az az idő, amikor így kiáltoztok: Áldott, aki jön az Úr nevében!” Lk 13,31-35

Elmélkedés

A farizeusokkal és az írástudókkal a legtöbbször úgy találkozunk az evangéliumi történetekben, mint akik szembefordulnak Jézussal, próbára akarják őt tenni, belekötnek tanításába és cselekedeteibe, például szombaton végzett gyógyításaiba, más esetekben agyafúrt kérdéseket tesznek fel a törvények megtartásával kapcsolatban. Mégse vonjunk le róluk általánosító negatív következtetést, hiszen éppen a mai evangéliumban találkozunk olyan farizeusokkal, akik arra figyelmeztetik Jézust, hogy az uralkodó, Heródes az életére tör. E gyilkos szándék sem állíthatja azonban meg Jézust, hogy folytassa útját Jeruzsálem felé, és teljesítse küldetését, amit a mennyei Atya bízott rá. Jézus nem a vesztébe rohanó őrült, hanem pontosan tudja, hogy a próféták sorsa vár rá és ezt a küldetését teljesítenie kell.

Ezekben a napokban az a feladata, hogy hirdesse Isten országának örömhírét. Nemsokára pedig azzal teljesíti be a mennyei Atya által rábízott küldetést, hogy feláldozza életét, de a halála utáni harmadnapon az Atya feltámasztja őt a halálból. Ez Jézus útja, ezt járja végig.

Isten az én utamat is kijelölte. Azt kéri, hogy Krisztus evangéliuma szerint éljek, őt szeressem a legjobban és neki szolgáljak embertársaimban. Küldött és kiválasztott vagyok. Ez a kiválasztottság nem azt jelenti, hogy különb vagyok másoknál, hanem azt, hogy Isten megbízik bennem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Hisszük, hogy a világban mindennek értelme van, még akkor is, ha akaratodat, rendelésedet, szándékaidat emberi értelmünk nem képes azonnal megérteni. Krisztus Urunk kereszthalálának is volt értelme, hiszen a megváltást, az üdvösséget szerezte meg minden ember számára. Meghajlunk a kereszt előtt, meghajlunk a kereszt titka, a megváltás titka előtt. Meghajlunk az engedelmesség titka előtt, amelyet Fiad, Jézus Krisztus tanúsított. Meghajlunk a végsőkig elmenő, önfeláldozó szeretet titka előtt. Segíts minket, hogy felfedezzük a kereszt helyét életünkben!

Abban az időben Jézus Jeruzsálem felé tartott. Útközben tanított a városokban és falvakban, melyeken áthaladt. Valaki megkérdezte tőle: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?” Ő így válaszolt: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak. A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kint rekedtek, és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyiss nekünk ajtót. Erre ő azt feleli nektek: Nem tudom, honnan vagytok. Akkor ti bizonygatni kezditek: Veled ettünk és ittunk, a mi utcánkban tanítottál. De ő megismétli: Nem tudom, honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti, gonosztevők! Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan. Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában. Íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!” Lk 13,22-30

Elmélkedés

Egy név szerint meg nem nevezett személy az üdvösségre jutók számáról kérdezi Jézust a mai evangéliumban. Az illető valószínűleg nem tartozott Jézus tanítványi köréhez, különben erről említést tett volna Lukács evangélista. A furcsa kérdés arra utal, hogy a kérdező most találkozhatott először Jézussal. Egy tanítványnak inkább az a fontos, hogy ő maga üdvözülni fog-e és nem az, hogy szám szerint hányan jutnak az üdvösségre. Engem sem elsősorban az üdvözültek száma érdekel, hanem az, hogy én eljuthatok-e az üdvösségre, és mit kell tennem ennek érdekében. Jézus szavaiból kiderül, hogy nem elég dicsekedni azzal, hogy valaki ismeri őt vagy hallgatja tanítását, hanem személyes kapcsolatban kell élni vele.

Sok ember számára a vallásosság gyermekkori emlék. Egykor szüleiktől kaphattak valamilyen vallásos nevelést, talán a hittanórák alkalmával megtanultak néhány dolgot. Talán még valami jó emlékük is maradt a templommal kapcsolatban. Persze ez még kevés, de talán lehet rá építeni.

Jézus a következőket mondja: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak.” Az Egyház a lehető legszélesebbre tárja azt a szűk kaput, a hit kapuját, amelyen át az üdvösségre juthatunk. Ha én már megtaláltam, segítsek másoknak is, hogy megtalálják a hit kapuját!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Kereszted jele olykor árnyékként, máskor fényként vetül életemre. Néha értetlenül szemlélem szenvedésed, máskor kezdem megérteni, hogy megváltásomért haltál meg. Néha oly megerőltető felvenni keresztem, indulni keresztutamon, máskor lelkesen követlek téged. Segíts megértenem kereszthalálod és feltámadásod titkát! Taníts meg engem arra, hogy ne fordítsam el tekintetemet rólad akkor sem, amikor szenvedéstől gyötört arcodat mutatod nekem, s add, hogy meglássam dicsőségtől ragyogó arcodat!

Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt. Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából. Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított. Lk 6,12-19

Elmélkedés

Miután Jézus egész éjszaka imádkozott, tanítványai közül kiválaszt tizenkettőt, akiket apostoloknak nevez el. E cselekedetével létrehozza az apostolok testületét, amelynek az lesz a feladata, hogy tanúságot tegyen róla és hirdesse az evangéliumot.

Milyen szempont szerint választott Jézus? Művelt és tanult embereket keresett? Akkor miért választotta Pétert és Andrást, akik a halászaton kívül talán semmi máshoz nem értettek? Vagy tapasztalt felnőtteket keresett? Akkor hogyan kerül az apostolok közé a tizenéves fiatal fiú, János? Talán rendíthetetlen hitűeket keresett? Akkor miért lett a testület tagja a hitetlen Tamás? Vagy talán köztiszteletben álló személyeket választott? Akkor miért választotta a mindenki által megvetett vámost, Mátét? Vagy legaktívabb tanítványai lehettek apostolokká? Akkor hogyan kerülhetett közéjük a ma ünnepelt buzgó Simon, akiről e helyen kívül egyetlen említést sem találunk az evangéliumban?

A Jézus által választott személyek nem tökéletesek, nekik is vannak gyengeségeik. Az Úr mégis őket választja, s döntése biztosan helyes, hiszen előtte egész éjszaka imádkozott az Atyához. Olyanokat választott, akik pünkösdkor engedik majd, hogy átalakítsa őket a Szentlélek. Jézus nem az emberi hibákra alapozza Egyházát, hanem a jóra kész emberekre, akik átadják neki életüket.

Az Úr engem is kiválaszt. Engedem-e, hogy az általa nekem ajándékozott Lélek átalakítson? Él-e bennem az apostoli lelkület és buzgóság?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Életünk és szívünk egyetlen királya, Jézus Krisztus! Bátran indulunk követésedre, mert egyedül te vezetsz minket a mennyei Atyához és az örök életre. Te mutatod meg számunkra az üdvösség felé vezető utat. Téged szolgálunk, amikor embertársainknak segítünk, akikben a te arcod vonásait látjuk. Mindent az örök élet reményében teszünk, mert szeretnénk az igazak közé kerülni. Segíts minket, hogy személyes életünkben megvalósuljon Isten uralma és közösségeinkben megvalósítsuk Isten országát!

Jézus szombatonként a zsinagógában tanított. Volt ott egy asszony, akit a betegség lelke már tizennyolc éve hatalmában tartott. Annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, magához hívta, és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben rátette a kezét. Az rögtön felegyenesedett, és dicsőítette az Istent. A zsinagóga elöljárója méltatlankodott azért, hogy Jézus szombaton gyógyított, és a sokasághoz fordult: „Hat napotok van a munkára. Akkor jöjjetek gyógyulást keresni, ne szombaton!” Jézus feléje fordult, és megfelelt neki: „Képmutatók! Van-e köztetek egy is, aki nem oldja el a jászoltól ökrét vagy szamarát szombati napon, hogy megitassa? Ábrahámnak ezt a lányát pedig a sátán tartotta megkötözve immár tizennyolc éve. Nem kellett-e őt feloldani kötelékétől akár szombaton is?” Ellenfelei e szavakra szégyenükben elpirultak. A nép pedig örvendezett, hogy Jézus ilyen csodát művelt. Lk 13,10-17

Elmélkedés

Szent Lukács evangélista nem nevezi meg a várost, ahol a mai evangélium gyógyítása történt, de feltehetően valamelyik Kafarnaum közeli település zsinagógájában járunk. Jézus szokása szerint részt vesz a szombati istentiszteleten. Talán nem mindenhol olvasott fel a szent szövegekből és nem mindenütt tanított, de jelenléte nem maradt titokban, bárhol is járt. Az emberek keresték őt, s tudhatták, hogy a zsinagógában biztosan megtalálják szombatonként, ezért is vihették oda betegeiket, miként erre a zsinagóga elöljárójának szavai utalnak. Lukács röviden írja le a meggörnyedt asszonnyal való találkozást, csupán az Úr együttérzésére és az eredményre koncentrálva. A sikeres gyógyítás tényét így emeli ki: „Az asszony rögtön felegyenesedett, és dicsőítette az Istent.” Aki tehát korábban erősen meghajolva csak a földet nézhette, most felegyenesedve az égre emeli tekintetét és hálát ad a mindenható Istennek gyógyulásáért. Ezzel kapcsolatban két dologra gondolhatunk: egyrészt hitt abban, hogy Jézus valóban Isten és isteni erejével tudta őt meggyógyítani. Másrészt megérthette, hogy Jézus gyógyító cselekedete mögött a hozzá lehajló irgalmas Atya áll.

