Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a régi próféták közül támadt fel valaki.” Ő tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentjének.” Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.” Lk 9,18-22

Elmélkedés

Jézus a kíváncsiaknak nem fedi fel kilétét. A betegek egy gyógyítót látnak benne. A tanításra, az igazságra szomjazók egy tanítót. A tanítványok a követendő Mestert látják személyében. Az írástudók és a nép vallási vezetői egy lázítót, aki nem tartja meg a törvényeket. A főpapok ellenségnek tekintik, és az alkalmat keresik, hogy halálra ítélhessék.

A pozitív vélemények közül kiemelkedik Péter apostol vallomása, aki az „Isten Fölkentjének” nevezi őt. Nem magánvélemény ez, hiszen hitvallása a többi apostol véleményét, hitét is tükrözi. Ekkor még ők maguk sincsenek tisztában azzal, hogy mit foglal magába e kijelentés. Semmiképpen sem dicsőségesen és hatalommal érkező uralkodót jelent, azaz Jézus nem egy dicsőséggel uralomra lépő Messiás-király. Azt, hogy Jézus az Atya által küldött Megváltó és az Isten által fölkent Üdvözítő, csak a kereszt szemszögéből értik meg. Talán éppen ezért beszél Jézus a rá váró szenvedésről és halálról Péter hitvallása kapcsán. Az apostolok ebből érthetik meg, hogy a szenvedésben és a kereszthalálban válik nyilvánvalóvá, hogy Jézus a Fölkent, a Messiás, az Isten Fia. A hallgatási parancsot is itt értjük meg. Addig ne essen szó minderről, amíg annak mélysége és jelentése meg nem mutatkozik a kereszten, illetve a feltámadásban.

Ha a megismerés őszinte szándékával közeledem felé, Jézus felfedi előttem kilétét, és felismerem benne az Isten Fiát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Hisszük, hogy a szeretet erősebb a bűnnél. A tőled tanult szeretet vezet bennünket a törekvésben, hogy békében éljünk veled, a mi Atyánkkal és embertársainkkal. A veled való kapcsolatunkban újra és újra megtapasztalhatjuk az irgalmat, amelyet emberi kapcsolatainkban is gyakorolnunk kell. A harag, a bosszú, a megtorlás nem lehet jelen embertársainkkal való kapcsolatunkban, mert képmutatás volna részünkről tőled gyógyulást kérni bűneinkre, ha szívünkben harag él felebarátunk iránt. Irgalmas jóságod és megbocsátó szereteted legyen példa számunkra, hogy mindig készek legyünk szeretetből, tiszta szívvel megbocsátani. Taníts minket megbocsátó lelkületre!

Heródes, a negyedes fejedelem mindenről értesült, amit Jézus tett és hirdetett. Nyugtalanság fogta el, mert egyesek azt mondták: „János támadt fel a halálból.” Mások szerint: „Illés jelent meg újra.” Voltak, akik azt állították: „A régi próféták közül kelt életre valamelyik.” Heródes így töprengett: „Jánost lefejeztettem. Ki lehet hát az, akiről ilyeneket hallok?” És kereste az alkalmat, hogy személyesen láthassa Jézust. Lk 9,7-9

Elmélkedés

Jézus galileai működése lassan a végéhez közeledik. Miután felkészítette tanítványait, hogy elkísérjék őt Jeruzsálembe, küldetést adott nekik, hogy munkáját, igehirdetését folytassák. Amikor megjövendöli nekik szenvedését, halálát és megdicsőülését a feltámadás által, azt is nyíltan tudomásukra hozza, hogy az ő életük is megaláztatással, szenvedéssel, üldöztetéssel fog együtt járni, legalábbis akkor, ha kitartanak mellette, mert a tanítvány sorsa sem lehet más, mint a Mesteré. Aki az Úr küldetésében jár, annak nem kell személyes szükségleteire figyelnie, hanem egyedül a szolgálat hűséges teljesítésével kell foglalkoznia.

Jézus újszerű tanítása és rendkívüli cselekedetei amúgy is feltűnést keltettek a nép körében, de az apostolok elküldésével még szélesebb körben keltette fel az emberek figyelmét, köztük az országrész uralkodójáét, Heródesét is. Benne is felmerült a kérdés: ki lehet az, aki ilyen cselekedetekre képes? Vélekedése a korabeli gondolkodás lenyomata. Jézus tanítása és tettei az embereket a múlt prófétáira emlékeztették, köztük Illés próféta személyére. A részlet azzal a megjegyzéssel zárul, hogy Heródes „kereste az alkalmat, hogy személyesen láthassa Jézust.” Esetében aligha beszélhetünk jószándékú keresésről, csupán emberi kíváncsiság indítja őt. Jézus személye örök titok marad azoknak, akiket csupán kíváncsiság vezet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hittel vallom, hogy valóságos ember és valóságos Isten vagy. Életünk során sokszor megtapasztaljuk, mennyire sebezhetőek és kiszolgáltatottak vagyunk, főként akkor, ha nem érezzük jelenlétedet. Közeledésed eloszlatja félelmeinket. Isteni hatalmadat és erődet felismerve bátorság tölt el, hogy életünk legnehezebb helyzeteiben is velünk vagy. Lelkünket megmentő, hitünket növelő, bátorságot adó és kereső szívünket lecsendesítő Jézus, jöjj, ments meg minket!

Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja. Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül. Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél! Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. Mt 10,28-33

Elmélkedés

Az isteni gondviselésbe vetett bizalom minden kereszténynek erőt ad az életben, de különösen is azokban az időkben, amikor üldözések miatt nehezebb a tanúságtétel. A nehézségek megtapasztalásakor ugyanis egyesek azt gondolhatják, hogy egyedül maradtak, nem számíthatnak az emberek segítségére, és még Isten is elhagyta őket. Ha ilyenkor felidézzük magunkban Jézus tanítását a gondviselésről, új erőre kapunk, hogy kiálljuk a próbatételt és hűségesek maradjunk Urunkhoz. Isten vigyáz ránk és segít minket, hogy egyre előbbre jussunk az üdvösség útján. Egyházunk vértanúi, köztük a ma ünnepelt Szent Gellért püspök, az üdvösség reményében vállalták a bántalmazásokat. Semmi sem téríthette el őket a hittől, és senki sem kényszeríthette őket hitük megtagadására. A vértanúk hite és a hithez való hűsége legyen példa számunkra, amikor keresztény hitünk miatt támadások érnek minket!

A Krisztussal való élet vágya vezette Gellértet, hogy a bencés rendbe lépjen és szerzetes legyen. Az imádságban és a munkában egyaránt megtalálta Krisztust, de még ennél is többre vágyott. A Szentföldre indult, ahol az Úr élt, tanított és meghalt. A Szentföldre tartván az akkor még pogány magyarok földjére jutott, hazánk területére. István király kérésére itt maradt, hogy a Szentföld helyett a magyar földön keresse tovább Krisztust, s megtalálja azokban, akiknek az ő tanítását hirdeti. Ünnepe emlékeztessen minket arra, hogy magyar hazánkban élők számára napjainkban is hirdetni kell a hitet!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel! Segíts minket életünk során, hogy eljussunk az örökkévalóságba!

