Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer! A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását. Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.” Mt 18,21-35

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban a názáretiek által elutasított Jézus arra emlékeztetett minket, hogy Isten kegyelme gyakran ott munkálkodik, ahol a legkevésbé várnánk. Ma ezt az isteni kegyelmet egy másik, talán még nehezebb formában ismerhetjük fel: a megbocsátásban. Péter apostol kérdése – „Hányszor kell megbocsátanom?” – mélyen emberi. Mintha a szeretetnek és a megbocsátásnak létezne valamilyen határa, és a szívünk csak bizonyos számú sebet tudna elviselni.

Jézus válasza szerint azonban a megbocsátásnak nincs felső határa: „nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer.” Ez a kifejezés nem egy nagy számot jelez, hanem egy új gondolkodásmódot: a megbocsátás a Krisztust követő ember életformája. A példabeszéd nem a pénzről szól, hanem arról a mérhetetlen irgalomról, amit Isten felénk gyakorol, és amire minket is meghív.

Az első szolgának óriási tartozása volt, mégis elengedték neki. Aztán ő egy sokkal kisebb adósság megfizetését követeli erőszakkal szolgatársától. Mennyire eltorzítja az irgalmat az, aki csak kapni akar, de adni már nem hajlandó! Aztán jön a következmény, a büntetés, ami az irgalmatlan szív igazi tragédiája: még azt is elveszíti, amit kapott.

A nagyböjt a kiengesztelődés ideje. El tudjuk-e engedni azokat a tartozásokat, amelyeket másokkal szemben számontartunk? A kútnál Jézus megmutatta, hogy milyen az igazi irgalom. Ma azt kéri, hogy hozzá hasonlóan mi is legyünk irgalmasok, bocsássunk meg embertársainknak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Jézus! Taníts meg arra a megbocsátásra, amely nem méricskél, nem felemlegeti a múlt sérelmeit, nem támaszt feltételeket. Néha úgy érzem, jogom van a haraghoz, a nehezteléshez, de te arra hívsz, hogy legyek irgalmas, ahogyan az Atya is az. Segíts, hogy ne csak elvárjam, hogy mások megbocsássák hibáimat, hanem én is kész legyek másoknak megbocsátani! Tisztítsd meg szívemet minden rejtett keserűségtől, minden görcsös követeléstől! Te minden adósságomat elengedted és kereszthaláloddal megváltottál. Hadd éljek annak tudatában, hogy az üdvösségre a te megbocsátó szeretetednek köszönhetően juthatok el!

A názáreti zsinagógában Jézus így beszélt a néphez: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték Jézust a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott. Lk 4,24-30

Elmélkedés

A tegnapi, vasárnapi evangéliumban arról olvastunk, hogy a szamariai asszony számára egyetlen találkozás elég volt elfogadni Jézus tanítását, a mai részben pedig azzal szembesülünk, hogy amikor a saját népének tagjaihoz szól, olyanokhoz, akiknek a körében felnevelkedett, de elutasítják őt. A názáreti zsinagógában elhangzó szavai – „egy próféta sem kedves a maga hazájában” – valójában nem panaszkodás, hanem szembesítés: a jelenlévők azért nem ismerik fel a valódi származását, mert azt gondolják, hogy jól ismerik őt.

A názáretiek talán csodára vágytak, hiszen már hallottak arról, hogy más helyeken milyen csodák történtek. De Jézus nem akar megfelelni elvárásaiknak. Ehelyett ószövetségi esetekre emlékezteti őket, amelyek azt igazolják, hogy Isten olykor a választott népen kívüliekkel – a szidóni özvegyasszonnyal, a szír hadvezérrel – tett jót. Isten kegyelme nem zárható be keretek közé. Az irgalom mindig szabadabb, mint az emberi elképzelések.

Jézus szavaira a tömeg haragra gerjed. Az imént még csodálkoztak Jézus szavain, most már meg akarják ölni. A kút melletti beszélgetés megnyitotta egy ember szívét, a zsinagógában elhangzó tanítás hallatán azonban gyorsan magasodik az elutasítás fala.

Felismerem-e Jézust, amikor megszólít ismeretlenekben? Van-e bennem alázat elfogadni, hogy Isten ott is jelen van, ahol nem keresném?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Ments meg az előítéletek vakságától! Ne engedd, hogy szokásaim miatt elutasítsalak téged, amikor újra és újra megszólítasz! Adj nyitott szívet, hogy felismerjem jelenléted azokban, akik nem a „megszokott” módon hordozzák a te arcodat! Bocsásd meg, ha elvárásokkal, feltételekkel közelítek hozzád és nem a bizalom útján! Taníts meg arra, hogy felismerjem szavadat azoknak a beszédében is, akiknek a hangja nem cseng ismerősen számomra! Segíts, hogy olyan legyek, mint a kútnál az igazságra szomjazó asszony!

Abban az időben: Jézus Szamaria egyik városába, Szikárba érkezett, közel ahhoz a földhöz, amelyet Jákob adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákob kútja. Mivel Jézus útközben elfáradt, leült a kútnál. Az idő dél felé járt. Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus megkérte: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. Az asszony elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?” A zsidók ugyanis nem érintkeznek a szamaritánusokkal. Jézus így felelt: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki mondja neked: Adj innom!, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna neked.” Az asszony ezt felelte: „Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt a kutat adta, amelyből ő maga is ivott, meg a fiai és az állatai?” Jézus erre megjegyezte: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Erre az asszony megkérte: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom vizet meríteni!” Jézus így szólt: „Menj, hívd a férjedet, és jöjj ide!” Az asszony ezt felelte: „Nincs is férjem!” Mire Jézus: „Jól mondod, hogy nincs férjed. Mert öt férjed volt, és akid most van, az sem a férjed. Ezt helyesen mondtad.” Ekkor így szólt az asszony: „Uram, látom, hogy próféta vagy! Atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell őt.” Jézus ezt felelte: „Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor az Atyát nem itt és nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi pedig azt, akit ismerünk, hiszen az üdvösség a zsidóktól ered. De eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat vár. Isten ugyanis Lélek, ezért akik őt imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk.” Az asszony így szólt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Ha majd eljön, ő tudtunkra ad mindent.” Erre Jézus kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Tanítványai éppen visszaérkeztek, és meglepődtek, hogy asszonnyal beszélget. De nem kérdezte meg egyikük sem: „Mit akarsz tőle?”, vagy: „Miért beszélgetsz vele?” Az asszony pedig otthagyva korsóját, elsietett a városba és elmondta az embereknek: „Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki mindent elmondott, amit tettem! Lehet, hogy ő a Krisztus?” Ki is jöttek a városból, és odagyűltek köréje. Közben a tanítványok megkínálták őt: „Mester, egyél!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Van nekem olyan ételem, amelyről ti nem tudtok!” Erre a tanítványok kérdezgetni kezdték egymást: „Talán valaki hozott neki ennivalót?” De Jézus megmagyarázta: „Az én ételem az, hogy megtegyem annak akaratát, aki engem küldött, és hogy befejezzem az ő művét. Ugye, azt mondjátok: Még négy hónap, és itt az aratás. Íme, én azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a földeket, aranysárgák már, készek az aratásra. Az arató elnyeri most jutalmát: Begyűjti a termést az örök életre, hogy aki vetett, együtt örülhessen azzal, aki arat. Mert igaza van a közmondásnak: Az egyik vet, a másik arat. Én azért küldtelek titeket, hogy learassátok, amivel nem ti fáradtatok. Mások fáradoztak, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.” Abból a városból, a szamaritánusok közül sokan hittek benne, mivel az asszony tanúsította: „Mindent elmondott, amit tettem.” Mikor azután kijöttek hozzá a szamaritánusok, megkérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. Ezután így szóltak az asszonyhoz: „Most már nem a te szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.” Jn 4,5-42