A csodás gyógyítás, amely minden jelenlévő számára nyilvánvaló volt, nem hagyta közömbösen az embereket. A zsinagóga elöljárója bosszankodik, a nép pedig örvendezik. Én hogyan fogadom Isten érintését?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te hívásodra vállalkozunk az igehirdetés feladatára, amelyet mindenkor a te nevedben szeretnénk végezni. Bátoríts bennünket, hogy akkor is folytassuk szolgálatunkat, ha az eredmény csekély. Ha hűséggel teljesítjük kötelességünket, nincs okunk félelemre, mert isteni közreműködésed eredményt hoz, gyümölcsöt fakaszt. Légy velünk és kísérjen minket áldásod, hogy az evangélium igazságának hirdetése által növekedjék az Isten országa! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Abban az időben: Az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják. Lk 18,9-14

Elmélkedés

Legyünk alázatosak!

Jézus példabeszédet mond a mai evangéliumban két emberről, egy farizeusról és egy vámosról, akik a templomban imádkoznak. Vallási ismereteink alapján nem tartjuk szimpatikusnak a farizeusokat, ennek oka éppen az, hogy Jézus sok esetben beszél hozzájuk nagyon keményen a képmutatásuk, a látszat-vallásosságuk miatt. Ezzel szemben az evangéliumok alapján a vámosok inkább rokonszenvesek számunkra, mert Jézus szívesen betért házukba és apostolai közé is meghívott egyet, akit Máténak neveztek. Jézus korában viszont mindez éppen ellentétesen igaz. Az emberek a farizeusokat becsülték nagyra, mert ismert volt a törvény iránti tiszteletük. A vámosokat viszont megvetették, mert tevékenységükkel kiszolgálták az elnyomó rómaiakat, illetve a maguk hasznára dolgoztak.

A farizeus és a vámos azzal a szándékkal lépnek a templomba, hogy imádkozzanak, de mégis van valami különbség a szándékukban. A történet folytatása éppen ezt a láthatatlan különbséget világítja meg. Külső cselekedetük csak abban hasonlít, hogy ugyanazt a helyet választják imájuk elmondására, az Isten lakóhelyét, a templomot. De már itt is különbség van, hiszen a farizeus magabiztosan áll Isten elé, miközben a vámos hátrébb áll meg, alig mer Isten elé járulni. Szavaik, gondolataik, Istenhez intézett fohászuk még nagyobb különbségről árulkodik, arról, ami a szívükben él. A farizeus szavai inkább dicsekvésnek tűnnek, felsorolja Istennek vallási érdemeit, illetve amit saját érdemének tart. A vámos alázatosan beismeri bűnösségét és Isten bocsánatáért könyörög.

Az öndicséret aligha tetszik Istennek, bűneink megvallása viszont igen. Aki tökéletesnek és bűntelennek tartja magát, azzal Isten nem tud mit kezdeni. Aki alázattal fordul felé, annak meg tudja adni az újjászületés kegyelmét. A farizeusi lelkületet ne másokban keressük, hanem elsősorban saját magunkban. Van miért bocsánatot kérnem Istentől. A szentgyónásban nem vallási érdemeimet kell felsorolnom, hanem a bűneimet. Tegyem ezt szerényen és alázattal! A történetben nagyon érdekes, hogy a farizeus „magában imádkozik.” Ne arra gondoljunk itt, hogy halkan, mások számára nem hallhatóan végzi imáját vagy esetleg imádságos gondolatai csak a fejében járnak és nem mondja ki azokat. Talán inkább arra utal e szóhasználat, hogy imádságát nem Istenhez intézi, hanem tulajdonképpen csak magának beszél. Ettől a magunkba fordulástól szeretne bennünket megóvni Jézus imaéletünkben és hitéletünkben egyaránt. A vallásossággal nem magam felé fordulok és nem bezárkózok a magam kis lelkivilágába, hanem megnyílok Isten felé. Tévedés, hogy a hit magánügy. A hitnek, a hit gyakorlásának valóban vannak egyéni, személyes vonatkozásai, de ugyanakkor egy közösség része vagyok, amelynek tagjait a közös hit kapcsolja össze.

A farizeus lelkületével van egy másik hiba is, tudniillik az, hogy vallásgyakorlatának eredményeit önmagának tulajdonítja. Talán bennünket is megkísért időnként az a gondolat, hogy elismerően gondolkodjunk hitéletünkről. Néha még a gyóntatószékben is azt soroljuk, hogy milyen gyakran imádkozunk, járunk szentmisére, olvassuk a Szentírást. Igen, ezek szép eredmények lehetnek, de legyünk alázatosak! Helyesen imádkozni csak alázattal lehet. Az imádság szavait Istennek köszönhetem, a szavakat ő adja ajkamra, a gondolatokat ő ébreszti bennem, de még az alázatot is neki köszönhetem. Ha el tudok menni a szentmisére, ezt csak Istennek köszönhetem, és neki tartozom hálával azért, hogy a Szentírásban szól hozzám. Ha pedig a vallásosság egyik legfontosabb eleme, az igaz bűnbánat érzése ébred szívemben, ezt is Istennek köszönhetem. Isten az alázatos embert szereti, a kevélyeknek ellenáll.