Jézus egyszer egy házban tanított, amikor odajöttek anyja és rokonai, de a tömeg miatt nem tudtak bejutni hozzá. Ekkor jelentették neki: „Anyád és rokonaid kint állnak, és látni akarnak.” Ő azonban így válaszolt: „Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!” Lk 8,19-21

Elmélkedés

Az elmúlt napokban szó volt arról, hogy miért fontos számunkra Isten szavának hallgatása és befogadása, s azt is megemlítettük, hogy Jézus a tanításának megtartását, cselekedetekre váltását várja követőitől. A mai részlet ez utóbbihoz kapcsolódik témájában. Jézus kijelenti: „Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!” Félreértés volna a szöveget úgy értelmezni, hogy édesanyját, saját rokonságát tagadja meg Jézus, s helyettük inkább a tanítását hallgatókat tekinti családjának. Sokkal inkább arról van szó, hogy a hozzá tartozók körét tágítja ki az Úr ezzel a kijelentésével. Mi is az ő családtagjai lehetünk, ha figyelünk szavára és készek vagyunk azt életünkben megvalósítani.

Érdemes itt kitérnünk az isteni szó ígéret jellegére. Önmagában az a tény, hogy Isten szóba áll az emberrel, beszél velünk és szavában közli önmagát, azt jelzi, hogy valamit adni szeretne nekünk, mégpedig önmagát adja. Mindez azonban a földi élet során, amíg testben élünk a hit által történik. Nem látjuk Istent a maga teljes valóságában, csak szava, kinyilatkoztatása által ismerjük meg és a hit által közeledünk hozzá, vagyunk kapcsolatban vele. Isten azonban tesz egy ígéretet. Megígér valamit, ami most még nem osztályrészünk, de amiben majd részesülhetünk a jövőben. Az ígéret ez: aki a földi életben szava által, a hit által megismeri Istent, az teljes valóságában, „szemtől szemben” láthatja az örök életben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te követésed azt jelenti, el kell fogadnunk a mennyei Atya akaratát, hogy szenvedéseddel és haláloddal válts meg minket. Félretesszük emberi gondolatainkat és elképzeléseinket, hogy megérthessük Isten szándékait és az ő akaratát tudjuk teljesíteni, miként te is neki engedelmeskedtél mindenben. A te életed feláldozása a szeretet legnagyobb kifejezése. Segíts minket, hogy életünkkel mi is Isten dicsőségét és embertársaink javát szolgáljuk! Keresztjeink és szenvedéseink által vezess minket a mennyei Atyához!

Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz: Ha valaki lámpát gyújt, nem takarja le, vagy nem rejti az ágy alá. Inkább felteszi a tartójára, hogy aki belép a házba, világosságot találjon. Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna; és nincs olyan titok, ami ki ne derülne, és nyilvánvalóvá ne lenne. Ügyeljetek hát, hogy milyen figyelemmel hallgattok! Akinek ugyanis van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé. Lk 8,16-18

Elmélkedés

A mai evangélium mondásai Jézustól származnak és az Isten országának titkát mutatják meg. Az első mondás azt az alapvető igazságot fogalmazza meg, mely szerint a lámpa arra szolgál, hogy világítsanak vele. Értelmetlen dolog volna elrejteni a meggyújtott lámpát. A hasonlat arra utal, hogy az Isten országáról szóló örömhír fényt, világosságot hoz az emberek életébe. Értelmetlen volna elrejteni fényét. Krisztus tanítványainak arra kell törekedniük, hogy a tanítás fénye, az igazság világossága minél több emberhez eljusson.

A másik mondás így hangzik: „Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna; és nincs olyan titok, ami ki ne derülne.” Jézus 2000 évvel ezelőtti szavai ma is igazak. Az ember hazudik egyszer, kétszer, sokszor. Ha nem bukik le mindjárt az elején, akkor rászokik a hazudozásra és életelemévé válik. Egy idő után már abbahagyni sem tudja. Aztán pedig azt gondolja, hogy sohasem fognak rájönni a hazugságaira és nyugodtan hazudozhat tovább. Egyszer aztán az emberek rájönnek, vagyis nyilvánosságra jut minden. A becsületes és lelkiismeretes ember legalább elismeri, hogy hibázott, de a hazug nem, mert nincs becsületes és lelkiismeretes hazudozó.

Ha hallgatom és tettekre váltom Krisztus örömhírét, lelkiekben folyamatosan gazdagabb leszek. Keresztény életem világítson, azaz legyen példa mások számára!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. Minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csendes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm. Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek, ha Uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből. Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak? Azt felelte: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet. Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka búzával – hangzott a válasz. Fogd adósleveledet – mondta neki –, és írj nyolcvanat. Az úr dicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál. Mondom tehát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki pedig hűtlen a kicsiben, az a nagyban is hűtlen. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazi értéket? És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket? Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy: ragaszkodik az egyikhez, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” Lk 16,1-13

Elmélkedés

Késlekedés nélkül

Még a szentírástudósok számára sem könnyű feladat annak a jézusi példabeszédnek a helyes értelmezése, amelyet a mai evangéliumban olvasunk, de emiatt ne mondjunk le a mondanivaló megtalálásáról. A történet egy intézőről szól, akinek az a feladata, hogy kezelje urának vagyonát. Munkája során az a vád éri, hogy rosszul végzi munkáját, elpazarolja a rábízott javakat. Gazdája mindenféle vizsgálódás nélkül elhiszi a vádat és úgy dönt, hogy felmond intézőjének. Erről értesülve az intéző lázas ügyeskedésbe fog, urának adósaival meghamisítja az adósleveleket, így barátokat szerez magának. Abban bízik, hogy akikkel a csalás révén most jót tett, azok majd a későbbiekben viszonozni fogják neki cselekedetét, és segítségére lesznek.

Jézus korában a zsidó törvények szigorúan tiltották a nagyon magas kamatot, de ennek ellenére is létezett ez az igazságtalan hitelezési forma. Az adósok emiatt a kölcsönkapott dolgok sokszorosát fizették vissza. Napjainkban szintén büntető törvények tiltják az uzsorakamatot, mégis létezik. Az intéző valóban megkárosította gazdáját azzal, hogy a fizetendő kamatot csökkentette. A gazdának így kevesebb haszon jutott, a hitelesek pedig jobban jártak. Az intéző saját jövőjéről és megélhetéséről akart gondoskodni, ezért barátokat szerzett magának, akik később segíthetik őt szívességéért.

A példázat egyrészt azt tanítja, hogy személyes és ránk bízott javainkkal okosan kell gazdálkodnunk. A becsületesen végzett munka a társadalom egyik alapja. De még többet tanít nekünk a tény, hogy az intéző azonnal reagált és cselekedett, amikor megtudta, hogy nehéz helyzetbe került, mert el fogják bocsátani állásából. Nekünk is így kellene reagálnunk Jézus szavára! Az elkötelezett keresztények késlekedés nélkül tegyék meg mindazt, amit Jézus és az Egyház kér tőlük.

A történet befejezése meglepő fordulatot hoz: „Az úr megdicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.” Az úr tehát megdicsérte azt, akinek cselekedete egyértelműen csalás, és semmiképpen sem követendő példa. Ez a zárómondat már nem a példázat része, tehát nem az intéző megkárosított gazdája az úr, akitől a dicséret származik. A mondat már az evangélista hozzáfűzése, s ezek szerint az úr maga Jézus, tőle származik a dicséret. A dicséret pedig nem a csalásnak szól, hanem a leleményességnek és az azonnali cselekvésnek.