Elmélkedés

Beszélgetés a kútnál

Egy kút, egy asszony, egy vándor, egy beszélgetés, szomjúság, víz. Ezek a mai evangélium alapkövei, amelyekre felépül a történet. Egy ősrégi kút, amelynek története mélyebb, mint a fizikai mélysége, hiszen mélyen visszanyúlik az időben, egészen a választott nép ősatyái, a pátriárkák koráig, Jákobig. Egy bűnös asszony, aki annak érdekében, hogy elkerülje az emberi ítéleteket rejtőzködik az emberi tekintetek elől, ezért jön vizet meríteni a déli forróság idején, amikor mások ki sem mozdulnak házukból. Egy fáradt vándor, aki amúgy fáradhatatlanul járja a városokat és falvakat, hogy tanítsa az embereket. Egy hosszúra nyúló beszélgetés, amelyben a szereplők kezdetben elbeszélnek egymás mellett, gondolataik más utakon járnak, de végül találkoznak az utak, a gondolatok, az egymással beszélő személyek. Kettős szomjúság, a testé és a léleké, a vándor vizet kérő szomjúsága a déli hőségben és az asszony lelkének szomjúsága az igaz tanításra, a megváltásra, a tiszta életre. S végül a víz, amely mindvégig ott csillog a kút alján és a beszélgetés mélyén. Az élő víz, az igazság vize úgy csillapítja az asszony lelki szomjúságát, hogy elég csak egy keveset innia, a vándorét pedig úgy, hogy egy kortyot sem kell innia, ugyanis a történet végére már mindketten elfelejtik, hogy a vándor inni kért az asszonytól.

Nagyböjt 3. vasárnapjának evangéliumát olvasva érdemes elgondolkoznunk a szereplőkön, a cselekmény idején és helyszínén, a beszélgetés tartalmán és üzenetén.

Egy névtelen asszony, aki kirekesztve, szégyenben él, egyszer csak ott találja magát Isten Fiával szemtől szemben. Az, ami először egy egyszerű vízért folytatott párbeszédnek indul, hirtelen a lélek legmélyebb szomjúságát kezdi felébreszteni benne. A történet helyszíne – Jákob kútja – nemcsak egy földrajzi pont, hanem lelki tér, az emberi vágy, a hiány és a keresés helye. Jézus leül a kútnál, fáradtan, szomjasan és inni kér az éppen akkor érkező asszonytól. Nemcsak testi szomjúságról van szó, hanem az asszony hitére, bizalmára szomjazik. Ő, aki maga az élő víz, most kér, s ezzel máris átlépi azt a falat, amelyet a vallási és erkölcsi különbségek, de főként az előítéletek emeltek a zsidó férfi és a szamariai nő közé.

Jézus fokozatosan vezeti az asszonyt önmaga mélyebb megismeréséhez. A férjei történetét nem ítélkezéssel, hanem prófétai látással tárja fel. Nem az asszony múltja számít, hanem az, hogy nyitott lesz-e az újrakezdésre. Jézus nem a bűnt menti fel, hanem a bűnöst hívja meg az igazságra és az irgalomra. Az asszony szívében valami megmozdul, már nem csak vizet akar.

Egy megvetett nőből lassan kereső, majd tanúságtevő tanítvány lesz. Nem helyekhez kötött hit, nem előírt cselekedetek határozzák meg az Istennel való kapcsolatot, hanem az igazságban megélt élet.

Amikor az asszony felismeri, hogy Jézus a Messiás, sietve visszatér a városba, hogy másoknak is elmondja ezt. Az elrejtőzés helyébe a tanúságtétel kerül. A vízért jövő asszony az élő víz hordozójává válik mások számára.

A történet egy forráshoz, egy kúthoz vezet miket, hogy ott találkozzunk Jézussal, aki ismer, szeret és újjá akar alakítani minket. Engedem-e, hogy megérintsen ott, ahol a legsérülékenyebb vagyok? Ha igen, akkor az én történetemet is újraírja. Mert nekem is van múltam, de már nem annak hibái, gyengeségei, bűnei határozzák meg jövőmet, hanem Jézus kegyelme, amely élő vízként oltja lelkem szomjúságát és megtisztítja jövőmet.

Egy kút, egy ember, egy vándor, egy beszélgetés. Ezekre az alapkövekre épül az én történetem. Egy kút, amely soha nem apad ki, mindig telve van a kegyelem vizével. Egy ember, aki fáradtságaim, titkaim, kudarcaim és bűneim mellett ülök. Egy vándor, akinek mindenki számára van mondanivalója, s aki most engem szólít meg. Egy beszélgetés, amely most kezdődik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy nem kerülsz el, hanem megszólítasz ott, ahol éppen vagyok, kimerülten, elrejtőzve, önmagammal küzdve. Kérlek, adj nekem élő vizet, hogy ne kelljen tovább várnom a szeretetre, a bocsánatra! Lépj be az életembe úgy, ahogyan odaléptél a szamariai asszonyhoz: gyengéden, türelemmel és azzal a vággyal, hogy lelkemet tápláld! Segíts, hogy ne féljek megmutatni előtted életem mélységeit, és engedjem, hogy te alakítsd jövőmet! Add, hogy másokhoz is eljuttathassam forrásod vizét!

Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szóit apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki; Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.” Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek. Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: Mi történt? Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki. Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.” Lk 15,1-3.11-32

Elmélkedés

A tékozló fiú példázata Jézus egyik legszebb tanítása az emberi bűnről és a megbocsátó, irgalmas Istenről. A fiatalabb fiú elmegy otthonról, mert szabadságot akar, függetlenséget, új, önálló életet. De az élet, amelyet maga választ, hamar üressé válik. Talán nem is azzal hibázott, hogy elment, hanem hogy elutasította a szeretetet.

A bűn mindig ígér valamit: kényelmesebb életet, csodálatos élményeket, korlátok nélküli szabadságot. De végül megkötöz, kimerít és elszakít attól, ami boldoggá tesz. A fiú a mélyponton eljut a belső ébredésig: „Felkelek, atyámhoz megyek…” Ez a mondat a megtérés pillanata. Itt még nincs biztosíték a megbocsátásra, de már van remény, és ez elég ahhoz, hogy elinduljon. Ez Isten kegyelmének hatása.

Az atya viselkedése meglepő: nem kér számon, nem emlékeztet a hibákra, nem tart kioktató beszédet. Fia elé fut, átöleli őt, és ünnepséget rendez örömében az egész család számára. Isten soha nem azt nézi, hogy mit rontottunk el, hanem azt, hogy újra hozzá akarunk tartozni. Az Atya nem akar mást, mint hogy újra közösségben éljünk vele, s ennek érdekében kész bármikor megbocsátani.

De a történet nem ér véget itt, mert megérkezik a másik fiú, aki soha nem hagyta el családját, de most mégis kívülállóvá teszi magát ebben az új helyzetben. Igazságtalannak látja az atya irgalmát. Mintha az idősebb fiú ezt mondaná: „Neki minden jár. Nekem semmi?”