Isten számára értéktelen az önmagasztalás, amit a farizeus képvisel, de értékes az alázat, amellyel a vámos imádkozik. Legyünk alázatosak!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Első lépéseinket óvatosan, bizonytalanul tesszük meg a hit útján. Az úton, amely az Isten-látás élményéhez vezet. Beismerem lelki vakságomat és segítségedet kérem, hogy láthassalak, felismerhesselek téged. Te meghallod, amikor téged szólítalak, mindig meghallod, amikor hozzád fordulok. Most is azzal a hittel járulok eléd, hogy segíts hitetlenségemen, gyógyítsd lelkemet! Add, hogy a hit által mindig felismerjelek téged!

Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, mivel így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.” Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.” Lk 13,1-9

Elmélkedés

A mai evangéliumi részlet bevezetése bepillantást enged Jézus korának politikai viszonyaiba, mindabba a félelembe és borzalomba, amit a rómaiak megszállása, fennhatósága jelentett a zsidók számára. Az idegen hatalom uralkodását a zsidók nehezen viselték, s emiatt rendszeresek voltak a fegyveres lázadások, amelyeket a rómaiak a nép megfélemlítése érdekében kegyetlenül levertek. Egy ilyen lázadás leverésére, a lázadók megölésére utal Jézus, amely Jeruzsálemben a templomban, az áldozatbemutatás helyén történhetett. A rómaiak vérengzése feltehetően nem csak a tényleges lázadókat érintette, hanem a jeruzsálemi zarándoklaton részt vevő ártatlan emberek is áldozatul eshettek. Lukács evangélista nem az eseményre figyel, hanem az ennek kapcsán Jézus részéről elhangzó figyelmeztetésre. Az áldozatok nem azért jártak így, mert másoknál bűnösebbek voltak, s nem Isten büntette meg őket ilyen módon a rómaiak keze által titkos bűneikért. Ugyanez a helyzet azokkal az emberekkel, akikre rádőlt egy torony s ezzel halálukat lelték. A tragédia nem Isten büntetése ez esetben sem.

De eljön az idő, az isteni számonkérés ideje. Mégpedig akkor, amikor azt Isten akarja. Ezt szemlélteti a fügefáról mondott hasonlat. Számomra is eljött a megtérés ideje. Nem élhetek vissza a nagylelkű Isten türelmével.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Add nekem kegyelmedet, hogy akkor is boldognak érezzem magam, ha hitem miatt szavakkal vagy cselekedetekkel bántanak. Bár a világban élek, mégsem vagyok a világé, mert egész életemmel téged akarlak szolgálni. Add nekem a hit ajándékát! Add nekem a hithez való hűség kegyelmét! Add nekem a hitben való kitartást és növekedést! Tudom, hogy hitből fakadó jócselekedeteimmel biztosíthatom üdvösségem. Tudom, hogy hitből fakadó imáimmal segíthetek másokat az üdvösség útján. Segíts, hogy tetteim és szavaim dicsőséget szerezzenek neked, aki mindenkit az örök életre hívsz.

Abban az időben Jézus így szólt a sokasághoz: Ha látjátok, hogy nyugaton felhő támad, mindjárt mondjátok: „Eső jön!”, és úgy is történik. Ha déli szél fúj, azt mondjátok: „Hőség lesz!”, és megjön az is. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni; a mai idők jeleit miért nem ismeritek fel? Miért nem ítélitek meg magatok, hogy mi az igazság? Amikor ellenfeleddel a hatóságokhoz mégy, igyekezzél még az úton kibékülni vele, hogy a bíróhoz ne hurcoljon. Mert ha a bíró elé visz, akkor a bíró átad a börtönőrnek, a börtönőr pedig börtönbe vet téged. Mondom neked, ki nem szabadulsz onnan, amíg tartozásodat az utolsó fillérig le nem fizeted. Lk 12,54-59

Elmélkedés

Folyamatos megfigyeléssel az ember egészen jól kiismeri a természetet. Idővel egyre több tapasztalatot szerez, s ezek alapján következtetni tud a várható időjárásra. Az ókori ember a modern kor eszközei nélkül is jól boldogult az előrejelzés területén. Erről a tapasztalatról beszél Jézus: a nyugatról érkező felhők esőt hoznak, a déli szél pedig hőséget. Nemzedékek adták tovább egymásnak a tapasztalatot az égi jelekről, jelenségekről.

Jézus szavai panaszként hatnak, elégedetlenséget tükröznek. Az égi jeleket és természeti jelenségeket értő emberek miért nem veszik észre az idők jeleit, Isten országának jeleit? Miért nem ismerik fel Krisztusban a Megváltót? Miért nem fedezik fel tanításában az igazság üzenetét? Miért keményítik meg szívüket, s zárkóznak el az üdvösség tanításától? Miért nem hisznek csodái láttán, amelyek jelként szolgálnak? Az örömhír hirdetésével elkezdődött a messiási idő, az üdvösség korszaka. A Jézus által hozott új korszak új viselkedésmódot kíván az embertől.