A példabeszéd folytatásaként Jézus mondásai következnek, amelyek az evilági anyagi javak helyes használatára hívják fel a figyelmet, illetve az üdvösséget nevezik meg az ember legfőbb életcéljának, amelyet Isten hűséges szolgálatával nyerhetünk el. Ezek fényében a jézusi példabeszéd tanulsága így fogalmazható meg: Ismerjük fel, hogy mit kell tennünk üdvösségünk érdekében és ne késlekedjünk!

A hűtlen intéző történetét kiegészítő mondások a szolgálat fogalmának helyes értelmezéséről és a szolgálat gyakorlásáról is tanítást adnak. A Biblia ismeri és elítéli a rabszolgaságot, mint az embert lealacsonyító, megalázó munkavégzést, amire senki sem kényszerítheti embertársát. A másik ember ilyen módon való kihasználása elítélendő. A Szentírás emellett ismeri a szolgálatnak egy felemelő, embert nemesítő, méltóságában megtartó lehetőségét is, mégpedig az istenszolgálatot. Szabadon, szeretetből végzett szolgálat ez, amely mintegy a köszönet és a hála kifejezése az ember részéről mindazért, amit Istentől kapunk. Istenért végzett szolgálatunkban nem lehet más a példaképünk, mint maga Jézus, aki üdvösségünk szolgája volt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Taníts és nevelj minket a szolgálat helyes értelmezésére és gyakorlására! A szolgálat nem jelenthet senki számára kényszerhelyzetet, amelyben meg kell aláznia magát mások előtt, vagy amelyben emberi méltóságáról le kellene mondania. A szolgálatban te vagy tanítómesterünk, aki magad is szolgálni jöttél a világba és üdvösségünk szolgája lettél. Urunk, te azt kéred tőlünk, hogy állítsuk életünket az evangélium hirdetésének szolgálatába. Minden kegyelmi adományt azért kapunk tőled, hogy saját és mások üdvösségét szolgáljuk vele. Köszönjük, hogy életünkkel neked szolgálhatunk és hirdethetjük örömhíredet.

Amikor egyszer a városokból nagy tömeg gyűlt Jézus köré, ő ezt a példabeszédet mondta nekik: „Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett; ott eltaposták, és az égi madarak felcsipegették. Némely mag köves helyre esett. Alighogy kikelt, elszáradt, mert nem volt nedvessége. Némely pedig tövisek közé hullott. A tövisek felnőttek vele együtt, és elfojtották. A többi jó földbe hullott. Kikelt, és százszoros termést hozott.” E szavak után Jézus felkiáltott: „Akinek füle van, hallja meg!” Akkor megkérdezték tanítványai, hogy mi a példabeszéd értelme. Így válaszolt: „Nektek megadatott, hogy megértsétek Isten országának titkait. A többieknek csak példabeszédekben, hogy nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek. A példabeszéd értelme ez: a mag Isten igéje. Az útfélre eső mag azokat jelenti, akik hallgatják az igét, de aztán jön az ördög, és kiveszi a szívükbe hullott igét, hogy ne higgyenek, és így ne is üdvözüljenek. A köves talajra hullott mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, örömmel be is fogadják, de az nem ver bennük gyökeret. Egy ideig hisznek, de a kísértés idején elpártolnak. A tövisek közé eső mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, de az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei elfojtják bennük a növekedést, és termést nem hoznak. A jó földbe eső mag végül azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, jó és erényes szívvel meg is tartják, és termést is hoznak állhatatosságban.” Lk 8,4-15

Elmélkedés

Jézus Krisztus szavában és személyében Isten kimondja önmagát, feltárja életét az emberek előtt. Ez a gondolat folytatódik a mai részletben is. Jézus példabeszédet mond a magvető emberről. A magok különféle helyekre kerülnek: többségük a jó földbe, de némely szem az út szélére, kövek vagy tövisek közé. Ez utóbbiak nem tudnak termést hozni, de a jó földbe hullott magok sokszoros termést hoznak.

A hasonlat értelmét maga Jézus tárja fel. Magyarázata szerint a mag Isten igéje, üzenete, tanítása, amely az emberi szívekbe, lelkekbe hull. Egyesek nem fogadják be, míg mások örömmel fogadják, életre váltják s ezáltal bőséges termést hoznak.

A megszólaló, üzenetét közvetítő Isten tehát választ vár az embertől. Ahogyan Isten feltárja önmagát szava által, ugyanúgy az ember is feltárja önmagát Isten előtt, amikor választ ad. Az ember pozitív válasza a hit, Isten üzenetének készséges elfogadása és megvalósítása, a negatív válasz a hitetlenség, Isten elutasítása. Isten hozzám is eljuttatja üzenetét és az én válaszomat is várja. Milyen talajra hull lelkemben szava? Hozok-e bőséges termést jócselekedeteim által? Isten nem egyoldalúan akarja közölni velem üzenetét, hanem beszélgetni szeretne velem, ezért várja válaszomat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! A veled való találkozás egykor megerősítette az apostolokat a szeretetben. Új hit és új remény ébredt bennük. Új erőre gyulladtak a te szeretetedtől, majd pedig pünkösdkor megkapták a Szentlélek ajándékát, hogy erős lélekkel végezzék az evangélium hirdetését és az emberhalászatot. Új élet kezdődik számomra is. Adj nekem erőt ahhoz, hogy végigfussam pályámat, és teljesítsem azt a feladatot, amelyet rám bízol, hogy tanúságot tegyek az evangélium igazságáról a reményvesztett embereknek.

Abban az időben Jézus bejárta a városokat és a falvakat, tanított és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki; Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége; Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla. Lk 8,1-3

Elmélkedés

Az újszövetségi Szentírás egyik könyve, a Zsidókhoz írt levél a következőkkel kezdődik: „Sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső napokban pedig Fia által szólt hozzánk” (Zsid 1,1). Az idézet szerint Isten nem néma, hanem megszólal, kommunikál az emberrel, megszólítja az embert és a válaszát várja. Minden beszédben önmagunkat tárjuk fel a másik előtt, és minden beszélgetésben a másik személyt akarjuk megismerni. Az ószövetségi időkben Isten a küldöttei, a próféták által közvetítette üzenetét a választott népnek, s ezek révén ismerték meg őt az emberek. Ez az ismeret akkor vált teljessé, amikor Isten az ő Fia által és Fiában, Jézusban szólt az emberiséghez.

Amikor magunk elé képzeljük a mai evangélium jelenetét, hogy Jézus járja a falvakat és a városokat, tanít és hirdeti az Isten országát, akkor arra gondolunk, hogy a tanító Jézus Isten szavát, üzenetét mondja el az embereknek. Jézus szavában maga Isten szól az emberekhez és közli velük országának örömhírét, bemutatja azt az utat, amelyen eljuthatnak az üdvösségre.

Másrészt Jézus egész személyében is kimondja Isten önmagát, feltárja számunkra szeretetét. Nem csak Jézus szavában, kijelentéseiben, tanításában, hanem személyében is megmutatkozik a végtelen isteni irgalom és szeretet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Add, hogy mindig felismerjem, mit kell tennem az üdvösségért! Adj erőt mindannak megtételéhez, ami üdvösségemhez szükséges. Segíts engem abban, hogy becsületesen, tisztességesen élve, az embereket szolgálva és hozzád hűségesen haladjak előre az örök élet útján! Céljaim és végső célom elérésében vezessen engem igazságban és tisztességben a Szentlélek! Taníts engem a tökéletes engedelmességre és istenszolgálatra és taníts engem embertársaim önzetlen szolgálatára! Te vagy életem Ura, örömmel szolgálok neked.