A példabeszéd befejezetlen, az atyai ház ajtaja nyitva marad. Nem tudjuk meg, hogy végül bemegy-e az idősebb fiú. Én belépnék-e az ő helyében?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Atyám! Köszönöm, hogy akkor is keresel, amikor én elfordulok tőled. Köszönöm, hogy mindig vársz rám, akkor is, amikor tévúton járok. Köszönöm, hogy a szívembe írtad a visszatérés lehetőségét, és soha nem zárod be előttem az ajtót. Add, hogy sose féljek beismerni hibáimat, mert tudom, hogy irgalmad nagyobb, mint az én bűnöm! Alakíts engem türelmes, befogadó és irgalmas szívű emberré! Add, hogy őszintén örüljek annak, hogy mások is új életet kapnak irgalmadnak köszönhetően! Atyám, taníts úgy szeretni, ahogy te szeretsz engem: feltétel nélkül, örömmel!

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.” Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta. Mt 21,33-43.45-46

Elmélkedés

A mai evangéliumi történet nem csupán Izrael népének múltját idézi fel, hanem rólunk is szól. Isten mindnyájunknak ajándékozott egy „szőlőskertet”, az életet, a kapcsolatainkat, a küldetésünket. Mindent megadott, amire szükségünk van. Hogyan bánunk ezzel a tőle kapott életünkkel?

A szőlőmunkások tragédiája nem a téves gondolkodásukban, hanem teljes szereptévesztésükben rejlik. Nem akarnak elszámolni, nem ismerik el, hogy az, amit művelnek, valójában nem az övék. Nem akarják tudomásul venni, hogy ők bérlők és nem örökösök. A kapzsiság, az önzés és a birtoklási vágy vezeti őket, végül pedig még a gazda fiát is megölik, amivel Jézus már a rá váró sorsra utal. A példázat rávilágít Isten végtelen türelmére is, aki nem azonnal büntet, hanem időt ad az embernek a változásra. De meddig lehet visszaélni a ő türelmével?

Életemmel, tetteimmel, időmmel és képességeimmel vajon Isten országát építem vagy önző módon saját hasznomra akarom fordítani a rám bízott szőlőt? Elfogadom-e, hogy amit kaptam, az ajándék, amit felelősséggel kell visszaadnom?

Minden, amit Isten rám bízott, a hivatásom, a kapcsolataim, a hitem egy nagyobb terv, Isten rám vonatkozó tervének része. Isten megváltó és üdvözítő terve akkor valósul meg bennem, ha elfogadom, hogy Jézus az örökös, az Atya Fia.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy az Atya szeretett Fia, akit hozzánk küldött, hogy megmutasd az ő irgalmas arcát. Bocsásd meg, ha sokszor visszaélek azzal, amit rám bíztál! Ha úgy élek, mintha minden az enyém lenne, s nem kellene elszámolnom képességeimmel előtted. Taníts felelősséggel, hálával és alázattal élni! Nyisd meg a szívemet, hogy benned ne ítélkező és büntető bírót, hanem megváltómat lássam! Adj bátorságot a megtéréshez! Segíts, hogy életem valóban gyümölcsöt hozzon! Fogadj el engem, Uram, szőlőművesedként, mert szívesen és örömmel munkálkodom szőlődben Isten országának növekedéséért!

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak: „Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.” Lk 16,19-31

Elmélkedés

A közömbösség szakadéka tárul elénk a mai evangéliumban, de ha az életben kerül elénk, vigyázzunk, nehogy beleessünk! A gazdag ember és Lázár története elsősorban nem szociális kiáltvány, hanem lelki diagnózis. A bűn nem abban áll, hogy a gazdag bántotta volna Lázárt, hanem hogy nem látta meg nyomorúságos élethelyzetét. Elment mellette, nap mint nap, úgy, hogy közben nem vette emberszámba. A legnagyobb szakadék nem a világban van, hanem a közöny miatt az emberi szívek között.

A nagyböjt segít minket, hogy észrevegyük azokat, akikre máskor talán nem figyelünk. Talán éppen a házunk előtt fekszik a szükséget szenvedő ember, és ha ma nem halljuk meg segítségkérését, holnap már lehet, hogy nem lesz kinek segítenünk. Az evangéliumi történetben ezt olvassuk: „köztünk és köztetek nagy szakadék tátong.” Ez a kijelentés a földi és a mennyei világ távolságára, az élők és a halottak közti távolságra utal. De másra is! A gazdag ember és Lázár közti távolságra, amikor még mindketten élnek. „Köztünk és köztetek nagy szakadék tátong” – ez a közömbösség, a közöny pontos és fájdalmas leírása.

A gazdag ember szeretne másokat figyelmeztetni, de már késő. Mi azonban még ma halljuk meg Isten szavát! Ma még odaléphetünk a Lázárokhoz. Segítsen minket a nagyböjti időszak, hogy újra figyelmesek és érzékeny szívűek legyünk! Ahol a szeretet cselekszik, ott a szakadékok eltűnnek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Add, hogy ne menjek el közömbösen a szegények, a kitaszítottak, az elfeledettek mellett! Nyisd meg szememet, hogy észrevegyem, hol van rám szükség! Őrizd meg szívemet attól a rideg zártságtól, amely elfordul a másik embertől és így tőled is! Segíts, hogy merjek lehajolni, segíteni, szolgálni! Tedd érzékennyé a lelkemet, hogy a te együttérző szíved tükröződjön bennem!

Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát és bizalmasan közölte velük: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.” Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.” Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.” Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.” Mt 20,17-28

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus harmadszor jövendöli meg szenvedését és halálát, a tanítványok mégis másra figyelnek. Jakab és János apostol – anyjuk közreműködésével – előjogokat kérnek. Jézus kissé megdorgálja őket és rámutat, hogy milyen mélységes félreértés van a szívükben: „Nem tudjátok, mit kértek.” A tanítványi út nem karrier, hanem önátadás. És nem csupán kettőjüknek szól, hanem a többi apostolnak és nekünk is.

Őszinte és emberi ez a jelenet. Mi is vágyunk az elismerésre, a biztonságra, a magasabb pozícióra és a jelentősebb szerepre. De a Mester útja nem ilyen. Ő a kereszt útját választja, és követőit is erre az útra hívja. Az igazi nagyság nem a pozícióban rejlik, hanem a szolgálatban. „Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok” – mondja Jézus.

A böjt segít minket, hogy elforduljunk a csillogástól és felfedezzük az igazi értékeket. Nem versenyeznünk kell másokkal, hanem keresni kell, hogy hol van a legnagyobb szükség rám. Nem kiemelkedni, kitűnni akarjunk, hanem lehajolni a segítségre várókhoz. Jézus nem akarja elkerülni a szenvedést, hanem vállalja azt. Ha követjük, előbb-utóbb mi is megértjük, hogy az önzetlen szolgálat nem veszteség, hanem áldás.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Sokszor úgy érzem, nekem is több megbecsülés és elismerés járna. Szeretném, ha mindenki értékelné igyekezetemet és munkámat. De te egészen más utat mutatsz nekem saját példáddal. Taníts, hogy ne a hatalmat keressem, hanem a te szeretetedet! Add, hogy ne félelemmel, ne kedvetlenül, hanem örömmel mondjak igent a szolgálatra!

Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.” Mt 23,1-12

Elmélkedés

Jézus a farizeusok és írástudók magatartásáról beszél a mai evangéliumban, de nem az ő megbélyegzésük a célja, hanem a tanítványok figyelmeztetése. A legnagyobb kísértés ugyanis az, amikor az Istennek tetsző élet látszata fontosabb lesz, mint annak valósága. A nagyböjt alkalmas idő arra, hogy megvizsgáljuk: milyen szerepeket játszunk, milyen elvárásokhoz igazítjuk a hitünket.

„Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a szolgátok” – olvassuk Jézus szavait, aki nem pusztán figyelmességre buzdít, hanem szembe állítja az evangélium logikáját a világ gondolkodásával. A szolgálat nem másodrendűség, hanem a szeretet legmélyebb kifejezése. A szolgálat nem megalázó, hanem felemelő. Jézus maga is ezt az utat járta, ő megváltásunk szolgája.

Egyre világosabban láthatjuk, hogy a böjti út lényege a szív szándékainak megtisztítása. Kevesebb szerepjátszás, de több őszinteség. Kevesebb külsőség, de több belső figyelem. Kevesebb képmutatás és kétszínűség, de több tanúságtétel. Az igazi alázat nem önleértékelés, hanem annak felismerése, hogy minden, amit kaptam, ajándék. És nem birtokolni kell ezt az ajándékot, hanem szolgálni vele.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te az emberi szívek mélyére látsz, jól ismered szándékainkat és érzéseinket. Tisztíts meg minden képmutató szerepjátszástól, amely elválaszt tőled és embertársaimtól! Taníts igazi alázatra, hogy ne önmagam érvényesülése legyen a lényeges, hanem a te követésed! Add, hogy a szolgálat ne teher vagy kényszer, hanem öröm legyen számomra! Tégy szabaddá, hogy egyedül a te igazságod vezessen életemben!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” Lk 6,36-38

Elmélkedés

A megbocsátás gyakorlására így szólít fel Jézus a mai evangéliumban: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas.” A nagyböjt elején Jézus nem egyszerűen cselekvési utasítást ad, hanem egy életformára hív minket, követőit. Az irgalmasság nem erkölcsi teljesítmény, hanem válasz arra, amit Istentől magunk is megtapasztalunk. Ő nem méricskélve ad, hanem túláradó szeretettel.

Jézus ma három konkrét felszólítást mond: „Ne ítélkezzetek!”, „Bocsássatok meg!”, „Adjatok!” – mindhárom kérés emberi kapcsolataink alapját érinti. Aki igazán irgalmas, az nem saját igazához ragaszkodik, hanem figyelembe veszi a másik ember érdekeit, lehetőségeit. Aki megbocsát, az nem a gyengeség jelét mutatja, hanem azt, hogy szabad. Az ítélkezés nem egyszerűen csak hibakeresés, hanem egyfajta vágy, hogy mindent az irányításunk alá vonjunk. Aki irgalmas, az átengedi Istennek az ítélet jogát.

Engedjük, hogy Isten irgalma megérintse sebeinket, hogy mi is képesek legyünk irgalmat gyakorolni. Ne mások hibáira figyeljünk, hanem a saját szívünk keménységét ajánljuk Isten gyógyító szeretetébe. Az igazi irgalom mindig belülről fakad, abból, amit Istennel való kapcsolatunkban megtapasztalunk. Örüljünk annak, ha Isten megbocsát nekünk a szentgyónásban és örüljünk annak, ha mi is megbocsátunk felebarátainknak. A megbocsátás békét hoz kapcsolatainkba.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenem! Taníts engem látni úgy, ahogy te látsz, nem a hibákat és a gyengeségeket, hanem a jót észre véve az embertársban! Oly sokszor ítélkezem kimondva vagy magamban, szabadíts meg ettől a szolgaságtól! Add, hogy szívemet átjárja a te könyörületed, és tovább tudjam adni másoknak is, szívből megbocsátva, mindenkinek, aki bánt! Segíts, hogy ne a múlt hibái, hanem a megbocsátás formálja kapcsolataimat! Uram, segíts, hogy irgalmas szívű legyek!

Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és (ennek) testvérét Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: „Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, felállítok itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította be őket, és a felhőből egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: „Keljetek fel, és ne féljetek!” Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet Jézus a lelkükre kötötte: „Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a holtak közül fel nem támad!” Mt 17,1-9

Elmélkedés

Őt hallgassátok!

Nagyböjt 2. vasárnapján Jézus színeváltozásáról olvasunk az evangéliumban, egy titokzatos, fenséges, dicsőséges eseményről, amelyet a három apostol személyesen élhetett át a hegyen. Olyan pillanatról van szó, amely egyszerre emeli magasba és rendíti meg a lelkünket: megmutatkozik Isten dicsősége, megnyílik a mennyei világ, ragyogni kezd Jézus arca, és felhangzik az Atya szava, tanúságtétele: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!”

Máté evangélista nem csupán elbeszéli, leírja az eseményt, hanem egyúttal meghívja olvasóit, minket, hogy induljunk el mi is a hegyre. A bibliában a hegy mindig az Istennel való találkozás helye. Mózes a Sínai-hegyen kapta meg a törvényt, a tízparancsolatot, Illés a Hóreb-hegyen találkozott Isten halk szavával, Jézus pedig szintén egy hegyen mutatta meg apostolainak isteni dicsőségét. A hegyre való feljutás fáradságos, le kell lassulni, el kell hagyni a megszokott, emberek által épített környezetet, s be kell lépni az Isten által teremtett világba, a természetbe. Nagyböjtben mi is „hegyre megyünk”, belső, lelki utat járunk be, amely út során időt, figyelmet és csendet ajándékozunk Istennek.

A három apostol, Péter, Jakab és János nem értette meg azonnal, hogy mi történik. Péter rögtön cselekedni akar, sátrakat állítani, megőrizni a pillanatot. De az isteni ragyogás nem birtokolható. Nem mi uraljuk az isteni jelenlétet, hanem alázattal kell befogadnunk.

A jelenés csúcspontja nem a fény vagy a ragyogás, hanem a mennyei Atya szava, kinyilatkoztatása: „Ez az én szeretett Fiam. Őt hallgassátok!” Ez komoly életprogram számunkra. A keresztény ember nem a világ hangzavarát követi, hanem Krisztust. Az ő szava az evangéliumban, az Egyház tanításában, a szegények kiáltásában, a lélek csendjében csendül fel ma is. „Őt hallgassátok!” – ez a kulcs ahhoz, hogy ne tévedjünk el a világ sokszor hamis hangjai között. A nagyböjt segít, hogy újrahangoljuk szívünket Isten frekvenciájára. A színeváltozásban a tanítványok meglátták Jézus isteni dicsőségét, de ahhoz, hogy megértsék, mi történik, hallaniuk kellett az Atya szavát is.

A színeváltozás jelenete előre mutat a húsvéti eseményre, a feltámadásra, amikor a dicsőség végérvényesen megmutatkozik, de már nem látomásként, hanem valóságként. A tanítványoknak azonban most még vissza kell térniük a hétköznapokba, a szenvedés, a kereszthordozás és a remény útjára.

Mindannyiunk életében vannak „hegyek”, olyan pillanatok, amikor különösen közel érezzük magunkat Istenhez, nevezhetjük ezt Isten-élménynek. Lehet ez egy lelkigyakorlat, egy csendes ima, egy nagy felismerés vagy egy szívbéli megtérés. Ezekre a pillanatokra örökre emlékezni fogunk, és később is formálnak bennünket, hiszen lelki fejlődésünk meghatározó pontjai. A böjti időszak ilyen „hegyeket” épít számunkra, ahol csend van, ahol az Ige újra megszólal és ahol felragyog Krisztus.