Észreveszem-e mindennapjaim során azokat a jeleket, amelyeket Isten mutat számomra? Meghallom-e üzeneteit, amelyekkel szándékait, útmutatásait közli velem? Felismerem-e küldötteit, azokat az embereket, akiket mellém állít, hogy segítsen és vezessen?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Földi életed során cselekedeteiddel az Atya szeretetét tetted láthatóvá az emberek számára. A szeretet tanítását hirdetted és csodáid az isteni szeretet jelei voltak. Vezess minket az Istennel való találkozásra, amely felébreszti bennünk a szeretetet és megnyitja szívünket embertársaink számára. A te isteni szeretetedet utánozva megértjük, hogy a szeretet nem külső parancs, hanem a szívünkbe írt törvény. Megértjük, hogy a szeretet hitünk következménye. Segíts minket, hogy a szeretet gyakorlása tegye hitelessé hitvallásunkat!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.” Lk 12,49-53

Elmélkedés

Jézus oly erővel hirdette egykor az Isten országáról szóló örömhírt, hogy képes volt lelkesíteni apostolait és tanítványait, s lángra tudta lobbantani sok ember szívét. De még ennél is mélyebb értelme van annak, hogy Jézus azért jött a világba, hogy tüzet gyújtson. Az ószövetségi időkben és Jézus korában is a tűz Isten jelenlétének, dicsőségének és szentségének volt a jele. Isten égő csipkebokorban jelenik meg Mózesnek, tüzes szekéren ragadja el Illés prófétát és tűzoszlop alakjában védelmezi népét a pusztai vándorlás idején. Amikor tehát Jézus tűzgyújtásról beszél, akkor Isten jelenlétére hívja fel a figyelmet. Akarom-e, hogy bennem is égjen Isten jelenlétének lángja?

A beszéd folytatásában szakadásról beszél a mi Urunk, amely akár a családtagok között is keletkezhet. Ennek oka az, hogy egyesek elkötelezik magukat mellette, míg mások szembefordulnak vele. Sok családban manapság is szinte mindennapi viszálykodás tárgya, hogy az egyik házastárs gyakorolja vallását és a gyermekeket is ennek megfelelően igyekszik nevelni, a másik viszont nem él vallásosan. Jézus szavait nyugodtan érthetjük úgy, hogy csupán a családi béke kedvéért nem lehet lemondani a vallásgyakorlatról, a templomba járásról vagy a gyermekek hitre neveléséről. Hiszen, ha valaki ezt tenné, házastársa könnyen mondhatná utána, hogy lám, nem is annyira fontos ez a dolog. Az imádkozás sokat segíthet a helyzet feloldásában, a családi béke megtalálásában.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, segíts, hogy szüntelenül a menny felé törekedjek, ahol megadod a jónak jutalmát, s ahol megnyílnak előttem Isten végtelen titkai: a szeretet titka, az irgalom titka, a jóság titka, az élet titka. Te hívsz, te vársz engem a mennybe, ahol örökre eltölt az isteni szeretet. Segíts nekem, hogy egész életemben keressem azt a szűk ösvényt, amely a menny felé vezet, s megtaláljam az örök élet kapuját!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Gondoljátok meg: Ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.” Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony, mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza. De ha a szolga azt mondja magában: „Uram bizonyára késni fog”, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, és megérkezik ennek a szolgának az ura olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja, bizony kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.” Lk 12,39-48

Elmélkedés

Az Emberfiára való várakozásról és az állandó készenlétről szóló tanítását folytatja Jézus mai evangéliumi részletünkben. Újabb példát mond, amely az érkezés váratlanságát, meglepetés jellegét emeli ki. Miként a házigazda sem tudhatja, hogy mikor érkezik a tolvaj, ugyanúgy a keresztény ember sem tudja előre, mikor fog bekövetkezni az Úr jövetele. Mert ahogyan a tolvaj sem jelenti be előre a gazdának, hogy mikor szándékozik betörni házába, ugyanúgy Jézus sem közli velünk előre érkezésének időpontját.

A folytatásban szereplő példa a szolgák, az ember személyes felelősségét hangsúlyozza. A példabeszédet elmondó Jézus azt feltételezi, hogy a váratlanság, az időpont ismeretének hiánya arra készteti, arra ösztönzi a hívőket, a közösség tagjait, hogy állandó készületben legyenek. E feltételezés helyesnek bizonyul a felelősségteljesen gondolkodók esetében. Aki viszont felelőtlen, az könnyelmű módon megfeledkezik a várakozásról, az Úr eljöveteléről, amely aztán általa nem várt időben következik be.

További ösztönző erő lehet a szüntelen készenlétre a várható jutalom. A hazaérkező úr valóban nagylelkűnek bizonyul azokkal szemben, akik felkészülten várták őt. Ugyanígy Isten nagylelkűségére számíthatunk, ha megfogadjuk Jézus ajánlását, és nem engedjük kialudni lelkünk világító mécsesét. Isten megjutalmazza hűségünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te a Szentlélek által minden korban kiárasztod szeretetedet az emberekre. Taníts engem a szeretet gyakorlására. Soha nem felejtem, hogy te a végsőkig elmentél a szeretetben. Atyád és az emberek iránti szeretetből áldoztad fel magadat, megmutatván számunkra, hogy a szeretet nem szavakat kíván, hanem odaadást és hűséget. Úgy akarok élni, ahogy te éltél, s úgy akarok szeretni, ahogyan te szeretsz engem! Küldd el a Szentlelket, hogy megtanítson az önzetlen és önfeláldozó szeretetre!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Lk 12,35-38

Elmélkedés

Amikor Jézus az ő végső időkben várható második eljöveteléről beszél tanítványainak, a virrasztást és az éberséget köti lelkükre. A keresztény virrasztás tehát nem más, mint Jézus visszatérésének várása és az arra való lelki felkészülés. A világ sokszor elvonja figyelmünket erről a végső találkozásról, végső célunkról. Ez az éberség elvesztését jelenti, amikor az ember megfeledkezik arról, hogy találkoznia kell az Úrral. A bűnben élő ember csak a jelennek él, s nem gondol sem a jövőre, sem bűnös cselekedeteinek következményére.