Abban az időben egy farizeus meghívta Jézust, hogy étkezzék nála. Betért hát a farizeus házába, és ott asztalhoz ült. Élt a városban egy bűnös nő. Amikor megtudta, hogy Jézus a farizeus házában van vendégségben, alabástromedényben illatos olajat hozott. Megállt hátul Jézus lábánál. Sírt, könnyeivel öntözte Jézus lábát, majd hajával megtörölte, és csókolgatta. Végül pedig megkente illatos olajjal. Ennek láttára a vendéglátó farizeus így szólt magában: „Ha ez próféta volna, tudná, hogy ki és miféle, aki érinti őt: hogy ez egy bűnös nő.” Jézus akkor hozzá fordult: „Simon, mondanék neked valamit.” Az így válaszolt: „Mester, beszélj!” „Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Nem volt miből fizetniük, hát elengedte tartozását mindkettőnek. Melyikük szereti most jobban?” „Úgy gondolom az, akinek többet engedett el” – felelte Simon. „Helyesen ítéltél” – válaszolta Jézus. Majd az asszony felé fordulva így szólt Simonhoz: „Látod ezt az asszonyt? Betértem házadba, s te nem adtál vizet a lábamra. Ez viszont könnyeivel öntözte a lábamat, és hajával törölgette. Csókot sem adtál nekem, ez meg szüntelenül csókolgatja lábamat, amióta csak bejött. Aztán te nem kented meg fejemet olajjal. Ez meg kenetet öntött a lábamra. Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, az kevésbé szeret.” Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bocsánatot nyertek bűneid. Menj békével!” Lk 7,36-50

Elmélkedés

Az előző részek folytatásaként a bűnösökkel való érintkezés témája szerepel az evangéliumban. Jézus korában a vallási törvények szigorúan tiltották a zsidó emberek számára, hogy bűnösökkel érintkezzenek vagy találkozzanak. Jézus ismét átlép egy határt, amikor engedi a bűnös asszony közeledését, megengedi érintését. Azt jelzi, hogy az irgalmas Isten szeretné megszüntetni a távolságot önmaga és a bűnös között. Az ember magatartása a felé közeledő irgalmas és megbocsátó Isten irányában nem lehet más, mint hogy bűnbánattal és alázattal elfogadja Isten közeledését. A megbocsátást Isten legnagyobb ajándékaként tekinthetjük, mert ennek köszönhetően juthatunk el az üdvösségre. Az isteni szeretet indítson minket bűneink megvallására!

Szent Lukács művét jogosan nevezzük az „irgalmasság evangéliumának”, hiszen a négy evangélium közül ez mutatja be a legjobban a bűnösöknek megbocsátó Jézust. Csodálatos példabeszédekben tárja fel Isten irgalmát, gondoljunk csak az elveszett bárányról, a tékozló fiúról vagy az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédekre, hogy csak a legfontosabbakat említsük.

Tanítása mellett cselekedeteivel is az isteni irgalmasságot teszi jelenvalóvá a mi Urunk. A farizeus házában történtekből kiderül, hogy a bűnös asszony keresi a bűnbocsánat ajándékát. Azért megy Jézushoz, hogy kifejezze iránta szeretetét. Szeretetének jutalmaként a legnagyobb isteni ajándékot nyeri el, bűnei bocsánatát. Keresem-e Istent, aki eltörli, megbocsátja bűneimet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te meghívsz minket, hogy téged kövessünk és vezetéseddel eljussunk a mennyei Atyához. Meghívsz, hogy tőled tanuljunk és szolgálatodba álljunk. Tudjuk, hogy tanítványodként ugyanaz a sorsunk, mint a tiéd, aki mesterünk és tanítónk vagy. Nem akarjuk kikerülni a keresztutat. Nem keresünk más utat, ami könnyebbnek tűnhet. Azzal a szándékkal hallgatjuk szavaidat, hogy azok szerint éljünk. Hozzád hasonlóan engedelmeskedünk a mennyei Atyának, mert hisszük, hogy türelemmel viselt szenvedéseink jutalma az örök élet és az örökké tartó boldogság lesz. Segíts minket az üdvösségre!

Egy alkalommal Jézus így szólt a néphez: „Kihez hasonlítsam e nemzedék fiait? Kihez is hasonlítanak? Olyanok, mint az utcán tanyázó gyermekek, akik így kiáltoznak egymáshoz: „Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok.” Eljött Keresztelő János: kenyeret nem eszik, bort nem iszik. Erre azt mondjátok: „Ördöge van.” Eljött az Emberfia, eszik és iszik. Erre meg azt mondjátok: „Nézd a falánk és borissza embert, a vámosok és a bűnösök barátját!” Az Isten bölcsességét azonban fiai igazolták.” Lk 7,31-35

Elmélkedés

Az evangéliumi történetek szerint Jézus számos alkalommal figyelmeztette hallgatóit, hogy aki komolyan gondolja az ő követését, annak hallgatnia kell tanítását és a mindennapi életben meg is kell azt valósítania. Jó példa erre a homokra, illetve a sziklára építő emberekről szóló példabeszéd. A mai evangéliumban szintén ezzel kapcsolatban mond egy példázatot a furulyázó gyermekekről, akiknek a játékára nem figyelnek fel az emberek. A mi Urunk szavait azonban nem engedhetjük el egyszerűen a fülünk mellett, hiszen ez a tanítás az életünket akarja Istennek tetszővé alakítani.

Vannak olyan emberek, akik mindig a saját fejük után mennek, állandóan a maguk elképzeléseit akarják megvalósítani, s nem törődnek mások véleményével vagy figyelmeztetésével. Ők azok, akik senkire sem hallgatnak. Talán még Jézusra sem. Sokan szívesen mennek hozzá, akár távoli vidékekről is, hogy hallgassák tanítását, de nem mindenki készséges erre. Érdekes, hogy Jézus ugyan szóvá teszi ezt, mégsem bosszankodik miatta. Nem lesz indulatos és nem akarja erőszakkal megtéríteni őket. Meghagyja szabad akaratukat és döntésüket. Jól tudja, hogy ezekkel az emberekkel nem lehet sokat kezdeni, mert ők nem magukban keresik a hibát, hanem a nekik szóló tanításban vagy tanítóban. Tudja, hogy igazat tanít, s szavait cselekedetei igazolják.

Hallgatok-e nekem szóló szavára?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Földi küldetésedet befejezvén visszatértél a mennybe, az Atya közösségébe, s ezzel megmutattad, hogy hová vársz bennünket. Megígérted, hogy elküldöd a Szentlelket, aki megerősít minket a tanúságtételben. Várjuk Szentlelked eljövetelét, aki megtanít bennünket arra, hogy az Egyház tagjaiként az evangélium örömhírét terjesszük a világban. E küldetésünk teljesítése közben sem feledkezünk el végső célunkról, azaz arról, hogy a mennybe jussunk.