A színeváltozás a szenvedés, a kereszthalál előtt történik. Nem véletlenül. Az Atya szava, a fényesség, a dicsőség, a szenvedés és a halál előszobája. Mert nem menekülhetünk el a kereszt elől, de a dicsőség, amit Jézus megmutat, segít másként látni, bátran hordozni a keresztet, amely nem pusztán fájdalom, hanem lelki átalakulás, nem sötétség, hanem út a világosságba. Hallgassuk a megsebzett, de feltámadt Krisztust, a szelíd Urat, aki világosságot gyújt életünkben. Aki megérint és bátorít. Aki lehajol, amikor félünk, és velünk jön le a hegyről, a hétköznapok poros útjára. Isten világosságot akar gyújtani bennünk, de ehhez fel kell mennünk vele a hegyre. És amikor lejövünk, már nem leszünk ugyanolyanok, mert aki látja Jézust és hallgatja őt, annak az élete megváltozik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te megmutattad tanítványaidnak isteni dicsőségedet a hegyen, hogy erőt merítsenek a szenvedés óráiban. Add, hogy mi is merjünk veled „felmenni a hegyre”, keressük a csendet és megnyissuk lelkünket szavad előtt! Segíts, hogy ne csak lássunk téged, hanem hallgassunk is rád, akkor is, amikor szavaid nehezek, amikor követésed áldozattal jár! Érints meg bennünket is, miként megérintetted az apostolokat, és bátoríts minket: „Ne féljetek!” Urunk, veled akarunk járni a kereszt és a világosság útján, egészen a feltámadásig.

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok a (régi) parancsot: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig ezt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!” Mt 5,43-48

Elmélkedés

„Szeressétek ellenségeiteket!” – Jézus ennyire kemény és határozott szavaival talán sehol máshol nem találkozunk az evangéliumban, mint ezen a helyen. Nem arról beszél, hogy legyünk udvariasak azokkal, akikkel nehéz kijönni, hanem ennél sokkal komolyabbat kér: szeressük azokat, akik bántanak vagy kigúnyolnak minket, akik állandóan keresztbe tesznek nekünk vagy ellenséget látnak bennünk. Ez már valóban nem emberi mértékkel mérhető szeretet, hanem az Atya irgalmának utánzása.

Talán éppen az a legnagyobb nagyböjti lemondás, ha nem ragaszkodunk többé a sérelmeinkhez, ha nem magasítjuk és nem erősítjük tovább a falakat, amiket önvédelemből építettünk, hanem elkezdjük kérni az Urat, hogy tanítson meg szeretni azokat is, akiket a legszívesebben örökre elfelejtenénk, mert fájdalom, sérelem köt minket hozzájuk.

„Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok!” – nem tökéletesen hibátlanok, hanem tökéletesen szeretni tudók. Isten nem vár el tőlünk tökéletes teljesítményt, de igenis hív a szeretet tökéletes gyakorlására. A megbocsátás nem gyengeség, hanem bátorság. Az irgalom nem tapintatos félrenézés, hanem a szeretet győzelme a harag fölött. Az ellenség már nem fenyegetés, hanem lehetőség, hogy olyanok legyünk, mint az irgalomban gazdag Isten.

Amikor gyengének érezzük magunkat, Isten akkor tudja a legnagyobb csodákat véghezvinni bennünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te a keresztfán szeretettel néztél azokra, akik megsebeztek, és megbocsátottál azoknak, akik bántalmaztak. Taníts engem is így szeretni! Taníts szeretni a sebek ellenére is! Taníts imádkozni azokért, akiknek még a nevét is nehezemre esik kimondani! Tudom, hogy saját erőmből képtelen vagyok rá, de veled semmi sem lehetetlen. Add, hogy ne a harag, a büszkeség vagy a félelem vezessen, hanem a te irgalmad! Mutasd meg, kinek kell most megbocsátanom, kivel kell újra beszélnem, kinek a sértéseit kell elfelejtenem! Vezess a tökéletes szeretet útján, amelyen minden lépéssel közelebb kerülök a lelki nyugalomhoz, a megbékéléshez és az örömhöz!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!” Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak azután térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat! Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted. Mt 5,20-26

Elmélkedés

Jézus arra figyelmeztet minket a mai evangéliumban, hogy az igazságosság nem a törvény betűjének megtartásában áll, hanem a szív tisztaságában. Ő nem betartandó szabályokat ad, hanem új látásmódra hív. Amikor azt mondja, hogy igaz voltunknak felül kell múlnia az írástudókét és farizeusokét, akkor nem több vallásos gyakorlatot követel, hanem mélyebb hitet és bizalmat Isten iránt. A böjti idő alkalom számunkra, hogy visszafogjuk magunkat a beszéd, a másik ember feletti ítélkezés területén, félretegyük a neheztelést, ne követeljünk bosszút. Természetesen ez nem könnyű, de az evangélium logikája nem a minimumra való törekvés. Jézus ugyanis többet vár tőlünk. Ez a kiengesztelődés többlete, a megbocsátás bátorsága, a sértettség érzésének elengedése.

„Hagyd ott ajándékodat az oltár előtt.” Jézus szavai szerint az Istennek való ajándékunk értelmetlenné válik, ha közben szívünkben haragot hordozunk embertársunk iránt. A hit arra hív, hogy lépéseket tegyünk a megbékélés felé.

Gondoljunk most valakire, akivel már régóta elhidegült vagy talán már meg is szűnt a kapcsolatunk. Vagy valakire, akinek régóta nem néztünk a szemébe, vagy akitől sosem kértünk bocsánatot. Talán az lesz ennek a nagyböjtnek a legnagyobb ajándéka, hogy újra szeretetteljes kapcsolatot létesítünk vele. És akkor majd valóban tiszta szívvel állhatunk Isten elé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te nem elégszel meg a látszattal, hanem szívem mélyére tekintesz. Segíts, hogy őszintén szembenézzek a haraggal, a kimondatlan sérelmekkel, az elrejtett fájdalmakkal! Taníts arra, hogy a kiengesztelődés fontosabb legyen, mint az igazam bizonygatása! Adj bátorságot, hogy én tegyem meg az első lépést, akkor is, ha nehéz, ha fáj, ha félek az elutasítástól! Adj bátorságot a megbocsátáshoz és a bocsánatkéréshez! Legyen ez a nagyböjt a belső béke útja. Segíts, hogy megtanuljam újra észrevenni a másik ember arcán a te arcodat, az embertárs szemében észrevenni a te tekintetedet!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap; aki keres, az talál; aki zörget, annak ajtót nyitnak. Kicsoda az közületek, aki fiának követ ad, amikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, ki ad kígyót neki? Ha tehát ti – bár rosszak vagytok – tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább jót ad a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik őt. Amit tehát akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez ugyanis a mózesi törvény és a próféták tanítása.” Mt 7,7-12

Elmélkedés

„Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek” – olvassuk a mai nap evangéliumában. Ezek a kijelentések olyannyira ismerősek számunkra, hogy sokszor már átsiklunk felettük. Pedig Jézus nem pusztán bátorít velük, hanem felfedi az Atyával való kapcsolat kulcsát: Isten nem egy távoli hatalom, hanem jelenlévő, felénk áradó személyes szeretet. Isten várja a mi közeledésünket, nem azért, mert szüksége van rá, hanem mert nekünk van szükségünk arra, hogy tudatosan, újra és újra annak szeretetébe kerüljünk, akinek életünket köszönhetjük.