Jézus arra tanít minket, hogy legyünk mindenkor készek jövetelére és a számadásra. Ennek szemléltetésére a szolgák várakozását említi, akik nem tudják előre, mikor fog uruk megérkezni. A hit, a remény és a szeretet a mi lelkünk égő mécsesei, amelynek lángját őriznünk kell. A keresztény éberség nem engedi kialudni a lángot. Ugyanakkor az állandó várakozás állapotában is vagyunk. Nem láthatjuk még színről-színre Istent, hanem várjuk a vele való találkozást. Oktalanság volna részünkről, ha azt gondolnánk, hogy nem kell vele találkoznunk, és nem kell számot adnunk neki életünkről. A várakozás olajával tápláljuk lelkünk lángját!

Még egy figyelmeztetés kívánkozik ide. Ne üljünk fel azoknak a híreszteléseknek, amelyek a világvége közeli bekövetkeztét jósolják! Főként akkor ne adjunk hitelt az ilyeneknek, ha napra pontosan megmondják, mikor fog bekövetkezni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te földi életedben magad is küldött voltál, küldetést teljesítettél. Annak a küldetésnek megvalósítása volt életcélod, amit a mennyei Atya bízott rád. Szavaddal és életeddel tanúságot tettél Isten szeretetéről a világban. Mennybemeneteled előtt azzal bíztad meg apostolaidat és tanítványaidat, hogy folytassák e tanúságtételt Isten szeretetéről és munkálkodjanak a hit terjesztésén. Legyen minden keresztény célja a hit hirdetése! Vegyenek részt minél többen a hit hirdetésében! Adj nekem is hitvalló, hithirdető, apostoli lelkületet!

Abban az időben, amikor Jézus tanított, valaki megszólalt a sokaságból: „Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” Ő így válaszolt neki: „Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bírátok legyek, és elosszam örökségteket?” Majd a tömeghez fordult: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete”. Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott, így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtenem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet! Ám az Isten így szólt hozzá: Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél? Így jár az, aki kincset gyűjt magának, ahelyett hogy Istenben gazdagodnék!” Lk 12,13-21

Elmélkedés

Az anyagi javakhoz való helyes hozzáállásról és az anyagiasság veszélyeiről tanít Jézus. Figyelmeztetéseit az előzi meg, hogy valaki egy családi örökségi vita eldöntését kéri tőle, de ő nem akar döntőbíró lenni a kérdésben, távol tartja magát attól, hogy anyagi ügyekben ítéletet alkosson. Beszédének lényege a következő: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.”

A pénz utáni sóvárgás, a mohóság, a vagyonszerzés vágya, a kapzsiság azért bűn, mert ellenkezik a felebaráti szeretet törvényével és elfordítja az ember szívét Istentől. Egyesek a földi gazdagságban bizakodnak és minden igyekezetükkel gazdagodni szeretnének. Szívüket elzárják a nagylelkű Isten és a szükséget szenvedő emberek elől.

Jézus példabeszéde rávilágít a kapzsiság lényegére: egyrészt a minél nagyobb vagyon megszerzésének vágyára, másrészt az ahhoz való ragaszkodásra. Aki ily módon a földi kincsekhez köti magát, elfelejti a legfőbb emberi célt, az üdvösséget. Jézus más utat, a lelkiekben való gazdagodást ajánlja tanítványainak.

Az ostoba ember szerint egy nagyobb vagyon megszerzése kellő jólétet biztosít számára, de arra nem gondol, hogy bármikor eltávozhat az életből, és akkor teljesen hiábavaló volt a fáradozása. A pénz hiába tölti meg zsebeinket, ha jócselekedetek hiányában üres marad a szívünk, és nem lesz olyan kincsünk, ami a mennyországban is annak számít. Jézus ajánlása szerint az a leggazdagabb ember, akinek semmire sincs szüksége, mert Isten az ő gazdagsága.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy a hit forrása minden ember számára! Istenségedet nem ismerték fel egyetlen pillanat alatt az apostolok és tanítványaid. Nekik is végig kellett járniuk a hit útját a te megismerésedtől egészen addig, hogy életüket áldozták érted. A hit lassan ébredezett bennük. Miként bennem is lassan erősödik, növekszik. A Szentlélek csendes munkája ez bennem. Olvasom az Atya üzenetét, figyelek sugallataira, életemet Isten szándékaihoz igazítom. Uram, adj nekem félelem nélküli hitet! Adj nekem élő hitet! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Abban az időben: Példabeszédet mondott Jézus arról, hogy szüntelenül kell imádkozni, és nem szabad belefáradni. Így szólt: Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben. A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver. Az Úr így szólt: Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön? Lk 18,1-8

Elmélkedés

Imádkozz szüntelenül!