Abban az időben: Jézus elment Naim városába. Vele mentek tanítványai és nyomukban nagy népsokaság. Amikor a város kapujához közeledett, halottat hoztak ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát. Az édesanyát sokan kísérték a városból. Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve, és így szólt hozzá: „Ne sírj!” Azután odalépett a koporsóhoz, és megérintette azt. Erre a halottvivők megálltak. Ő pedig így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” A halott felült, és beszélni kezdett. Ekkor Jézus átadta őt anyjának. Mindnyájukat elfogta a félelem, és így magasztalták Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk”. „Isten meglátogatta népét”. Ennek híre elterjedt egész Júdeában és mindenfelé a környéken. Lk 7,11-17

Elmélkedés

Az evangéliumi beszámolók szerint idővel az emberek megismerik az Úr gyógyító hatalmát, de azt elképzelni sem tudják, hogy akár a halottakat is vissza tudja hívni az életre. A mai történetben Jézus nem kérésre cselekszik, hanem rögtön felismeri, hogy az özvegy azt a személyt veszítette el egyetlen fiában, akire idős korában számíthatott volna, mint gondviselőjére. Jézus megkönyörül rajta, megesik rajta a szíve, és visszaadja számára fiát, feltámasztva őt a halálból.

A csoda egyszerű leírása hátterében érdemes odafigyelnünk az érzésekre, amelyek a cselekmény mozgatórugói. Az első érzés az özvegy gyásza, aki férje halála után most fiát veszítette el. Fájdalma érthető, hiszen egyetlen támasza és gondoskodója ő lett volna idős korában. A második érzés a részvét a város lakóinak részéről az asszony iránt. Ez a részvét, bár sok emberben jelen volt, mégis teljesen tehetetlen. Nem tud segíteni az özvegynek, valódi vigaszt nem adhat fájdalmára. A harmadik pedig Jézus együttérzése, akinek „megesik a szíve” az asszonyon. Ő nem marad az érzelmek szintjén, hanem azonnal cselekszik, feltámasztja a fiút. A három érzés összetalálkozik és boldogsággá, örömmé változik át. A mi feltámadásunkkor is legalább ekkora lesz az öröm.

Keresztény emberként nem azt kívánjuk, hogy a földi életünk tartson örökké, hanem a mennybe szeretnénk eljutni. Hitünk szerint Istennek hatalma van életet adni. Éljünk úgy, hogy méltók legyünk az üdvösségre!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a kereszten örökre és visszavonhatatlanul odaadtad magadat Istennek és nekünk. Felajánlásod értünk bemutatott áldozat. Hittel valljuk, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben, amely az örök élet kenyere számunkra. E titokzatos kenyér a te áldozatodat teszi jelenvalóvá a szentmisében, hogy lelkünk tápláléka légy. Élj bennünk szent tested által, hogy életünket a te szolgálatodra és az evangélium hirdetésére szenteljük! Úgy akarunk élni, ahogyan te éltél, és úgy akarunk szeretni mindenkit, ahogyan te szeretsz minket. A te áldozatodhoz odatesszük a mi áldozatunkat is, felajánljuk egész életünket Istennek.

Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Lk 2,33-35

Elmélkedés

A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét követően, ma a fájdalmas Szűzanya napján arra emlékezünk, hogy Jézus édesanyja valóban csatlakozott fiának szenvedéseihez. Simeon egykori jövendölése valósult meg akkor, amikor fájdalom érte Máriát olyan esetekben, amikor fiát bántalmazták vagy elutasították. Ez a jövendölés akkor teljesedett be igazán, amikor Szűz Mária, miután végignézte Jézus kereszthordozását, ott állt a Golgota hegyén, a kereszt alatt.

Jézus szenvedése Szűz Mária szívéhez állt legközelebb. Sokan kimentek a Golgotára, hogy végignézzék Jézus keresztre feszítését, de a többség nem osztozott szenvedésében. A katonák csak a rájuk bízott parancs teljesítésével törődtek. A vallási vezetők most is, mint korábban, gúnyolódtak. A városból kijövő bámészkodók részvétlenül szemlélték a szégyenteljes halált. A jeruzsálemi asszonyok sírva, de tehetetlenül nézik a Jézussal történteket. Az apostolok közül csak a legfiatalabb, János van jelen. Jézus őrá bízza édesanyját. Mária számára most teljesedik be, most éri el legnagyobb mértékét a fájdalom, amelyet Simeon előre megjövendölt. Bármennyire is fájdalmas számára, ő végignézi fia halálát, mert osztozni akar Jézus még nagyobb fájdalmában.

Szenvedéseink akkor válnak érdemszerző kereszthordozássá, ha Krisztus megváltó szenvedéséhez és keresztjéhez kapcsolódnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas mennyei Atyám! Beismerem, hogy sokszor eltékozlom a tőled kapott kegyelmi kincset, kegyelmi örökséget. Elszakítom magamat tőled és szeretetedtől. Elveszítem istengyermeki és emberi méltóságomat. A lelki sötétség pillanatában és a tőled való elszakítottság állapotában sem akarok elfeledkezni arról, hogy a gyermeked vagyok, mert mindig annak tekintesz. Adj erőt, hogy visszainduljak hozzád, akinél megtalálom a biztonságot, a boldogságot és a szeretetet! Ölelj magadhoz, Uram! Bocsáss meg nekem, Istenem! A te gyermeked vagyok, bízom irgalmadban!

Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia, aki a mennyben van. Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Jn 3,13-17

Elmélkedés

A kereszt titka

Egyházunk a mai napon a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét tartja. A hagyomány szerint Krisztus keresztjét Nagy Konstantin császár édesanyja, Szent Ilona találta meg Jeruzsálemben, és ezen a napon mutatták meg ünnepélyesen a népnek. Az ókori emberek tudatában a kereszt egy kegyetlen kivégzőeszköz volt. A bibliai időkben a rómaiak főként rabszolgák esetében alkalmazták, mégpedig súlyos bűn, gyilkosság, árulás vagy lázadás megtorlásaként. A keresztény ember azonban másként tekint Krisztus keresztjére, amelyben felismeri az üdvösség jelét. Krisztus keresztje azt hirdeti, hogy nem a bűné és a halálé az utolsó szó, hanem az életé és a feltámadásé. A kereszt az a hely, ahol a Fiú, Jézus végérvényesen kimutatja engedelmességét a mennyei Atya felé. A kereszt az a hely, ahol végérvényesen megmutatkozik Jézus emberek iránti szeretete. A kereszt az a hely, amelyen az emberiség megváltása, Krisztus megváltó áldozata megvalósul.

Keresztény hívőként szüntelenül a keresztre tekintünk, amely meghozta számunkra a megváltást. A világ számára Jézus kereszthalála nem sikertörténet, hiszen félelem, fájdalom és szenvedés jellemzi. Sokan botrányosnak és értelmetlennek tartották régen és ma is. A hívő ember viszont meglátja Isten akaratát, s megérti a kereszt igazi üzenetét: megváltás, üdvösség, élet és remény fakad a keresztből. Jézus halálakor elsötétült az ég, megrendült a föld, s mindezt látva a római százados megvallotta hitét. Ha a keresztre tekintek, lassan elhomályosul körülötte minden, lélekben megrendülök és szívemben megszülethet a hit.

Az Egyház és a keresztény emberek sorsát Krisztus szenvedése és keresztje határozza meg, továbbá mindazok szenvedése, akik Krisztus keresztjéből merítettek erőt a megpróbáltatások elviseléséhez. Bármit teszünk, mindennek Krisztus keresztjéből kell kiindulnia, s ehhez kell csatlakoznia a mi áldozatvállalásainknak. Jézus keresztútja azt mutatja, hogy az elesésekből fel lehet állni, s tovább lehet haladni. Nem elegendő számunkra, ha például a nagyböjti időben évente átelmélkedjük Jézus szenvedésének útját, hanem minden nap fel kell vennünk életünk keresztjét, hogy utunkat végigjárva eljuthassunk a feltámadásra.