Kérésünk, keresésünk és zörgetésünk mögött az a vágy húzódik meg, hogy közelebb kerüljünk Istenhez. Jézus azt ígéri, hogy az Atya jó, értékes ajándékokat, lelki kincseket ad nekünk. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy minden vágyunk teljesül, hanem azt, hogy mindig megkapjuk, amire valóban szükségünk van lelkünk üdvössége érdekében. A nagyböjt megtanít újra helyesen kérni, gyermeki bizalommal. Megtanít keresni Isten akaratát és engedelmeskedni neki. A nagyböjt megtanít arra, hogy újra és újra zörgessünk, de nem követelve, hanem bizalommal.

A nagyböjt megtisztítja a szívünket, hogy tisztábban lássuk, mire van valóban szükségünk. Nem mindig azt kapjuk, amit várunk, de Isten soha nem marad néma. Neki mindig van válasza.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, sokszor tétován állok előtted, nem tudom, mit kérjek, hogyan kopogtassak, mire várhatok. Taníts meg bízni abban, hogy te mindig figyelsz rám, még akkor is, amikor csend vesz körül! Add, hogy ne csak a saját szükségleteimre figyeljek, hanem nyitott szívvel segítsek másoknak! Adj türelmet a kéréshez, alázatot a kereséshez és bátorságot a kopogtatáshoz! Segíts, hogy ne csupán adományokat kérjek tőled, hanem a veled való találkozást és jelenlétedet! Köszönöm, Uram, hogy segíted lelki fejlődésemet, előre haladásomat az üdvösség útján.

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.” Lk 11,29-32

Elmélkedés

„Ez a nemzedék csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét” – olvassuk a mai evangéliumban. Jézus korában sokan csodákra, látványos bizonyítékokra vágytak. Mintha Isten arra törekedne, hogy megkérdőjelezhetetlen „bizonyítékkal” hitet kényszerítsen ki az emberekből. De ahol teljes bizonyosság van, az már nem hit. És hol lenne az ember szabadsága, ha Isten ilyen erősen befolyásolna minket?

A mai ember is jeleket kér. Isten talán hallgat, nem válaszol? Az igaz, hogy sokszor máshogy szól, mint amit mi várunk. Jézus arra figyelmeztet minket, hogy nem újabb és újabb látványos jelekre van szükség, hanem nyitott szívre. Jónás próféta az Istenhez való visszatérésre hívta Ninive lakóit. A nagyböjt egyfajta visszafordulás, mint amikor valaki eltéved, és végre rájön, rossz irányba megy. Megáll, újra átgondolja, hogy hová szeretne eljutni, majd pedig elindul a helyes irányba. A megtérés nem látványos, hanem inkább csendes döntések sorozata. Lemondás a megszokott kényelemről, őszinte szembenézés magunkkal, odafordulás a szükséget szenvedő felebaráthoz, a sértések elfelejtése.

Nagyböjti lelki utunkon talán elfáradunk, s jószándékkal mi is jelet várunk, ami új lendületet ad. De lehet, hogy csendes imánk a jel, vagy a másik ember tekintete. Jel lehet számunkra a szentmise, a kenyértörés. Észreveszem-e ezeket a jeleket?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Gyakran várok csodát, különleges jelet, ami végre eloszlatja a kétségeimet. De közben nem veszem észre, hogy már megadtad a legnagyobb jelet: önmagadat, amikor meghaltál értem a kereszten. Kérlek, nyisd meg a szívemet, hogy meglássalak ott is, ahol nem számítok rád, a hétköznapokban, az imádságban, felebarátaimban, a saját törékenységemben! Segíts, hogy a nagyböjtben ne mentegetőzzek előtted bűneim miatt, hanem őszintén és irántad való szeretetből megbánjam bűneimet!

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!” Jn 15,9-17

Elmélkedés

Szent Mátyás apostol személyét és alakját az Apostolok Cselekedetei őrizte meg számunkra. Ő az egyetlen apostol, akit nem maga Jézus, hanem az Egyház választott ki – mégpedig a Szentlélek sugallatára, Júdás árulása és halála után. Mátyás azok közül való volt, „akik az apostolokkal együtt jártak Jézussal kezdettől fogva”, vagyis az Úr tanítványa volt már nyilvános működésének kezdetétől. A kiválasztás két, egyformán alkalmas jelölt között történt. Az apostolok imádkoztak, majd sorsot vetettek, s a sors Mátyásra esett. Ez nem a véletlen műve volt, hanem a Szentléleké, aki már az első közösséget is vezette.

Szent Mátyás további életéről a szentírás nem beszél, de a hagyomány szerint Júdeában, majd Etiópiában vagy Kappadókiában hirdette az evangéliumot. Egyes források szerint mártírhalált halt, más hagyományok szerint természetes halállal halt meg, de az Egyház a vértanúk között tiszteli.

„Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket” – mondja Jézus a mai evangéliumban. Szent Mátyás emlékeztet minket arra, hogy Isten hívása nem mindig látványos vagy azonnal érthető. Néha hosszú évek csendjében készít fel minket a küldetésre. Amikor azonban elhangzik a hívás, akkor válaszolni kell. A szeretet gyümölcse az engedelmesség és az öröm – még akkor is, ha az út olykor rejtve marad mások szeme elől.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus, köszönöm, hogy engem is meghívtál a barátaid közé. Szent Mátyás apostol példája bátorítson, hogy hűséggel kövesselek, még akkor is, ha csendesebb a szolgálatom. Segíts, hogy a te szeretetedben megmaradjak, és ne felejtsem el: te választottál engem. Add, hogy az életem gyümölcsöt hozzon – türelmet, irgalmat, békét és hűséget! Ne a saját akaratomat keressem, hanem mindig figyeljek a te szavadra. Adj, Uram, apostoli lelkületet!

Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!” Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!” Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre. Mt 25,31-46

Elmélkedés

A nagyböjt egyik nagy kérdése, hogy merünk-e szembenézni a szenvedő embertársainkban jelen lévő Krisztussal? Az utolsó ítéletről szóló evangéliumi részlet nem egy elméleti vizsga hitünk igazságairól, hanem egy egyszerű kérdéssor: Szerettél-e? Segítettél-e? Láttál-e engem az éhezőben, a szomjazóban, az idegenben, a betegben vagy a fogolyban? Nagyböjtben sokszor beszélünk a lemondásról. De Jézus inkább rámutat arra, hogy mi az, amit tennünk kell. Nem pusztán elhagyni valamit, hanem hozzáadni valami jót a világhoz: időt, figyelmet, szívből jövő segítséget.

A nagyböjt arra hív, hogy ne elméletben szeressünk, hanem szeretetünknek legyenek gyakorlati megnyilvánulásai. Néha a legnehezebb nem is adakozni, hanem észrevenni, hogy valaki kér vagy segítségre szorul. Talán egy munkatárs, aki magába zárkózik. Vagy egy családtagunk, aki csendesen küzd a terheivel. Isten nem tökéletességet vár, hanem figyelmes szívet. Az irgalmasság mércéje nem a nagy tettekben rejlik, hanem az apró, szeretetből fakadó cselekedetekben. Jézus önmagával azonosítja a szenvedőt, ezért minden találkozás lehetőség a vele való találkozásra. Ez a nagyböjt első üzenete: tanulj meg látni, és ne félj cselekedni!