A mai evangéliumi példabeszédben egy bíró szerepel, aki késlekedik ítéletet hozni egy özvegy ügyében. Nem fontos számára a kiszolgáltatott helyzetben lévő özvegyasszony védelme. Kétszer is olvashatjuk róla: „Istentől nem félt és embertől nem tartott.” Először úgy hangzik a megjegyzés, mint az emberek róla alkotott véleménye, másodszor pedig önvallomásként hangzik el saját szájából. Az volna a hivatása, hogy Isten törvényei szerint döntse el az emberek közti vitás ügyeket, de hogyan képes erre, amikor maga nem tiszteli Istent? Képes-e igazságosan ítélkezni a vitás helyzetekben? Az asszony többszöri kérése után mégis rászánja magát, hogy foglalkozik az üggyel. Ez azonban nem hivatástudatból fakad, hanem terhére van már az özvegy, nem akar konfliktusba kerülni vele. Az asszony nem hagy békét a bírónak, aki kényszerűségből eleget tesz kérésének.

A bevezetés szerint a történet arra példa, hogyan kell imádkozni. Az Istenhez fordulás jellemzője, hogy az ember kitartó az imában. Isten természetesen nem kényszerből, hanem jóságából fakadóan cselekszik, s csak azokat a kéréseinket teljesíti, amelyek üdvösségünket szolgálják. A rendszeres imádkozás a hithez és Krisztushoz való hűséget növeli bennünk. Megszünteti félelmeinket és aggódásunkat, mivel az imában bizalommal Istenre és az ő végtelen jóságára hagyatkozunk.

A példabeszéd végén Jézus talányos kérdést fogalmaz meg: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” A kérdés arra utal, hogy imádkozni csak a hívő ember tud. Istentől bármit is kérni csak az tud, akiben megvan a hit, azaz hisz Isten létezésében és abban, hogy ő gyermekeiként tekint ránk. Hisz továbbá abban, hogy Istennek hatalma van kéréseink teljesítésére és ezt meg is teszi, ha ezek a kérések megfelelnek az ő akaratának és lelkünk üdvösségét szolgálják. Helyénvaló tehát, ha imáinkban nem a magunk elképzeléseinek megvalósítását kérjük Istentől, hanem azt, hogy az ő akarata, szándéka valósuljon meg életünkben. Ne csupán kéréseinkben, hanem az Istent dicsőítő és neki hálát adó imáinkban is legyünk kitartóak!

Vannak élethelyzetek, amikor az emberi erőfeszítés teljesen hiábavaló és már csak egyedül Isten segíthet. Az ő számára semmi sem lehetetlen.

A hit és az ima viszonyát az egyik oldalról megközelítve állíthatjuk, hogy a hívő ember imádkozik, a másik oldalról nézve pedig az imádkozó ember erősödik hitében, ezért a kettő szorosan összetartozik.

Fel kell fedeznünk újra az imádságban rejlő csodálatos erőt! A családtagok az egyéni imádság mellett minden nap szenteljenek időt a közösen végzett imára, vasárnaponként pedig az egész család vegyen részt a plébánia közösségi imádságában, a szentmisén. A családi imádságok alkalmával olvassák a Szentírást, azaz hallgassák Isten üzenetét, majd pedig kéréseikkel és hálaadásukkal forduljanak Istenhez. Ezen alkalmak ritmust adnak a családi életnek, és elősegítik a családtagok egymás iránti kölcsönös tiszteletét és szeretetét. Az imádkozó család hívő család. Ha lanyhul a családtagok imaélete, meggyengül a család hite is.

Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön? Jézus szavai újra és újra megérintik szívünket. Egyházunk számára nagy kihívást jelent ez a kérdés. Talál-e hitet a világ bármely részén? Talál-e hitet a keresztény hagyományokkal rendelkező Európában? Talál-e hitet Mária országában, Magyarországon? Talál-e hitet családjainkban?

Hitünk jutalma az lesz, hogy megláthatjuk Istent, akiben hittünk. Az örök életben megláthatjuk majd őt, akihez imádkoztunk. Imádkozzunk szüntelenül, hogy ezáltal is erősödjön hitünk, s az Emberfia az ő eljövetelekor találjon hívő és imádkozó embereket a földön!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk és Mesterünk, Jézus Krisztus! Akaratodat, mondanivalódat, üzenetedet szelíden közlöd velünk. Nem kényszerítesz minket semmire, hanem azt kéred, hogy szabadon elfogadjuk törvényeidet, amelyek földi boldogságunkat és örök üdvösségünket egyaránt szolgálják. Mennyi jóság, barátság, rokonszenv fedezhető fel szavaidban. Mennyi megértést, elfogadást tanúsítasz a bűnösök, a gyengék iránt. Milyen türelemmel várod, hogy megértsünk téged. Segíts minket, hogy egyre jobban megismerjük és megértsük tanításodat, és amit megértettünk, azt meg is valósítsuk.