Ma, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén Isten üdvözítő tervéről és annak megvalósulásáról olvashattunk az evangéliumban. Ezek szerint „Isten azért küldte el Fiát a világba, hogy általa üdvözüljön a világ.” Krisztus keresztjében felismerni az üdvösség eszközét és csak a megfeszített Jézus Krisztusról tudni, ez jelenti Szent Pál apostol számára az igazi bölcsességet, s ez útmutatás lehet minden keresztény számára. Ezt az igazi bölcsességet szeretnénk mindannyian elsajátítani, amikor a mi Urunk keresztjére tekintünk, s valahányszor előtte imádkozunk. Sok titkot rejt e kereszt, de a Megfeszítettet szemlélve megérthetjük, hogy számunkra is csak a szenvedésen és a halálon át vezet út az örökkévalóságba.

Mit hirdet számunkra a kereszt? Szeretetet és megbocsátást. „Nagyobb szeretete senkinek nincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért” (Jn 15,13) – tanította Jézus és a kereszten megmutatta, hogy mit jelentenek ezek a szavak. Jézus így imádkozott, miközben szenvedett a kereszten: „Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek” (Lk 23,34). A keresztből erőt merítve gyakoroljuk mi is a szeretetet és a megbocsátást!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te követésed azt jelenti, el kell fogadnunk, a mennyei Atya akaratát, hogy szenvedéseddel és haláloddal válts meg minket. Félretesszük emberi gondolatainkat és elképzeléseinket, hogy megérthessük Isten szándékait és az ő akaratát tudjuk teljesíteni, miként te is neki engedelmeskedtél mindenben. A te életed feláldozása a szeretet legnagyobb kifejezése. Segíts minket, hogy életünkkel mi is Isten dicsőségét és embertársaink javát szolgáljuk! Keresztjeink és szenvedéseink által vezess minket a mennyei Atyához!

Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz: Nincs jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, és nincs rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. Minden fát gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek a tövisbokorról fügét, sem a tüskebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat hoz elő. Hiszen a szív bőségéből szól a száj! Miért mondjátok nekem: „Uram, Uram!” – ha nem teszitek, amit mondok? Megmondom nektek, kihez hasonlít az, aki hozzám jön, hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja: hasonlít ahhoz a házépítő emberhez, aki mélyre ásott, és az alapot sziklára rakta. Jött az árvíz, rázúdult a házra, de nem tudta azt összedönteni, mert jó alapra épült. Aki viszont hallgatja tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít ahhoz az emberhez, aki házát alap nélkül építette a puszta földre. Amikor rázúdult az árvíz, háza azonnal összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle. Lk 6,43-49

Elmélkedés

Jézus nemcsak egykori tanítványaihoz intézi szavait, hanem kifejezetten megszólítja leendő követőit, bennünket is. Nem elég az ő tanítását hallgatnunk, de az sem, ha Urunknak nevezzük őt, mert ostobák vagyunk, ha csupán a fülünknek szól a szava. Azt kéri, hogy tanítását valósítsuk meg életünkben. Ha a szívünkhöz szól tanítása és a mindennapi jócselekedetek gyakorlására ösztönöz minket, akkor bölcsek vagyunk.

A házat építő emberről szóló példabeszéd arra világít rá, hogy nem elegendő, ha megelégszünk Jézus tanításának hallgatásával, hanem életünket erre a tanításra, mint igazságra érdemes alapoznunk. Oktalan és felelőtlen volna részünkről, ha nem engednénk, hogy a mi Urunk tanítása formáljon minket és jócselekedetekre ösztönözzön. Ő nem egyszerűen egy eszmére, egy tanra akar minket tanítani, hanem saját életformájára. Akkor értettem meg igazán szavait, ha életközösségre lépek vele, minden gondolatom az övé, akaratomat átengedem neki, s minden jót érte teszek. Ha nem veszem komolyan szavait, nem veszem komolyan személyét sem.

A házépítés hasonlata ugyanakkor azt is szemlélteti, hogy Krisztus-követésünket és vallásosságunkat nem tekinthetjük földi életünkben befejezettnek, hanem szüntelenül építkeznünk, fejlődnünk, növekednünk kell. Építsünk Krisztusra, fejlődjünk lélekben őbenne és ő növekedjék bennünk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Miként egykor kiválasztottad az apostolokat és elküldted őket, hogy a te nevedben tanítsanak és csodákat tegyenek, úgy napjainkban is hívj magadhoz fiatalokat, akik téged és szeretetedet megismerve indulhatnak a világba. Küldj az evangélium hirdetésére, valamint isteni titkaid és csodáid közvetítésére papokat, akik életüket egészen neked szentelik! Add, Urunk, hogy elfogadják és hűséggel teljesítsék hivatásukat mindazok, akiket a papságra vagy a szerzetesi életre kiválasztasz. A te szereteted alakítsa át szívüket, hogy képesek legyenek embertestvéreiknek továbbadni a te jóságodat, irgalmadat és szeretetedet!

Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak: „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod embertársadnak: Barátom, hadd vegyem ki szemedből a szálkát, holott saját szemedben nem látod meg a gerendát? Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, s aztán törődj azzal, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből.” Lk 6,39-42

Elmélkedés

Jézus szemléletes hasonlatot mond azzal kapcsolatban, hogy az ember könnyen észreveszi mások legkisebb hibáját is, miközben észre sem vesszük, hogy nekünk sokkal nagyobb bűneink vannak. Előszeretettel beszélünk mások bűneiről, de nem szeretnénk, ha a mi vétkeink napvilágra kerülnének. Mi tehát a helyes magatartás, ha a bűnnel, a másik emberben vagy önmagunkban felfedezett bűnnel találkozunk?

Először is azt szögezzük le, hogy ne keressük másokban a hibát, mert nincs jogunk ahhoz, hogy mások lelkivilágában keresgéljünk. A második szabály a következő: ha felebarátunk bűne tudomásunkra jut, ne ítélkezzünk felette, mert egyedül Istennek van joga ahhoz, hogy megítélje az emberi cselekedeteket. Ne feledjük, hogy soha nem ismerhetjük teljesen a másik ember élethelyzetét, körülményeit, ezért hiányos ismereteink miatt csak téves lehet az ítélkezésünk eredménye. Harmadik irányelvként hozzátehetjük ehhez: nem feltétlenül a mi feladatunk a másik embert figyelmeztetni bűnére, mert nem biztos, hogy kellő tapintattal tudjuk ezt megtenni. Hagyjunk időt a bűnös ember számára, hogy önmaga belássa bűnét és jobb útra térjen.