Ezen a héten naponta kérdezzük meg magunktól: Mit tettem ma a legkisebbekért? Miben voltam Krisztus keze, szeme, szíve egy szükséget szenvedő ember számára?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te nem elméleti tanítást adtál nekünk, hanem élő példát mutattál. Te jelen vagy a szenvedő testvéreinkben, a kicsinyekben és a nélkülözőkben. Taníts, hogy nyitott szemmel és szívvel járjak! Segíts, hogy ne menjek el közömbösen a szükséget szenvedők mellett, hanem bennük meglássalak téged! Add, hogy a nagyböjti lemondásaim ne öncélú gyakorlatok legyenek, hanem valóban segíteni tudjak embertársaimnak! Szeretnék a szeretet útján járni, amelyen te már előttem jársz. Adj bátorságot, hogy minden nap téged szolgáljalak az emberekben!

Abban az időben: A Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse. Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Odalépett hozzá a kísértő és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!” Jézus ezt felelte: „Írva van: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazon igével, mely Isten szájából származik.” Ezután a szent városba vitte őt a sátán, és a templom oromzatára állította. Így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad! Hiszen írva van: Angyalainak megparancsolta: A tenyerükön hordozzanak téged, hogy kőbe ne üsd a lábadat!” Jézus ezt válaszolta: „De az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!” Végül egy igen magas hegyre vitte őt a sátán. Megmutatta neki a világ valamennyi országát és azok gazdagságát. Azután így szólt: „Ezt mind neked adom, ha leborulsz és imádsz engem!” Ekkor Jézus azt mondta neki: „Takarodj, sátán! Mert írva van: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Erre otthagyta őt a sátán, és íme, angyalok jöttek és szolgáltak neki. Mt 4,1-11

Elmélkedés

Három emberi vágy

A puszta csendje előzi meg Jézus nyilvános működését. Nem látunk diadalmenetet, nem hallunk szónoklatokat, hanem a Szentlélek vezetésével az Úr kivonul a pusztába, a magány, a szegénység, az éhség és a kísértés helyére. Jézus negyven napos böjtje nem csupán testi lemondás, hanem teljes ráhagyatkozás a mennyei Atyára. A nagyböjti időszakban mi is meghívást kapunk, hogy elcsendesedjünk, elinduljunk önmagunk mélyére, és felfedezzük, milyen istenképet hordozunk, hogyan válaszolunk a kísértésekre. Valóban az Urat szolgáljuk életünkben?

A három kísértés, amiről nagyböjt 1. vasárnapjának evangéliumában olvasunk, három örök emberi vágyat céloz meg: a birtoklás, a hatalom és a dicsőség vágyát. A sátán nem valami nyilvánvalóan gonoszat ajánl fel, hiszen elsőre talán jogos igénynek tűnik, hogy az éhes ember kenyeret kíván. Az az elvárás is jogosnak tűnik, hogy aki valóban Isten Fia, igazolja ezt valamilyen csodával. És az elvárható, hogy ha valóban ő a Messiás, akkor a világ feletti uralmát mutassa meg. De Jézus minden esetben az Atyához való hűséggel válaszol. Nem használja hatalmát önmagáért, nem kérkedik istenségével, és nem enged a könnyebb útnak.

A megkísértés jelenete nemcsak próbatétel Jézus számára, hanem egyúttal válasz Ádám és Éva kudarcára, valamint a választott nép egész történetére, amely az Istennel való szövetség sorozatos megszegése, a neki való engedelmesség megtagadása. Az első emberpár engedett a kígyónak, és Istennel szembe fordulva akart „többre jutni”. Izrael a pusztában újra meg újra fellázadt Isten ellen, amikor éhes volt vagy más szükséget szenvedett, de akkor is, amikor idegen népek elnyomása alá került. Jézus azonban engedelmes marad, és ezzel újrakezdi az emberiség történetét, ő nem a lázadás, hanem az engedelmesség és a bizalom útján indul el.

Jézus válaszai világossá teszik, hogy a kísértéssel szemben nem elég az emberi erőfeszítés. A sátán szavai is idézhetik a szentírást, de Jézus nemcsak ismeri, hanem éli is az Atya szavát. Azért fontos számunkra a szentírás rendszeres olvasása és belőle való imádság, hogy Isten igéje védőpajzsunkká és kardunkká váljon a sátánnal szembeni küzdelemben.

A sátán minden korban ugyanolyan eszközöket használ, olyan kérdéseket tesz fel, amelyek kételkedést indítanak el bennünk. „Ha valóban Isten gyermeke vagy...” – szól hozzánk, mintha bizonyítanunk kellene Isten felénk áradó folytonos szeretetét. A sátán kétséget ébreszt, hamis megoldásokat kínál, és elhiteti velünk, hogy képesek vagyunk életünk irányítására Isten nélkül is. A nagyböjt arra hív, hogy felismerjük az igazi szabadság útját, amely az Istennel való kapcsolatot jelenti. Nem a világ elismeréséért kell fáradoznunk, nem a saját kényelmünket kell keresnünk, hanem vállalni kell a szeretet gyakran nehéz, áldozatos útját.

A sátán három próbálkozása, ajánlata ismerősen csenghet számunkra. Az első: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!” Vagyis: oldd meg a saját problémád, ne függj senkitől, teremts magadnak biztonságot! Ismerős gondolat, igaz? Sokszor mi is így vagyunk: „Majd én megoldom, nincs szükségem senkire, még Istenre sem.”

A második kísértés: nyugodtan ugorj le a templom tetejéről, Isten úgyis megvéd! Itt a sátán már a szentírást idézi annak érdekében, hogy megingassa Jézust. Nem minden szentnek, jámbornak tűnő beszéd vezet Istenhez. A kísértés itt az, hogy Istennek „be kell bizonyítania”, hogy szeret. Sokszor mi is ilyen feltételeket szabunk: „Ha Isten valóban szeret, akkor sikerül a vizsgám, megszűnik a betegségem, megjavul a kapcsolatom.” De Isten nem automataként működik, aki parancsszóra csodát tesz. A hit az, hogy akkor is bízom benne, amikor nem látom a megoldást.

A harmadik ajánlat: „Neked adom a világot, ha leborulsz előttem.” Ez a siker, a befolyás, a hatalom, az uralkodás vágya. Legyél te a főnök, a nyertes, az irányító. Nem számít, ki az igazi úr, hanem csak az, hogy te győzz. Sokszor halljuk: „Valósítsd meg, amit akarsz, bármi áron!” De Jézus nemet mond erre is. Ő nem hódít, hanem szolgál. Nem uralkodik, hanem lehajol. Mert az igazi erő nem a hatalomban, hanem a szeretetben van.

Keresztény emberként nem kerülhetjük el a kísértést, de nem is maradunk egyedül. A nagyböjt találkozás a sátán ellen velünk küzdő Jézussal, a húsvét pedig részesedés az ő győzelmében.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a pusztában a kísértővel szemben is hűséges maradtál Atyádhoz. Taníts bennünket is kitartani a hit útján! Adj erőt, hogy a nagyböjti csendben felismerjük, milyen hamis biztonságokra építjük életünket, és bátran mondjunk nemet mindenre, ami eltávolít tőled! Segíts, hogy éhezzük a te igédet, bízzunk a gondviselésedben és egyedül neked, Megváltónknak és Üdvözítőnknek szolgáljunk! Vezess minket a bűnbánat útján a húsvéti öröm felé, hogy segítségeddel győzni tudjunk a gonosz felett! Segíts, hogy ne a siker, a kényelem vagy a dicsőség vezessen, hanem az irántad való szeretet! Uram, légy velem a hétköznapok pusztájában és formálj új emberré!

Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost, aki a vámnál ült. Megszólította őt: „Kövess engem!” A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy lakomát rendezett házában. Jézussal együtt sok vámos és más ember telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva fordultak a tanítványokhoz: „Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?” Jézus felelt meg nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!” Lk 5,27-32

Elmélkedés

A nagyböjti idő a megtérés ideje. A mai evangélium szerint Jézus Kafarnaumban egy vámost szólít meg, Lévit, akit foglalkozása miatt a társadalom elítél, bűnösnek tart, tehát egy megbélyegzett és lenézett személy. Egy rövid hívás elég: „Kövess engem!” Lévi pedig mindenét otthagyva, azonnal követi Jézust. A kegyelem titokzatos pillanatában szíve felismeri, hogy akitől a hívás jön, az maga az Isten Fia.

Lévi meghívástörténete emlékeztet minket, hogy Isten mindig megelőz bennünket szeretetével. Nem tökéleteseket hív, hanem olyanokat, akik nyitottak arra, hogy új életet kezdjenek. A nagyböjt lehetőség számunkra, hogy újra meghalljuk Jézus hangját, az ő hívását: „Kövess engem!” Ő nem a múltunkat nézi, hanem a jövőnket formálja. És amikor igent mondunk, akkor a bűnbánat csendjét a megtérés öröme követi. Lévi, azaz Máté lakomát rendez, mert az irgalom alkalmat teremt az ünneplés számára.

Jézus válasza a farizeusok szemrehányására világos: ő a bűnösökért jött, hogy megtérjenek. A nagyböjt nem a csüggedés, hanem a hazatérés ideje. A böjt, az ima és az adakozás, a szegények és rászorulók támogatása segítenek, hogy újra megtaláljuk helyünket Jézus közelében, az ő asztalánál. Lévi története a mi történetünk is lehet, ha hagyjuk, hogy az Úr megszólítson, mi pedig bátran, mindent elhagyva követjük őt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te nem félsz megszólítani és meghívni azt, akit mások elítélnek. Köszönöm, hogy engem is hívsz: „Kövess engem!” Add, hogy legyen bátorságom otthagyni mindazt, ami elválaszt tőled, a kényelmet, a bűnt, a közönyt, és elinduljak veled egy új úton! Tisztítsd meg a szívemet, hogy ne féljek a változástól! Gyógyítsd meg lelkem betegségeit, és újíts meg irgalmaddal! Tégy engem is a megtérés örömhírének hirdetőjévé! Segíts, hogy ne ítéljek meg másokat, hanem a megtérés útjára lépjek! Köszönöm, hogy nem az igazakat jöttél hívni, hanem minket, bűnös és bűnbánó embereket.

Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?” Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.” Mt 9,14-15

Elmélkedés

A nagyböjt idején Keresztelő János tanítványainak kérdése minket is megszólít: mi értelme van a böjtnek? Jézus válasza világos: „Amíg velük van a vőlegény, nem böjtölnek.” Jézus jelenlétében minden teljessé válik, de amikor nem érezzük közelségét, akkor fájni kezd a hiánya.

A böjt nem öncélú szenvedés, hanem szeretetből fakadó válasz Istennek. Nem pusztán testi gyakorlat, hanem vágyakozás Isten után, a szív mozdulása, indulása, amely kimondja: „Nélküled üres az életem, Uram.” Jézus a vőlegény és a mi lelkünk a menyasszony. A böjt az az idő, amikor a menyasszony készül a találkozásra, és gyöngéden, tudatosan vágyakozik a vőlegény után. A nagyböjt nemcsak bűnbánat, hanem szeretetteljes várakozás is. Tudjuk, hogy az Úr újra eljön. Szavával és szentségi jelenlétével már most velünk van, de a világ teljes megújulására még várnunk kell. Azért böjtölünk, hogy megtisztuljunk, és szívünkben helyet készítsünk a megváltó Jézusnak.

Nagyböjtben felismerjük, hogy nem vagyunk teljesek, a szívünk Jézusra szomjazik. Felismerjük, hogy szükségünk van a megtisztulásra, az újrakezdésre, az irgalomra. Böjtölni annyi, mint Isten felé fordulva kérni: „Vágyom rád, Uram, térj vissza, újíts meg engem!”

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram Jézus! Te vagy a vőlegény, akire a lelkem vár. A böjt napjaiban nem csupán lemondani szeretnék, hanem újra szomjazni rád. Taníts meg úgy böjtölni, hogy közben ne magammal törődjek, hanem rád figyeljek! Uram, tégy éberré, hogy szívem ne merüljön el a világ zajában, hanem felismerje jelenlétedet! Adj bátorságot, hogy szabadabbá váljak szereteted számára! Ébreszd fel bennem a vágyat, hogy ne csak a feltámadás örömét várjam, hanem veled új életet kezdjek!

Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így szólt a tanítványokhoz: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie: a vének, a főpapok és az írástudók elutasítják, megölik, de harmadnapra feltámad.” Majd így szólt mindnyájukhoz: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét énmiattam, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?” Lk 9,22-25

Elmélkedés

A mai evangélium lényege így foglalható össze: a tanítvány útja a kereszt vállalása. A nagyböjt nem csupán a lemondás ideje, hanem az igazság ideje is. Jézus nem rejtőzködik, hanem nyíltan beszél a rá váró szenvedésről és halálról, de ugyanakkor feltámadásáról is. A kereszt nem a vereség, hanem a megváltás útja. Ez az az út, amelyre Jézus nemcsak elindul, hanem minden tanítványát meghívja.

„Aki utánam akar jönni…” – kezdi szavait, s ez egy személyes meghívás, amely nemcsak a tizenkettőnek szól, hanem nekünk is, most, a nagyböjt idején. A kereszt nem szemléletes dekoráció, amely a megváltásra emlékeztet minket, de nem is teher, amit mások raknak ránk, hanem személyes döntés arról, hogy vállaljuk: nem magunkért élünk, hanem Krisztusért. Ez a valódi szabadság, ez a valóban szabad emberi döntés.

A világ azt suttogja: őrizd meg magadnak az életed! De Jézus mást mond: „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt.” Aki viszont neki ajándékozza önmagát, az elnyeri az igazi életet. Nagyböjtben tanuljuk újra ezt az evangéliumi logikát. A böjt, az ima és a jótettek által lassan lehántjuk magunkról a felesleget. Ebben az időszakban világossá válik számunkra, hogy Krisztus követése nem veszteség, hanem teljesség.

A kereszthordozás nem az öröm tagadása, hanem a szeretet megélése, még akkor is, amikor fájdalmas. És az Úr ígérete beteljesedik: aki vele jár, vele hordozza élete keresztjét, az nem a romlás, hanem az élet teljessége felé halad.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, megváltó Jézus! Köszönöm, hogy megmutatod számomra az utat, amelyre hívsz. Tudom, hogy a kereszt nem könnyű, de veled, a te segítségeddel nem elviselhetetlen. Taníts meg lemondani önmagamról, a saját akaratomról, hogy téged válasszalak minden nap és neked engedelmeskedjek! Segíts, hogy felismerjem: az igazi élet nem a birtoklásban, hanem az önátadásban van! Vezess a nagyböjt útján, lépésről lépésre, hogy veled együtt eljuthassak a húsvét örömére!