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Lk 10,1-9

Elmélkedés

A mai napon Szent Lukács evangélistát ünnepeljük, akinek írását jogosan nevezzük az irgalmasság evangéliumának. A négy evangélium közül ugyanis az ő műve tartalmazza a legtöbb tanítást és jézusi példabeszédet az isteni irgalmasságról. Az evangéliumon kívül az Apostolok Cselekedetei című szentírási könyv is az ő írása, amelyet annak köszönhetően írt meg, hogy több éven át volt Szent Pál apostol munkatársa.

Az evangélium örömhír, Isten jóhíre, amely Jézus személyében válik valóra. Jézusban a történelmi idő elérkezett csúcspontjára, beteljesedésére, és új korszak kezdődik el, amelyet az üdvösség időszakának nevezhetünk. Az ószövetség ideje, az isteni ígéretek ideje Keresztelő János fellépésével lezárult, az ígéretek beteljesedtek Jézusban. Ő hozza el az emberek számára az üdvösség tanítását, amely örömhír. E szempontok miatt érthető, hogy miért Lukács művében fordul elő a legtöbbször Jézusra vonatkozóan az Üdvözítő megnevezés. Jézus tehát az Üdvözítő, aki szabadulást hoz az embereknek. Nem politikai értelemben messiás, aki kivívja a nép szabadságát, önállóságát, függetlenségét, hanem lelki szabadító. Megszabadítja az embereket a lelki rossztól, a bűntől a megbocsátás által és a testi bajoktól a csodák által. Jézus az Üdvözítő, aki minden embert, engem is az örök életre vezet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Téged keresünk, mert te vagy az Atyához vezető út. Valahányszor tanúságot teszünk szeretetedről, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor megvalljuk, hogy az Egyházhoz tartozunk, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor megosztjuk kenyerünket az éhezőkkel, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor a gyengék védelmére kelünk, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor szeretettel fordulunk a betegekhez, közelebb kerülünk hozzád. Segíts minket, hogy mindenkiben felismerjünk téged!

Egyszer olyan nagy tömeg gyűlt Jézus köré, hogy csaknem agyontaposták egymást. Így beszélt akkor tanítványaihoz: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól! Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne kerülne; sem olyan titok, amely ki ne tudódnék. Amit szűk körben bizalmasan mondtatok, nyilvánosan elbeszélik, és amit zárt ajtók mögött fülbe súgtatok, szájról szájra adják. Mint barátaimnak, azt mondom nektek: ne tartsatok azoktól, akik megölik a testet, de többre nincs hatalmuk. Megmondom nektek, kitől féljetek. Féljetek attól, akinek – azonfelül, hogy megöl – arra is hatalma van, hogy kárhozatra vessen. Újból mondom: ettől féljetek! Nemde öt veréb sem ér többet, mint két krajcár? Isten mégsem feledkezik meg egyetlenegyről sem. Sőt, számon tartja fejetek minden hajszálát is. Ne féljetek tehát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek.” Lk 12,1-7

Elmélkedés

A mai evangélium első része a farizeusokról szóló beszéd lezárása, amelyben Jézus pontosan megnevezi a farizeusok legfőbb bűnét, amely miatt tanítványainak és az embereknek nem kell követniük példájukat. Ez a bűn a képmutatás. Életvitelük és magatartásuk ugyanis nem egyezik meg azzal, amit hirdetnek és tanítanak az embereknek. A farizeusok saját képmutatásuk miatt veszítették el hitelességüket. Jó tanácsokat ugyanis csak akkor érdemes másoknak adni, ha saját példánkkal igazolni tudjuk, hogy mi is úgy élünk. Keresztény emberként ügyelnünk kell erre, különben a Jézusról szóló tanúságtételünk elveszíti meggyőző erejét.

A folytatásban Jézus rátér arra, hogy tanítványai is ugyanolyan szembenállással fognak találkozni, mint ő. Ez az ellenkezés a tanítványok személyén keresztül elsősorban Jézusnak szól, de mégis sok kellemetlenséget és szenvedést okoz azoknak, akik Jézusról akarnak tanúságot tenni életükkel. Jézus barátainak mondja azokat, akik nem félnek a testi szenvedésektől vagy a vértanúságtól, hanem üdvösségük elnyerése érdekében kitartanak mellette. Egyedül a gonosz léleknek van hatalma arra, hogy kárhozatra juttassa azokat, akik neki adják lelküket. Krisztusnak, aki halálával és feltámadásával örökre legyőzte a gonoszt, ezzel szemben hatalma van arra, hogy üdvözítsen minket. Ajánljuk fel neki lelkünket és életünket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Erősítsd bennem a hitet és a bizalmat, hogy elinduljak az általad javasolt úton, az igazi boldogság útján! Te nem csupán földi boldogságot ígérsz, hanem az örök boldogságra akarsz elvezetni minden embert. Segíts megértenem, hogy benned találhatom meg a boldogság forrását!