Ha viszont önmagunkban fedezzük fel a bűnt, legyünk nyugodtan szigorúak. És ne késlekedjünk, hanem mielőbb szakítsunk bűnös múltunkkal. A javulást, a megtérést önmagunkon kezdjük!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk! A kereszt azt üzeni nekünk, hogy kiszolgáltattad magadat az embereknek és az emberi gonoszságnak. Lemondtál isteni méltóságodról és az Atya akaratát teljesítetted. Lemondásod a megváltást, megváltásunkat eredményezte. Azt várod tőlünk, hogy ne kényszerből, hanem önként és szeretettel kövessünk téged. Azt kéred tőlünk, hogy keresztutadon is kövessünk. Érted és az üdvösség reményében lemondunk a kényelemről, az evilági előnyökről és személyes érdekeinkről. Nem ragaszkodom régi életemhez, hanem élek az új élet lehetőségével, amelyet te adsz. Töltsd el szívemet az újrakezdés örömével! Töltsd el szívemet az irántad való őszinte szeretettel!

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok, így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” Lk 6,27-38

Elmélkedés

Jézus nem titkolja el, hogy tanítványait s mindazokat, akik a későbbi időkben őt fogják követni, támadások érik majd. Ezek arra irányulnak, hogy megtörjék a Jézussal való egységünket, s megakadályozzák, hogy a mi Urunk az üdvösség felé vezessen, segítsen minket. De hogyan viszonyuljunk mi, keresztények a támadókhoz, akik nem elégszenek meg a megfélemlítéssel, hanem olykor még a hívők életét is veszélyeztetik? Jézus egyetlen lehetséges magatartásnak azt tartja, hogy szeressük ellenségeinket, s a minket érő rosszat jóval viszonozzuk. Erre adott példát kereszthordozásával és önfeláldozásával. Ez a követendő példa számunkra is, amely a tökéletességre, a szeretet tökéletes megélésére vezet.

Kétségtelen, hogy Jézus szeretet-parancsa az ellenség szeretetében éri el csúcsát. Jót tenni azzal, aki rosszat tesz nekünk, valóban nem könnyű. Az igazságtalanság mindannyiunkat bánt. De késznek kell lennünk arra, hogy jóindulatúak legyünk azokkal, akik velünk szemben elkövetik az igazságtalanságot. Jó volna megértenünk, hogy a rosszat nem lehet egy másik rossz cselekedettel legyőzni. Az erőszakot nem lehet megszüntetni erőszakkal. A bosszú, a megtorlás világából át kell lépnünk a megbocsátás és a szeretet világába. Ezzel Isten példáját követjük, aki szeretetét megmutatja a hálátlanok felé is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jöjj, Szentlélek! Te vagy az új élet forrása, aki jelen vagy minden születésnél és újjászületésnél. Jelen vagy minden ember születésénél és a keresztségben való újjászületésénél. Jelen vagy lelki újjászületésünknél, amikor a szentgyónásban bocsánatot nyerünk. Jelen vagy az Egyház születésénél és az Egyház állandó újjászületésénél. Ösztönözz bennünket hitünk titkainak megértésére és indíts minket Krisztus evangéliumának hirdetésére! Te legyél mindannyiunk számára a hitben való újjászületés forrása!

Az apostolok kiválasztása után Jézus lejött a hegyről, tanítványaira emelte tekintetét, és így szólt: „Boldogok vagytok, ti, szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert jutalmul bőségben lesz részetek. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok nevetésre fordul. Boldogok vagytok, ha gyűlölnek titeket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot emlegetik az Emberfia miatt. Örüljetek, ha majd ez bekövetkezik, és ujjongjatok, mert nagy jutalomban részesültök a mennyben. Atyáik is így bántak a prófétákkal. De jaj nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigasztalástokat. Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok. Jaj nektek, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok! Jaj nektek, ha az emberek hízelegnek nektek! Hisz atyáik is így tettek a hamis prófétákkal.” Lk 6,20-26

Elmélkedés

A hívő, a vallásos ember meggyőződése, hogy ahol valamilyen hiány lép fel, ott Isten tudja betölteni ezt a hiányt. Ezzel szemben, aki úgy gondolja, hogy neki mindene megvan és fáradhatatlanul meg is küzd azért, hogy mindene meglegyen, annak nem tud mit adni Isten.

Ez a tapasztalat húzódik meg a boldogságok hátterében, amiről Jézus beszél. Ne tekintsd sorscsapásnak, ha szegény vagy, mert Isten tud neked lelki gazdagságot adni! Ne ess kétségbe a pillanatnyi éhség miatt, mert Isten gondoskodik rólad! Nem tragédia, ha sírnod kell, mert Isten fogja bánatodat örömre fordítani! Ne ess kétségbe, ha bántanak hited miatt, főként ne tagadd meg hitedet, mert Isten örök élettel fogja megjutalmazni hűségedet!

A gazdag az, akinek van valamije. A gazdag birtokol, vagyont gyűjt magának, önmagának él. A szegénynek talán semmije sincs. A szegény, mivel mást nem tud adni, az életét adja oda másoknak, másokat szolgál. Isten az, aki van, aki létezik. Isten nem gazdag, de nem is szegény. Nem birtokol földi javakat, kincseket, mégis mindene megvan. Isten odaadja magát az embernek, de nem a gazdagnak, aki azt hiszi, hogy mindent birtokolnia kell. Isten nem tudja a gazdagnak adni magát, mert ő nem birtokolható. Isten a szegénynek adja magát, akinek életében van hely Isten számára, s aki nem birtokolni akarja Istent, hanem megelégszik azzal, hogy Isten benne éljen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te földi életed során mindig az Atya megdicsőítésére törekedtél. Engedelmességeddel, amely a szenvedések és a halál vállalásában mutatkozott meg, az Atyának szereztél dicsőséget. Ő a halálból való feltámasztással magasztalt fel téged. Urunk, azért küldted el a Szentlelket, hogy a te küldetésedet befejezze, beteljesítse a világban azáltal, hogy a benned hívőket elvezeti a teljes igazságra és az üdvösségre. Segíts minket, hogy földi életünk során a Szentháromságban és Isten szeretetében éljünk! Segíts, hogy földi életünk után eljussunk Isten örökké tartó szeretetébe!

Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt. Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából, Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított. Lk 6,12-19

Elmélkedés

Milyen különös és tanulságos az apostolok kapcsolata Jézussal. Az Úr először meghívja őket követésére, hogy legyenek a tanítványai. Készséggel és késlekedés nélkül indulnak nyomába, elhagyják korábbi mesterségüket. A meghívás és annak elfogadása hozza létre a kapcsolatot a Mester és tanítványai között. Ettől kezdve szüntelenül vele vannak, Jézus megosztja velük életét.

Jézus kiválaszt tizenkét személyt, a küldötteit, hogy apostolok legyenek. Itt viszont nincs szó arról, hogy a tanítványok valamiféle jelét adnák annak, hogy elfogadják ezt a kiválasztást és az azzal járó új feladatot, küldetést. Jézus kiválasztja őket, és természetesnek veszi, hogy a tizenkét személy nem fog ellenkezni. Az apostolok kiválasztásában még nagyobb hangsúlyt kap Isten akarata, mint a meghívások esetében. Az apostolok nem lemondanak saját akaratukról, hanem már azonosultak Mesterükkel. Életüket már neki adták, már jó ideje állandóan vele vannak, s Jézus alkalmasnak találja őket arra, hogy küldöttei legyenek, akik folytatják az általa megkezdett munkát, az Isten országa örömhírének terjesztését és a róla szóló tanúságtételt.

Isten napjainkban is keres olyan keresztényeket, akik küldöttei lehetnek. Kész vagyok-e arra, hogy életemet az ő szolgálatába állítsam?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te akkor foglaltad el a világ utolsó helyét, amikor megaláztak, mindentől megfosztottak és keresztre feszítettek a Golgotán. Ezzel példát adsz nekünk, hogy ne egymással versenyezve törekedjünk elfoglalni az általunk jobbnak tartott helyeket, hanem keresztünket felvéve, alázattal és engedelmesen fogadjuk el azt a helyet, amelyet Isten kijelölt nekünk az életben. Így tudjuk biztosítani azt, hogy helyünk legyen a mennyországban, ahol Isten vendégei leszünk. Ott nem lesznek első és utolsó helyek, hanem mindenki egyenlően részesül Istentől a boldogságban. Segíts minket, Urunk, hogy eljussunk a mennybe!

Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg a népét bűneitől.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: „Velünk az Isten.” Mt 1,18-23

Elmélkedés

A mai napon Jézus Krisztus édesanyjának, Szűz Máriának a születését ünnepeljük. Isten kegyelmének köszönhetően Mária egész élete folyamán nem követett el bűnt, azaz a názáreti leány személyében a bűntelen ember született meg a világra. Szűz Mária Istentől kapott hivatása az, hogy a Megváltó Anyja legyen. Isten kegyelme minket is képessé tehet, hogy ellenálljunk a kísértéseknek, legyőzzük rosszra hajló emberi természetünket, és engedelmeskedjünk Isten parancsainak, aki minket mindig a jóra indít. A bűntelen életre való törekvés egyre közelebb segít minket a szeretet Istenéhez.

Az evangéliumokban Jézus gyermekség-történetei több dologban is különböznek. Márk nem tulajdonít nagy jelentőséget Mária személyének, Máté pedig Szent József szemszögéből mutatja be Jézus születését és gyermekkorát. Lukács evangélista viszont kifejezetten Szűz Mária oldaláról láttatja az eseményeket. Mindegyikben természetesen a gyermek Jézus áll a középpontban.

Ha kifejezetten Mária magatartását nézzük, talán passzívnak nevezhető. Beleegyezik Isten akaratába. Hozzájárul, hogy a Szentlélek hatására megfoganjon méhében Jézus. Engedi, hogy József irányítsa sorsát. Tulajdonképpen sohasem Mária a kezdeményező.

Ha átengedem a kezdeményezést és felajánlom életemet Istennek, velem is nagy dolgok fognak történni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Szívünk nemes szándékával keresünk téged, mert evangéliumodban felismertük az örök élet tanítását. Az evangélium szerint élve akarunk követni téged, mert egyedül a te tanításod és személyed követésre méltó. Nem adjuk életünket látszat-igazságok szolgálatára, hanem evangéliumod teljes igazságát, mint igazi örömhírt akarjuk hirdetni azoknak, akik tévedéseik után életük értelmét keresik. Ismerjék fel ők is, hogy te vezetsz bennünket az örök üdvösségre!

Abban az időben: Amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni. Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még akkor, amikor messze jár, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.” Lk 14,25-33

Elmélkedés

Törekedjünk a teljességre!

Figyelemreméltó a mai evangélium bevezetésének szóhasználata. Lukács evangélista nem azt írja, hogy a tanítványok nagyobb csoportja vándorol Jézussal útja során, hanem azt, hogy „nagy népsokaság követte őt.” Akikhez tehát Jézus beszélni kezd, azok nem a tanítványai, hanem olyan személyek, akik hozzá csatlakoztak hosszabb, rövidebb időre. Talán éppen az Jézus szándéka, hogy felhívja ezeknek az embereknek a figyelmét arra, hogy mi a tanítványi élet lényege. Az válhat tanítványává, aki nem csupán útitársat lát benne, hanem Mesterének tekinti őt. Az válhat tanítványává, aki kész a lemondásokra és életét neki ajánlja.

A tanítványság lényeges eleme a kereszthordozás. Erről így beszél Jézus: „Aki nem hordozza keresztjét, és nem így követ engem, nem lehet az én tanítványom.” A kijelentés hátterében az húzódik meg, hogy Lukács már évtizedekkel az Úr kereszthalála után írja meg evangéliumát. A mondás már tükrözi az első keresztény közösség tapasztalatát: A tanítvány teljes sorsközösséget vállal Mesterével, Jézussal, és ez a szenvedések és akár a vértanúhalál vállalását is jelenti. Az egyház közössége már megtapasztalta a gyűlölködést és az ellenségeskedést, ezért fontos a buzdítás és a megerősítés.

A Krisztus-követés alapfeltétele, hogy Jézus tanítványainak még a családi kötelékeknél is fontosabbnak kell tartaniuk a Mesterhez való tartozást. Ezt mondja: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.” A szóhasználat meglehetősen erős, de ebben látnunk kell a keleti népek túlzó kifejezésmódját. A mondás azt jelenti, hogy a tanítvány életében Krisztus legyen az első helyen! Másik feltételként a kereszthordozást nevezi meg Jézus, amely csak később, az ő tényleges kereszthordozása fényében nyeri el teljes értelmét. Itt azt jelenti, hogy a tanítványnak teljes sorsközösséget kell vállalnia Mesterével. Az elkötelezettség nem csupán egyszeri döntést jelent, hanem e döntés megerősítését minden nap. Elkötelezettség és áldozathozatal nélkül nem juthatunk el az örök életre. A toronyépítésről és a hadba vonulásról szóló két példa azt a tanulságot hordozza, hogy döntése előtt mindenki komolyan mérlegelje saját képességeit, tudja-e életét egészen odaadni az Úrnak.

A középkorban többször is előfordult, hogy egyes nagyvárosok katedrálisainak építése háborúk, járványok vagy sok esetben a pénzhiány miatt abbamaradt. Általában a tornyok szoktak lemaradni ezekről a templomokról. A csonkaság napjainkra az épületek jellegzetes ismertetőjegyévé vált, de korábban bizonyára sok gúnyos megjegyzést kaphattak az építtetők. Ezt olvassuk a mai evangéliumban: „Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.” Vélhetően ezt a jézusi mondást is gyakran idézhették azoknak, akik nem tudták befejezni az építkezést, mert például elfogyott az erre szánt pénz. Az ilyen épületek esetében a lassacskán elmúló szégyenen kívül tulajdonképpen nincs különösebb jelentősége a dolognak.

Lelki életünkben viszont komoly következményekkel járhat a befejezetlenség, a félkész állapotba való beletörődés, a félúton való megállás. Jézus az élet teljességére hív minket. Azt szeretné, ha nem nyugodnánk bele a félkész helyzetekbe, ha nem csak félig adnánk neki magunkat, hanem egész szívünkkel, életünk teljes felajánlásával követnénk őt. Vessünk számot önmagunkkal! Ne maradjunk félkész termékek! Ne hagyjuk abba a lelki építkezést, fejlődést! Törekedjünk a teljességre, az üdvösségre, amely az Istennel való élet teljessége.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Amikor meggyógyítottad a beszélni nem tudó és nem halló embert, te egyedül őrá figyeltél, hogy a szeretet és az irgalom nyelvén beszélhess vele. Olyan mozdulatokat tettél, amelyek a kívülállók, a szemlélők számára furcsák és szokatlanok voltak, de azok a beteg számára mégis gyógyulást eredményeztek. Mozdulataid érintéssé váltak. Megérintetted a beteg testrészeket és azok azonnal meggyógyultak. Kérünk, érints meg minket gyógyító kezeddel! Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel!